2014. március 5., szerda

Lemondási tárgyalások- Benjamin Fulford



 A színfalak mögött zajlanak az események. Különböző érdekeltségek azon vannak, hogy felszámolják a világunkat tönkretevő hatalmat. A tárgyalások folynak, de a hatalom húzza az időt.

 Ez pár napos hír lehet ez, a szokásos stílusban előadva Benjamin Fulfordtól. Az írás első fele több sötét elképzelést tartalmaz, amit az írás második felében láthatunk, hogyan igyekeznek megakadályozni mások. Tehát egy csomó elképzelést feltételes -nem kijelentő módban- kell értelmezni.

Ami nincs benne, az viszont a legfontosabb. A fölébredt emberek vágya a szabadságra, fényre, szeretetre, és az égi segítség. Ezek így együtt legyőzhetetlenek. A tegnapi Cobra meditáció is csodálatosan sikerült. Nincs esélye már a sötéteknek./Dombi Katalin


Titkos összeesküvés lemondási tárgyalások folytatódnak, az Ukrán blöffjüknek nevezett nukleáris fenyegetést követően 

 
Magas tétekkel folyó geopolitikai póker játék kezdődött a legutóbbi ukrajnai eseményekkel, mely titokban az összeesküvés fenyegetésével csúcsosodott ki, hogy "Ukrajna amerikai gyártmányú nukleáris eszközt vet be Oroszország ellen,", ami egy nukleáris ellenfenyegetést eredményezett Washington D.C., New York, Tel Aviv, Brüsszel és London ellen, a Fehér Sárkány Társaság (továbbiakban FST) forrásai szerint, akik részt vettek a tárgyalásokon.

Az összeesküvés ezután lecsökkentette a nukleáris fenyegetést, és inkább azzal fenyegetőzött, hogy létrehoz egy "Rothschild tűzgyűrűt Kína és Oroszország körül," kezdve a "10 Muszlim által egy kínai vasútállomáson meggyilkolt 33 emberrel," és figyelmeztettek, hogy az "USA által támogatott támadások" lesznek soron. Ez a hetvenkedés az összeesküvés egyfajta asztalcsapkodása és pózolása a jobb bánásmódért a folyamatban lévő lemondási tárgyalásokon.

A felszín alatt, a korábbi amerikai elnök Bill Clinton, a Japán Császár egyik rokona és a japán amerikai nagykövet Caroline Kennedy felajánlotta, hogy segít beváltani egy sor Kennedy arany fedezetű kötvényt, mely alább látható: a Kennedy kötvények fejében a FST cserébe folyamatosan finanszírozza az Amerikai Egyesült Államok Vállalatot.

Azt mondták nekik, hogy a FST csak akkor fog cselekedni, ha használható likvid pénzeszközöket helyeznek letétbe a Fehér Sárkány Társaság Alapítvány bankszámláján. Ha ez megtörténne, a FST akkor teljes átláthatósággal járna el a világ népeinek törvényei és akarata szerint. A kínai kommunista kormány és a Vatikán is felvette a kapcsolatot a FST-al a múlt héten, hogy megvitassák az ázsiai államok valamilyen egyetlen egységbe való egyesítésének lehetőségét.

Az elkészült javaslat szerint ez lehetséges lenne, ha egy új fővárost hoznak létre valahol, mint Laosz vagy Nara Japánban, így mindegyik fél képes lenne megőrizni az arcát azáltal, hogy részei egy új dolog megalkotásának, ahelyett, hogy úgy éreznék, hogy elvesztik Pekinget vagy egy másik hatalmi blokkot.

A Vatikán P2 páholya azt mondja, hogy ez része egy lökésnek, hogy létrehozzák a kormányok világszövetségét. Elképzelésük szerint az "Egyenlő felek világszövetségére" azért van szükség, hogy megakadályozzák a 3. Világháborút, és hogy felkészüljenek az emberi terjeszkedésre az univerzumban.

Ugyanakkor szerintük: "A Kazárok az izraeli miniszterelnök Benjamin Netanyahu alatt" továbbra is szenvednek a "Cionista delíriumtól", és megtagadják, hogy feladják a 3. Világháború kirobbantásának álmát, hogy ők váljanak a "felsőbbrendű fajjá", mely rabszolgasorba dönti az emberiség többi részét. (?/szerk)
A náci/cionista katonai vezetőjük idősebb George Bush által tervezett hosszú távú forgatókönyv jelenleg Ukrajnában bontakozik ki, mely felszólít egy második "Vasfüggönyre", MI5 források szerint. Ebben a forgatókönyvben, miután az EU megszerzi Ukrajna felét, az oroszok ezt "provokatív cselekményként fogják használni egy villámháború stílusú lépéshez Európában amennyire csak lehetséges, mielőtt az új Vasfüggönyre készül javaslat." Ha az ukrán forgatókönyv eszkalálódik, akkor a Koponya és Csontok Kerry külügyminiszter és Putyin az id. Bush diktálta szerepeket játsszák, az MI5 forrás szerint. "Ez egy klasszikus hegeli lépése az összeesküvésnek, hogy létrehoznak egy problémát, biztosítva a megoldást, ellopva minden vagyont," folytatta. Tehát azt mondja: "Úgy tűnik, hogy az EU-t fel fogják áldozni, egy új hadiállapotot bevezetve ugyanúgy, ahogy a militarizált zónáknál a második világháború után," tette hozzá. Ez a terv kezdetben Kína együttműködését szükségelteti, lehetővé téve Oroszországnak, hogy mozgósíthasson Európában. Azonban ezen forgatókönyv után, hogy militarizálják Európát, a következő lépés az lenne, hogy a felfegyverzett Európa megtámadja Kínát, figyelmeztette a FST a kínaiakat.

A náci/cionista terv másik része egy kalifátus életre hívására szólít fel a Közel-Keleten, részeként Oroszország és Kína bekerítésének a Kaukázustól Törökországig, és Szíriától Irakig és Iránig, nem is beszélve a kínai Ujgur Muszlimokról. Ezen terv szerint az Egyesült Államok nem játszana sok agresszív katonai szerepet ezekben a változásokban, hanem előkészíti az amerikai belbiztonságot nagyszámú lakosság internálására.

Ez fog következni a nemzetközi kereskedelem összeomlása után, ami azonnali készpénz, élelmiszer és üzemanyag hiányt okoz, különösen az USA-ban, MI5 források szerint. A gnosztikus illuminátusok megerősítik az MI5 által festett képet részben azzal, hogy a jelenlegi ukrán válság mellett nagy lépéseket teveznek Törökországban és Thaiföldön. A törökországi lépés célja az lenne, hogy csökkentse az orosz ellenőrzést a gázvezetékek felett, míg a thaiföldi zűr célja az volna, hogy csökkentsék az ázsiai kontrollt az aranykészletek tekintetében.

A bűnöző őrült gengszterek ezen geopolitikai sakkjátéka számtalan ártatlan ember halálát eredményezi, ezért a FST azért küzd, hogy egyszer és mindenkorra eltűnjenek.

A FST javasolt egy a náci/cionista összeesküvés jövőbeli rémálom tervétől egészen különböző forgatókönyvet, melyet Bush vezér, az őrült Netanjahu és sátánimádó összeesküvő társaik terveztek.

Ha a FST-nak képesek készpénzben kifizetni a Kennedy kötvényeket, lásd a fenti képet (melyek az MI5 szerint hamisak), vagy más módon használható alapokat a dollár és euro alapú központi bankrendszertől, akkor kezdeményezni fog egy hatalmas kampányt, hogy alakítsák a sivatagokat zölddé, telepítsék be az óceánokat halakkal, az űr felfedezésének elindítását stb. A terv a Mikulás Művelettel kezdődne, egy nagy lökést adva a szegénység felszámolásának és a környezeti pusztítás megállításának.

Természetesen ezen tervek kivitelezéséhez új intézmények létrehozására van szükség, hogy lecseréljék vagy feljavítsák a diszfunkcionális összeesküvés intézményeket, mint a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank, és az Egyesült Nemzetek Szervezete.

Mivel a különböző kötvények, a Federal Reserve dobozok és egyéb papír elemek csillagászati számú dollárt tartalmaznak, melyet korábban már bemutattunk, de soha nem lehetett beváltani, mert a Fed folyamatosan jött a különböző kifogásokkal, szükség lehet egy drasztikusabb akcióra.

Az egyik, hogy a Fed és az összeesküvők csillagászati mennyiségű aranyról beszéltek (több nagyságrenddel nagyobb értékről, mint a világ hivatalos aranytartalékai) anélkül, hogy egy unciányi bizonyíték lett volna rá, hogy létezik.

A Koreába, a Fülöp-szigetekre, Kínába stb. tett kirándulások ellenére az egyetlen elrejtett valódi kincs létezését magam is meg tudom erősíteni, melyet a Taipei múzeum mögötti hegyekben temettek el Kínában. Egyre inkább nyilvánvaló, hogy a nyugati magántuljadonban lévő magán bankrendszer egy hatalmas, 300 éves Ponzi rendszer.

Szükséges lehet arra, hogy leállítsák az ATM-ek, a bankkártyák stb. egész globális központi banki számítógépes hálózatát, és újraindítsák a rendszert az összeesküvés összes hamis száma nélkül. Ez azt jelentené, hogy két héten át mindenkinek elég készpénzt adnának, vagy egy alapvető ellátást és kézzel írt számlakönyveket használnának. Az új rendszer valós dolgokon alapulna, mint a föld, a nyersanyagok, gyárak, nemesfémek stb., ezek segítségével indítható el. Közben figyeljük, ahogy az összeesküvés vezetői egyesével eltűnnek.

Benjamin Fulford

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése