2014. december 21., vasárnap

Elmennek a végsőkig? 12.18.

Persze van miért tüntetni, de nem mindegy kik szervazik azt, és milyen céllal!!

"Éppen ezért tehát, hazánkban nem ismétlődhetnek meg a kijevi események! – Az Amerika által támogatott liberális felforgatás ellen, – a rendvédelmi erőknek és a magyar hazafiaknak közösen összefogva kell fellépniük, ha meg akarják akadályozni, hogy a Kossuth térből Majdan, Magyarországból pedig a következő Ukrajna legyen."


Elmennek a végsőkig – Addig fognak tüntetni, míg valami baj történik…
Posted on



Elmennek a végsőkig - Addig fognak tüntetni, míg valami baj történik...
– Folytatás 31-én, majd 2-án -
“Az idegen országból származó nem magyar zavarkeltőket pedig hódítónak kell tekinteni, – a velük együttműködő magyar állampolgárokat meg a hódítók kollaboránsainak, – s eszerint is kell eljárni velük szemben…”
Már 2 hónapja hisztizik a pesti belváros, – ajvékolása immáron agresszióba csap át.
Legutóbb december 16-án a József Nádor téren és a Kossuth téren ‘csinálták a fesztivált’, – mert szerintük, “nincs hova hátrálniuk”. – Minden egyes tüntetésen egyre többet enged meg magának a liberális csürhe, – hiszen bátorítják és vastagon támogatják is őket Amerikából, s az Unióból egyaránt.
De vajon hová vezethet ez?
Hová vezet a Parlamentet védő rendőrök folyamatos provokálása, – sőt az egyre kihívóbb fellépés velük szemben? – Ismerős a forgatókönyv, Kijevben is így kezdődött, egy évvel ezelőtt. Ám az események, – legalábbis eddig, – csak nem akarnak olyan erőteljes fordulatot venni, mint a Majdan téren.
A hazai jobboldal egyszerűen nem hajlandó csatlakozni a liberális felforgatáshoz, – ahogyan ez Kijevben megtörtént anno, – ezért a tüntetések szervezői, pontosabban a mögöttük álló nyugati tervezők, azzal főznek, ami van.
Vajon miért is áll le egy 81 éves liberális (volt SZDSZ-es) öregember; Mécs Imre, – lökdösődni a rendőrökkel?
Mécs Imre (81) volt SZDSZ-es képviselő dulakodik a rendőrökkel a Parlament előtt 2014 dec.16. 444
Mécs Imre (81) volt SZDSZ-es képviselő dulakodik a rendőrökkel a Parlament előtt. – 2014. dec.16. Fotó: 444
És miért teszi ugyanezt az ifjú titán Szarvas Koppány Bendegúz, a Demokratikus Koalíció volt önkormányzati képviselőjelöltje, az Ifjú Demokraták elnöke?
Szarvas Koppány Bendegúz dec 16 dk dulakodik a rendőrökkel Fotó 444
Szarvas Koppány Bendegúz dec.16. DK dulakodika rendőrökkel
Szarvas Koppány Bendegúz, Demokratikus Koalíció. – a Parlament előtt dulakodik a rendőrökkel, december 16-án.
És miért ugrál és provokál az a pár “fiatal arc”, – ahogyan a liberális sajtó jellemezte ezeket a ki tudja honnan előkerült fickókat, – miért dobálja a rendőröket, miért hajigálják sörösüveggel őket?
És, ha kell a végtelenségig csinálják ezt, – de legalábbis addig, – míg valaki jól pofán nem veri valamelyik hisztiző belvárosi gyereket, vagy az izgága öregembert, – s akkor aztán kezdődhet az ajvékolás a diktatúráról és a rendőri erőszakról, akkor is, ha nem onnan jött az ütés.
MTI - Szigetváry Zsolt
És, ha kell a végtelenségig csinálják ezt, – de legalábbis addig, – míg valaki jól pofán nem veri valamelyik hisztiző belvárosi gyereket… – Fotó: MTI – Szigetváry Zsolt
Ám, ha még sincs komoly sebesülés, akkor majd kreálnak néhány hamis fotót, ahogyan ez meg is történt a 16-i tüntetéssel kapcsolatban. Az alábbi kép kering a Facebookon, – amely sebesülést állítólag az “Orbán droidok” okoztak, – ám szorgos szemek megtalálták a kép eredetijét, mely egy new-yorki tüntetésen készült.
1601051_862529393791165_7797912820144255913_n
A Facebookon terjedő hamisított kép, a vérző fejű fiatalról, – kinek sebesülését állítólag az “Orbán droidok” okozták.
1911861_10200171452284943_3915789394730376325_n
Az eredeti kép, mely egy new-yorki tüntetésen készült.
És vajon miért is rázzák már 2 hónapja a kizsákmányolás jelképét, – uniós rongyot az emberek orra előtt, – akár a bikával szemben az arénában? – Míg meg nem elégelik a nemzeti radikálisok, s le nem nyomják a torkukon a sárga csillagos zászlót. S akkor majd végre lehet megint gonosz nácizni, fasisztázni és egyéb hülyeségeket óbégatni.
magyar-majdan
(Budaházynak és barátainak megjelenése a december 16-i tüntetésen, ennek előfutára volt).
Fotó 444
Budaházyék a Magyar Majdan ellen
Ám az események lassanként olyan fordulatot vesznek, ahogyan az a kijevi Majdanon is történt, (mivel a háttérben álló amerikai tervezők szerint; eléggé impotensnek bizonyult eddig a pesti belváros színe-java, s nem igazán folyt még a vér), ezért külföldi provokátorokat küldenek közéjük, – akik valóban odavernek majd mindkét oldalnak, csak úgy a rend kedvéért.
Mert ha már ‘tünti’, – akkor legyen tünti! Visznek néhány botot, esetleg hosszú láncot, csakhogy színesítsék kicsit, a még mindig túlzottan békés tüntetést.
Egy kedves, erőszakellenes EU-párti maszkos “tüntető” Kievben - Fotó Reuters Vasily Fedosenko
Egy kedves, erőszakellenes EU-párti maszkos “tüntető” Kievben – Fotó: Reuters / Vasily Fedosenko
De a mesterlövészek megjelenése is várható a környező házak tetején, – hiszen ez nem kijevi találmány, ennek hazánkban is komoly hagyományai vannak. (Kossuth tér 1956. október 25.)
Mindenesetre az már teljesen világos, hogy az amerikai forgatókönyv szerint zajlanak az események, – erre már a Magyar Parlament is rájött, – hiszen egyre jobban körvonalazódik az amerikaiak terve; – hogy felvonulási területté változtassák Közép-Európát és benne Magyarországot, – az Oroszország ellen indított nagy háborújuk előkészítéseként, – melynek a frontvonala egyelőre Ukrajna lesz. – Egyelőre.
Ehhez viszont le kell cserélni az Orbán kormányt, – ha kell akár az utcai erőszak kiterjesztésével és mesterséges eldurvításával is.
Lecserélni egy baloldali liberálisnak nevezett, radikális atlantista kormányzásra, mely sokkal készségesebb Amerika és az Unió irányában, – s hazánk függetlenségét teljesen feladván az ország minden erőforrását, (gazdaságot és az emberek munkaerejét), – az amerikai háborús törekvések szolgálatába állítsa.
És, ha beválnak terveik és kitör a nagy háború, – akkor Közép-Európa fiait, – köztük a magyar gyerekeket is vágóhídra akarják majd hajtani az amerikai érdekekért vívott harcban. – “Hiszen minél gyengébb Európa, – és vele együtt Eurázsia – annál erősebb lesz Amerika,” – gondolják ők. Ám nagyon úgy néz ki; ez lesz az utolsó próbálkozásuk, a teljes összeomlásuk előtt.
A mi fiainkat áldoznák föl, csak hogy megőrizhessék vezető szerepüket...
A mi fiainkat áldoznák föl, csakhogy megőrizhessék vezető szerepüket…
Éppen ezért tehát, hazánkban nem ismétlődhetnek meg a kijevi események! – Az Amerika által támogatott liberális felforgatás ellen, – a rendvédelmi erőknek és a magyar hazafiaknak közösen összefogva kell fellépniük, ha meg akarják akadályozni, hogy a Kossuth térből Majdan, Magyarországból pedig a következő Ukrajna legyen.

Az idegen országból származó nem magyar zavarkeltőket pedig hódítónak kell tekinteni, – a velük együttműködő magyar állampolgárokat meg a hódítók kollaboránsainak, – s eszerint is kell eljárni velük szemben.

Szabad Riport


3 megjegyzés:

  1. Ez szépvol köszönöm kellemesen csalódtam benned, boldog karácsonyt

    VálaszTörlés
  2. Mennyire igaz!!! egyre komolyabb a helyzet, de az usa veszte az lesz ,hogy lebecsülik az oroszokat!

    VálaszTörlés