2014. április 6., vasárnap

Üzenet Otthonról 04.04.


Megkoronázom és segítem munkásságotokat, mellétek rendelem az égi

seregeket. Angyalok sokaságával látlak el benneteket, kik előttetek járva

mutatják meg, kinek kinek a saját útját.







Üzenet Otthonról


2014.04.04.
 

Drága gyermekeim! Küldöttek Fénymunkások! Áldozatotoknak eredménye

fényes és ragyogó.

 

A szeretet ereje áthatol és átlényegít mindent és mindenkit. Küzdelmeitek sora

még nem ért véget, de eredménye láthatóvá és kézzel foghatóvá válik a Ti földi

valóságaitokban is.



Megkoronázom és segítem munkásságotokat, mellétek rendelem az égi

seregeket. Angyalok sokaságával látlak el benneteket, kik előttetek járva

mutatják meg, kinek kinek a saját útját.



Egyedül a magyar nemzet az, akinek a szívébe van kódolva a szeretet kulcsa,

a testvériség vérbeli jele. Vérrel íródott törvények, vérbe kódolt rezgések, sejt

szinten, összefogással a szeretet által éleszthetőek fel. 



Európa felett holografikus módon elkezdett fel-fel villanni a tiszta fényű 


magyar korona. Még nem állt be állandóra, szüksége van még tisztításra 

szellemi támogatásra. 



A szellemi támogatás a Ti szívetekből érkező energia sugarakból

származik. Minél többen dolgoztok saját magatokon, és külditek ki a szeretet

energiáit az ellenségeitekre, családtagjaitokra, szívetekből a szívekbe, annál

jobban töltitek fel a Magyar korona fényes isteni erejét. 



Szeressetek hát

szívetekből, szeressétek testvéreiteket.
Csak azt cselekedjétek másokkal, amit

szeretnétek ha veletek is megcselekednének. Gondolataitokat tisztítsátok meg,

áldjátok ellenségeiteket, hiszen tudjátok, nagyszerű tanítómesterek vagytok,

mindannyian és most akik a látóteretekbe kerülnek, mind mind a nagyszerű

isteni terv részesei és azért jöttek, hogy mindenkit a saját sors feladatával

szembesítsenek. Szembesítsenek, fényesítésre késztessenek, hogy általuk

tovább tudjatok haladni.

 

Magas szintű védelmet kap Európa és azon belül is maga a magyar nép.

Amennyi szeretet összegyűlik a ti szíveitekben, oly mértékben tisztul fel a ti

nemzetetek, nemzeti erőtök és emelkedik ki a magyarság az elnyomás alól.

Tudjátok meg, hogy ezek a változások először bennetek indulnak el. Saját

magotokat kell megtisztítanotok ahhoz, hogy ez az erő a fizikai világban is

megtudjon valósulni.



 A legmagasabb szintű energetikai védelmet kapjátok meg.

Az égi segítők, angyalok és minden entitás veletek van, értetek van és segít

titeket az úton. Legyetek őszinték magatokkal szemben, legyetek a szeretetben

állhatatosak, kitartóak és tudjátok, hogy most minden értetek és általatok

zajlik, az egyetemes szeretet érdekében. Sorsok fordulnak meg, robbannak

szét a már idejét múlt fénytelen élethelyzetek. 



Tudjatok róla, hogy minden szeretetben mehet csak végbe. Ti mutatjátok a 

példát életetekkel, hogyan lehet átmenni a nehézség kapuján, a kínokkal teli 

tűzdelt úton, szeretettel lelkesen, Ti viszitek szívetekben az isteni lángot 

tovább. Utatok során akikkel találkoztok lángotokkal lelkesítitek őket, tudva 

tudattalanul.
 

Áradni rajtatok keresztül és általatok tud az isteni tudatosság, a szeretet.

Fogjatok össze, gondolatban szóban és cselekedetben tegyétek szebbé

világotokat, mert ezt az erőt sugározzátok most szét az egész univerzumban.

Minden mindennel összeér. Részesei vagytok az egységtudat hálójának. 




Mindenki életében olyan kapcsolódási pontok aktivizálódnak amik most belső

változásotok által isteni fénylő pontokká alakulva, emelik fel a magyarságot

minden NÉPnek hazáját, alkotják meg és hozzák fizikai szintre az Univerzum

nagyságát szeretetét és teremtő erejét.






Összefogva, összekapcsolódva, hálót alkotva emelitek fel a koronát és teszitek

az égen is láthatóvá, elérhetővé mindenki számára. Így alkotjátok meg az új

életet. Mindenki élheti saját sorsfeladatát, most akik őszintén szeretettel

kívánják élni az életet, megtehetik azt.




Újj   Gabriella


 Forrás:
2014.04.05. 10:19 Istengyermek

 

 

 

3 megjegyzés:

  1. igen azért nyert megint a sötét oldal mifelénk.összefogtak.kérdés h ezek a cikkek honnan jönnek.birkák.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem mindenki hisz Istenben, de a következő mondást, mindenki ismeri: "Isten tervei kifürkészhetetlenek." ..... Most el vannak sokan keseredve, azt hiszik valami rossz történt velünk, pedig nem tudhatjuk, hogy Istennek ezzel a választási eredménnyel mi a terve. Nem kellene magunkat meg másokat okolni most. Sokan akkora égi áldásokat éreztünk leáradni a népre a hétvégén, hogy ez csak jót jelenthet! ! Valami jó változást! Meglátjátok így lesz!

      Törlés
  2. kati ki nyert?6.-án?az illuminati-pedig összefogás is volt nem?mi van ha semmi se változott?ufok hol vannak?a neten.még vmi?kamu az egész.a tények azok nagy mélységes félrevezetést okoztak.ez nem a mi világunk nem istengyermek ez csak 1nagy vászon 1szomoru festménnyel.

    VálaszTörlés