2012. május 22., kedd

Rendrakás, rendezés ideje jött el

    "S ez most a nagy szembesülések ideje, ahol egyre jobban érezzük kívülről azt, hogy milyenek vagyunk belül. A május hónap feszülő energiái a rendezés felé irányítottak minket."

 

Rendrakás a Napfogyatkozás Tükrében

Május első felében roppant intenzív energiák voltak megtapasztalhatóak, amelyek a hétfő hajnali napfogyatkozásban csúcsosodtak ki. Május 21-re virradó éjjelen, éppen ezért tőlünk nem láthatóan, a Föld bizonyos pontjain viszont ún. gyűrűs Napfogyatkozás volt megtekinthető. Ez azt jelenti, hogy a Hold most éppen kicsit távolabb jár, és nem takarja ki teljesen a Napot. Ha nappal is lett volna, Magyarország területéről csak a Nap alsó részét láttuk volna kitakarva.
Ahogy korábban sokszor írtam erről, a Napfogyatkozás mindig egy nagyon különleges energiát jelenít meg a Földön az Emberek számára. Ekkor a Nap eltűnik úgymond, és ezáltal a Naprendszer és maga a Nap háttérbe kerül, és mindaz amit az emberiség számára képvisel. Ekkor viszont a Tejútról, a Galaxisból olyan energiák érkeznek hozzánk, amelyek sorsfordító, történelmi jelentőségűek. Ezt a hétköznapokban nem fogjuk érezni, csak belül. S ha körbenéznünk a világban, de még inkább belül s saját portánk háza táján, akkor azt látjuk, hogy valami nagyon megváltozott most májusban. Csak nézzünk körbe belül, és észre kell vegyük, hogy már teljesen másképp reagálunk bizonyos dolgokra.
De ennek a Napfogyatkozásnak nem csak ez volt a különlegessége, hanem „pont véletlenül” az egész Napfogyatkozás a Plejádok csillaghalmaz alatt történt! Tehát itt tulajdonképpen a Plejádi energiák, a Plejádok üzenetei érkeztek hozzánk!
S a Maják ránk hagyott hagyatékából (és más megbízható forrásokból) mára már tudjuk, hogy a mi Napunk a Plejádok nyílt halmazához tartozó csillag – csillagtestvér. Nem véletlenül hívják hét nővérnek, hiszen a mi nővéreink, a mi családunk ők, akik az Ember mai kialakulásában igen nagy szerepet játszottak (Lásd „Bevezetés az Ember 12 DNS rétegébe” című előadáson).

Tulajdonképpen egy nagyon erőteljes ébresztő szignál, aktiváló sugár, amelyre ki-ki a saját választása szerint reagálhat. Mint tudjuk minden belül, a Tudatban dől el, hogy ki hogyan és miként tekint a világára.

S ez most a nagy szembesülések ideje, ahol egyre jobban érezzük kívülről azt, hogy milyenek vagyunk belül. A május hónap feszülő energiái a rendezés felé irányítottak minket. A Szaturnusz, a Küszöb Őre, a Megtartó Erő a Szűz csillagkép legfényesebb csillagánál jár most. A Szűz üzenete pedig a rend kint és a rend bent. Azaz kerüljön minden a helyére.

A Szaturnusz tanít meg bennünket arra, hogy akkor tudunk továbblépni életünkben egy magasabb szintű létezésbe, ha a Szaturnusz üzenetét tökéletesre fejlesztettük. Ez pedig a Rend.
S képzeljük el, akár olvasás közben nyugodtan vizualizálhatunk is, hogy hosszú évek, évszázadok alatt az életünk „szobájában” mennyi minden halmozódott fel. Nagyon sok mindent az ember a szőnyeg alá söpör, a szekrény mélyére, sok ruha alá elrejt, talán már el is felejti, hogy ott van. Kicsi ha bűzlik, inkább egy újabb légfrissítőt szerez be, mint hogy kinyitná a saját szekrényeit, hogy annak a mélyére pakolt dolgokkal szembesüljön.
És most, 2012-ben történik meg egy új átrendeződés, ahol senki nem mehet tovább anélkül, hogy belül ki ne takarított volna. (Ráadásul ez most a Szaturnusz – Szűz csillagkép üzenete által még jobban fókuszban van).
S a takarítás során az történik, hogy kipakolunk, kipucolunk mindent, azaz előkerülnek az elrejtett mocskok is. Ennek eredménye egy hatalmas nagy koszos, néhol gusztustalan valami lesz a szoba közepén. Felhajtjuk a szőnyegeket, előkerülnek olyan dolgok, amikről azt hittük, hogy régen megszabadultunk… És ott bűzölög minden középen – tulajdonképpen, ha az ember kinyitja a sajtót, akkor nagyjából ezt látja a világban, de ez egy belső takarítás eredménye.
S ha bátrak vagyunk, akkor mindezt a lim-lomot, szükségtelen kacatokat, eldugott elrejtett dolgokat szépen szortírozzuk, megnézzük, hogy mire van szükségünk. A felesleget kidobjuk, ami tényleg fontos számunkra, azt szépen rendezetten a helyére pakoljuk.
Ennek eredménye egy szép, tiszta, napfényes szoba, kevés, de éppen megfelelő dolgokkal, ahol pontosan tudjuk, hogy mit tárolunk a szekrényben, és a szőnyeg nem azért van, hogy eltakarjon valamit, hanem azért, hogy odaillő dísze legyen a szobának.
Nem véletlen, hogy ezen ilyen részletesen mentünk most végig, mert a vájtfülű olvasók sok mindent találhattak ebben a kis vizualizációs gyakorlatban. De mégis, a lényeg az, hogy nagy erőkkel történik ez a rendezés.
S az ember minél kevésbé akar a saját „mocskára” nézni a szoba közepén, annál beszűkültebbnek, annál frusztrálóbbnak érzi a szobát – azaz magát a létezést. Ezért ez a szembesítések ideje, mert eddig a pakolás volt, a pucolás, és most a legutolsó, legjobban eldugott dolgokra kell ránéznünk, kézbe vennünk, és elengednünk.
Ez azért hoz nagy feszültséget elő, nagy energiát, mert eddig hatalmas erőket fektettünk abba, hogy NE vegyünk tudomást ezekről, és ez az energia most elkezd felszabadulni, hatalmas erők érkeznek vissza az elfojtásokból, a hazugságokból.
Direkt nem mondok most példákat, hogy a „dolgokba” ki-ki megpróbálja a maga életének részeit belehelyezni…
* * *

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy eljött a Bőség ideje – annak az ideje, hogy felismerd, hogy azt kapod, ami vagy!

Ha félsz, ha nem mersz, ha dühös vagy, ha gyáva vagy, ha kivárásra játszol – ezt kapod meg. Csak annyit mindig, mint ami Benned van, nem többet és nem kevesebbet!

A sejtjeid, a segítő angyalaid mind hallanak és látnak Téged – s ha Te bizonytalanságot érzel, bizonytalan vagy, és nem tudod merre menj, akkor a sejtjeid sem fogják tudni, és a segítő társaid, az angyali családod sem tudja majd, hogy pontosan miben is segíthetnétek egymást.

Ha vársz valamire, akkor ezzel egy várakozó állapotban vagy – és az élet is kivár veled szemben! Akkor ezt üzened mindennek magad körül: még várok, várok valamire, hogy jöjjön. És a dolgok magad körül ezt fogják csinálni: várnak. :) Rád várnak!

Sok szeretettel,
Shaam An (Kiss Balázs Kunó)






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése