2013. október 31., csütörtök

Október-november eleji energiákhoz - Hűség magunkhoz

 

„Minden Nekünk van, Minden Értünk Van, Minden Nekünk Szól és Mindent Mi hozunk Létre.”



2013. október 10. csütörtök, 07:25  
A MINDENNAPOK CSODÁINAK FELFEDEZÉSÉBEN HŰSÉG MAGUNKHOZ

(Az október-november eleji energiákhoz)

Október nyitónapján ismét egy hatalmas napkitörést élhettünk át. A 11 éves napciklus a tetőpontjára ért, és metatroni értelemben a napszélből érkező ionos arány megváltozott, eltolódik az anion felhővel való felruházásunk felé, -leveteti a szegénységi-önfeladási programozottságunk szakadt gúnyáit és isteni palástot terít ránk, - amely egy nagyobb tudatossági szintbe való érkezésünket segítheti. Az itt élő entitások sokasága indította be ilyen átható és átalakító erejűvé, hiszen teremtő mivoltunknak nagyon is köze van az égi-kozmikus jelenségek, események földi megnyilvánításában. Mindaz addig csak lehetőség, amíg tiszta szándékunk által és szeretetteljes szívünkkel nem „engedélyezzük” magunknak azt, hogy egy új valóságba, a sokak által Földi Mennyországba, fizikai angyalként lépjünk át.

 A napkitörést számos anomália kísérte. Hazánkban is több helyen volt tapasztalható az, hogy az elektromágneses rendszerek, készülékek, telefonok stb. egy pár órán keresztül hibajelzéseket küldtek vissza, vagy teljesen elsötétültek (nem, mintha ha működnének, ontanák magukból a fényt?). Aztán az Internetfüggők idegeit megcibálva, nemsokára vélhetően helyreállt a „az illúziók rendje”, de magasabb nézőpontból egy frekvenciaemelésen mentünk keresztül. Hiszen csak ha a környezetünket nézzük, mennyi fejfájós, ingerült, hányingerrel és egyensúlytalansággal küszködő emberrel találkozhattunk a hónap első hetében, vagy kaptunk ebből a csomagból jócskán magunk is.

 De ilyenkor a legjobb doktor és orvosság, a változásokra való nyitottság, a tiszta szívvel való elfogadás, meghozza az egyensúlyt és annak megértését, hogy a fizikai testünknek bizony hozzá kell „szoknia” ehhez a süti-dózishoz. Október hetedike körül a frekvenciaemelkedés, az energiahullámok tetőpontjára dobott bennünket. Szinte harapni lehetett az energiadús levegőt, amely olykor mézes-rózsás ízűen illatozott. Nyugalmi pontunkból kitekintve érdekes volt nézni azt, hogy az ilyen helyzeteket hogyan próbálják meg sokan öntudatlanul feldolgozni. Ilyenkor nehéz egyhelyben, elcsöndesülve maradni annyi biztos, és mintha egy vezényszóra, fel-alá rohangáló emberekkel, autókkal találkozhattunk, és érdekes lehetett volna megkérdezni azt, hogy mi a konkrét céljuk, uticéljuk, mert elképzelhető az, hogy a legtöbben nem tudtak volna erre válaszolni. Menni és tenni kell és kész! Érthető az viszont, hogy ezt a fénycsomagot valahogy le kell tudnunk horgonyozni a testünkön át a Földanyába, hiszen mi vagyunk a fény csatornái Ég és Föld között. Lee Harris októberi üzenetében is ezt az időszakot jelöli meg egy mega erősségű energiaáradásnak, amely megérinti mindennapi megnyilvánulásainkat, próbára teszi kapcsolatrendszerünket és az együttműködés felé serkent, azaz nem igen hagyja annyiban azt, hogy visszahúzódjunk a jól ismert csigaházunkba, vagy egérlyukunkba. Fényhozók ki az utcára, ki az életbe! Ez az energiacunami aztán majd novemberben ér teljes mértékben a teremtéseink partjára, elsöpörve mindazt, ami nem bennünket szolgál, megtisztítva azt, ami most szükséges.

Ugyanezen a napon, október 7-én a Vénusz a Skorpióból, az alvilágból a Nyilasba lépett át és egészen november 5.-ig, a napfogyatkozásig (két fogyatkozáson keresztül), sugározza magából az IstenAsszonyi/BoldogAsszonyi bölcsességét és emlékeztet bennünket a változásba vetett hitünkre, amiért itt vagyunk, valamint a feltétel nélküli hűségre, bizalomra önmagunk irányába. Magunkhoz ölelni a teremtői életünket, megélni minden pillanatot, lélegzetet a „Csak Én Vagyok-ban.” Október és november között ráadásul a „ritkán” előforduló bolygókombinációk közül (megjegyzem, egyre gyakrabban előfordulnak „ritka” jelenségek”) egy újabb csoportosulás jelentkezik, október 17.-november 16 között, mégpedig négy erős planéta összedolgozásában. A Nap, Szaturnusz, Merkúr (amely közben retro is lesz!) és a Sárkányfej (Északi-Holdcsomópont, Rahu) alkot egy precessziós mahajógát, azaz egy igen felemelő jótékony hatású kombinációt. Anyagi mivoltunk megerősítése (kiszakíthat bennünket a Koldus és Munkanélküli Isten torz képének elfogadásából), a gondoskodás, a kreatív munka ösztönzése, és ami fölöttébb kívánatos most a politikusok, a föld jelenlegi „vezetőinek” a megvilágosodását segítendő potenciálokkal való „bombázása”. A Mahajóga egyébként még egy plusz Dhana jógába megy át, azaz az Én Vagyok igényei szerint immár szabadon fordulhat a Saint Germain-i kincstárból való megérdemelt részesedéséért. Tudni való az, hogy ezek „csak” lehetőségek, a végtelen lehetőségek ott köröznek körülöttünk és „csak” magunkévá kell tudni tennünk. Október 19-én, 01:49 Teliholdas Penumbrális Félárnyékos holdfogyatkozás lesz, ami hazánkból is látható. ( Láthatóság: Észak-Amerika keleti része, Dél-Amerika keleti része, Európa, Afrika, Nyugat-Ázsia), majd azt követi, Október 21.-November 10. közötti, Retrográd Merkúr időszaka.

 November elsején pedig folytatódik az Uránusz-Plútó kvadrátsorozat, mégpedig a 4. elemével, amely 2012. július 24.-én kezdődött és majd 2015. március 16-án a 7. szakaszával ér véget. Ennek témája pedig egy radikális gyökeres változások és átalakulások egy emberléptékű, szívalapú világ megteremtése céljából. a CIKLUS 7 ELEME közül a negyedikbe lépünk, azaz a közepén vagyunk. 

NOVEMBER 3.  13:46 Gyűrűs-teljes (hibrid) Napfogyatkozás.(Láthatóság: Dél-Amerika északkeleti része, Atlanti óceán, Európa (részleges), Afrika.). Hibrid napfogyatkozás a skorpióban. Ez egy ritka hibrid napfogyatkozás lesz. Teljesen látható lesz egy vékony sávban az Atlanti - Óceán északi területein, Afrikában az Egyenlítői területeken.  Részleges napfogyatkozás Észak- és Dél Amerikában, A Közel-Keleten és Afrika más részein. A gyűrűs napfogyatkozás viszont csak Afrika kis részén lesz látható. Milyen paradoxon az, hogy a fogyatkozások energiái, mind a gyarapodásunk miatt is vannak jelen, olyan fény- és csillagkapuk, amikor beléphetünk más valóságba, vagy más valóságokból érkező energiaelemeket beépíthetünk magunkba a fejlődésünk céljából. De mindezek alapja a Tiszta Szándék, teremteni magunknak, nem ártani másoknak és együtt rezegni a Világszerelemmel az örök szüntelen mozgó változó isteni élettel, azzal, akik magunk is vagyunk.

Ne feledjük, a Teremtés Tökéletes, Nincs benne Selejt, Minden Okkal és Céllal van jelen az életünkben, no és még megengedi nekünk egy nagyon rövid ideig, hogy rendetlenkedjünk, (mert így emlékezünk újra arra, hogy mi az isteni rend), kiélve a szabad választásunk isteni jussunkat ebben a csodálatosan megfogható, ám nagyon is sűrű és nehéz világban. Azért vagyunk itt, annyian és ahány félék, hogy a 3. dimenzió működését, forgatókönyvének minden részletét megírjuk és megéljük a Minden Létező Örömére.

 És ne feledjük azt se, hogy minden „látszat gonoszság, sérelem, sértés, „összeesküvés” azért kerül elénk, azért tesz próbára, hogy megtaláljuk magunkban az Isteni Magvunk, Szikránk Gyönyörű Fényét. Minden Nekünk van, Minden Értünk Van, Minden Nekünk Szól és Mindent Mi hozunk Létre.

„Egykor elbújtatok magatok elől, nos, megtaláltátok? Kívül csak a díszlet, a színpad és a szereplők vannak, belül viszont….hívásod van, a lelked hív folyamatosan….felveszed végre a telefont?...halló Itt Isten beszél, meg egy másik Isten, meg egy Másik Másik Isten…”

In Lakech Ala Kin

Nász János és a FöldiCsillagok

 http://www.foldicsillagok.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése