2014. október 2., csütörtök

K Ö Z L E M É N Y - Az Örökség vállalásához 2014.10.01.


...Tisztelettel és alázattal kérünk minden lelket, hogy aki nem tud ehhez a nemes ügyhöz érdemben hozzátenni, az ne is akarjon ebből elvenni. Igen, elvenni..







K Ö Z L E M É N Y

2014.10.01.

Kedves honfitársaink!

Amióta Szegeden bejelentettük, hogy ÖRÖKSÉG-ünknek tekintjük, Jézus Urunk szellemi, és genetikai hagyatékát, valamint, hogy tudomásunk szerint az Ő Feltámadási Leplét itt őrizték Pannon földön, Attilától kezdve III. András királyig,  sokan megtiszteltek bennünket a figyelmükkel és a támogatásukkal.

Egész pontosan nem minket,  hanem azt az energetikai minőséget és szellemi jelenlétet,  ami megnyilvánul, ha ÖRÖKSÉG-ként vállaljuk.

Azért kezdeményeztük az őrzését jelentő szentély romjainak megmentését, mert hisszük, hogy jogunk van nemzeti szinten tisztelegni a hely, és főként Jézus Urunk energiája előtt! Még azoknak is, akik nem hiszik, és nem tisztelik Jézus Isteni Szolgálatát.

Ezért nincs mit magyarázkodnunk! Igaz, nem tárhatunk fel még minden adatot - pont a hely szakrális és fizikai védelme szempontjából. Ha meglesz a teljes védelem, megígérjük, hogy utána az arra méltók előtt nyitva fog állni a hely, és az évezredes szellemi központ. A barbárok, rongálók, gyalázkodók és hazugok előtt akkor sem.

A felhívásunkra az abszolút döntő többség pozitívan reagált, és megérezte, megértette a célunkat és munkánkat. A tiszteletlenek és néhány ember tudatlanságát kihasználó, az antikrisztusi tudatosságot hordozó entitás egyből kiforgatta ezt az energiát, és kétségeket állított másokban. Ismerjük ezt az energiát, már volt vele dolgunk korábban. Épp ezért látjuk valóságában. 
 


Jób könyve 38. rész 11 szakasz:
Eddig jöjj, és ne tovább!”

A saját érdekükben gondolkodjanak el azon, hogy mivel és kivel állnak szemben. Mert nem velünk. Még csak nem is a nem tudásukkal. Minden kimondott szóval, gyűlöletbeszéddel, gyalázkodással el kell tudni számolni!

Tisztelettel és alázattal kérünk minden lelket, hogy aki nem tud ehhez a nemes ügyhöz érdemben hozzátenni, az ne is akarjon ebből elvenni. Igen, elvenni. Mert látjuk az energia áramlását, még az emberek között is. Azok, akik lázítanak, megkérdőjelezik a jogunkat a saját szellemi vezetettségünkre - vagy uram bocsá a jogunkat a tévedésre - ne mondjanak senki felett ítéletet. Főként ne rabolják el mások energiáit. Mert már látszik! Kínos. 
 
A szolgálatot végzők és a támogatók tiszteletét mi nem védhetjük meg, azoktól,  akik tiszteletlenek bárkivel. De figyelmeztethetjük a tiszteletleneket az energialopás következményeire. És a határokra. Mert az Isteni Akarat ellen működők számára is kijelöltetett a határ. Ennek átlépése nekik fog fájni.

Az ÖRÖKSÉG vállalásával senki nem támad másokat. Nem beszél másokról tiszteletlenül. Nem minősít. Ezt kérjük a társainktól is. Nem kötelező abban hinni, amiben mi hiszünk! Maradjon meg mindenki a saját hitében. De a SAJÁTJÁBAN. Ne turkáljon másokéban.

Azok számára, akik már eddig is figyelmet és energiát fordítottak az ÖRÖKSÉG megmentéséért, a legnagyobb tisztelettel és hálával gondolunk. Akik nem értenek velünk egyet, azokat is, és az álláspontjukat is tiszteletben tartjuk. De nem fogadunk el semmiféle igénytelen és káros energia manipulációt. A szent hely és az ÖRÖKSÉG védelme, ezt majd ismertetni és éreztetni fogja velük.

Tisztelettel és alázattal állunk a szent energia és Isteni Akarat előtt. Nem mások előtt. Amikor támogatjátok ezt az akaratot, bennetek is ezt a szent energiát látjuk. Mi nem kérjük el az energiátokat (pénzeteket), hanem arra buzdítunk benneteket, hogy saját magatok vizsgáljátok meg belül, a hely megmentéséhez való viszonyotokat. És ha a lelketek támogatja a hely szellemi energiáját, lépjetek vele kapcsolatba. 
 
A támogatásotok, energiátok nem hozzánk kapcsolódik, hanem közvetlenül ehhez a programhoz! Mi csak megpróbáljuk koordinálni az áramlást, mivel több információ áll a rendelkezésünkre. Minket nem politikusok, nagyhangú spiri hőzöngők véleménye vezet, hanem belső vezetésben szolgálunk. Ha ezt nem érted, vagy irigyled,  ne minősítsd.
Inkább próbálj meg Te is az áramlásban, szolgálatban élni. Arról fogjuk megismerni egymást, hogy már nem minősítünk, ítélkezünk….

Az ÖRÖKSÉG vállalása személyes és meghatározó döntés. Megváltoztatja az életedet. Ehhez a döntéshez kívánunk a számotokra semleges energiát és rengeteg szinkronicitást!

Maradunk tiszteletben, ÖRÖKSÉGBEN és védelemben!

Nagy Gábor, Korona Sándor, Répássy Viktor



PETŐFI SÁNDOR - A NEMZETGYŰLÉSHEZ 

[Elmondja: Kőszegi Ákos] 

 (http://youtu.be/CoXkiKEFVYE )


Előzmény: http://amivilagunk11-12.blogspot.hu/2014/09/az-orokseg-es-vallalasa-20140924.html






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése