A pillangó története - Tanulság

 „Egy könyörületes személy, látva hogyan küszködik egy pillangó, hogy kiszabadítsa magát a bábból, segíteni akart neki. Nagyon gyengéden kitágította a szálakat, kialakítva egy kijáratot. A pillangó kiszabadult, kibújt a bábból, bizonytalanul bukdácsolt, de nem tudott repülni. Valamit ez a könyörületes személy nem tudott. Ez az, hogy csak a megszületés, kibújás küszködésén keresztül tudnak annyira megerősödni a szárnyak, hogy repülni lehessen velük. Megrövidített életét a földön töltötte, sose ismerte
meg a szabadságot, sose élt igazán.” 
Ez volt a pillangó története.

Tanulság

Úgy hívom ezt: nyitott tenyérrel szeretni.

Ez a tudás lassan érlelődött meg bennem,

a fájdalmak tüzén

és a türelem vizein át jutottam el hozzá.

Még ma is tanulom:

fel kell szabadítanom, akit szeretek,

mert ha belekapaszkodom,

csüngök rajta és állandóan ellenőrzöm,

épp azt veszítem el, amit megtartani szeretnék.

Ha egy szeretett lényt igyekszem megváltoztatni,

mert úgy érzem, tudom, hogy milyennek kellene lennie,

akkor megfosztom őt egyik legértékesebb jogától:

attól, hogy felelősséget vállalhasson

saját életéért, választásaiért, életmódjáért.

Valahányszor ráerőszakolom valakire az akaratomat

vagy uralkodni próbálok felette,

megfosztom őt attól, hogy a növekedés,

az érés folyamatában kibontakozhasson.

Birtoklási vágyammal megrövidítem és korlátozom őt,

bármennyire szívből jövők is a szándékaim.

A legkedvesebb óvó szándékú tetteimmel

korlátozhatom és megsebezhetem a másik embert,

és a túlzott védelem és gondoskodás

minden szónál ékesebben ezt üzeni neki:

„Képtelen vagy gondoskodni magadról.

Nekem kell gondoskodnom rólad, mert az enyém vagy.

Én vagyok érted a felelős.”

Amint tanulom, nap mint nap gyakorlom,

már képes vagyok ezt mondani annak, akit szeretek:

„Szeretlek, értékellek, tisztellek

és bízom abban,

hogy lesz erőd azzá válni, amivé lehetőséged van,

nem állok az utadba!

Szeretlek annyira,

hogy szabaddá tudlak tenni,

és egymás mellett mehetünk örömben és szomorúságban.

Meg fogom osztani veled a könnyeket,

de nem kérem majd, hogy ne sírj.

Ott leszek, ha szükséged lesz rám,

átölellek és megvigasztallak,

de nem nyúlok a hónod alá,

ha már egyedül is boldogulsz.

Veled leszek magányodban és gyászodban,

de nem veszem azt el tőled.

Igyekszem nem csak a szavaidra figyelni,

hanem arra is, amit mondani akarsz,

ha nem is mindig értek egyet veled.

Lehet, hogy néha dühös leszek rád,

de akkor ezt igyekszem őszintén elmondani neked,

hogy ne bánjam különbözőségünket,

és ne idegenedjek el tőled.

Nem lehetek mindig melletted,

nem ügyelhetek mindig a szavaidra,

mert néha magamra kell figyelnem,

magammal kell törődnöm.

De ilyenkor is annyira őszinte leszek majd veled,

amennyire csak képes vagyok."

Tanulom, hogy ezt mondjam,

nemcsak szavakkal, hanem azzal is,

ahogyan másokhoz és magamhoz viszonyulok.

Azokhoz, akiket szeretek, akik fontosak nekem.

Ezt hívom hát nyitott tenyérrel való szeretésnek.

Időnként még ma is nehezemre esik,

hogy ne nyúljak a bábhoz,

de már sokkal kevésbé, mint régen.”

ADJON ISTEN SZÉP NAPOT - JÓ MUNKÁT KÍVÁNOK!

A Teremtő Isten áldása legyen minden "igaz" emberen!

Ölel: Szőts Béla - Erdélyből, a Borszék feletti Bükk-havasból

"...így készülünk szelíd háborúra,
mindig magunkért soha mások ellen,
sót párolunk és vásznakat szövünk,
s míg kisebbítnek lassan megnövünk."
Dsida Jenő