2014. március 11., kedd

Elkezdődött... Filótás Mária 03.10.


Épp egy évvel ezelőtti írás. Azóta a folyamatok felerősödtek. A magyar nép újra éled!

"A fizikai világ idén nagyon átalakul, tartsunk ki és bármit is hoz saját életedbe mindez, ne veszítsd el Istenben hitedet."



Elkezdődött... 

Written by 
vasárnap, 10 március 2013.
 
Vannak akik nem látják át, hogy a negatív események ma a világban igencsak pozitívak. Nézzük az egyházat. Aki ismeri korábbi írásaimat a Várakozás magazinból, tudja hogy már tavaly megjósolták tollamon keresztül, hogy idén a magyar egyházak átalakulnak és erősödik az igaz hit. A lélekben legbelül és nem az egyház uralmával.

Ahhoz, hogy valami átalakuljon, a régi rendszernek alapjaiban össze kell omlani, s így lesz ez a politika, gazdasági élet, egészség és számos más területen is, és ahogy többször is írtam: MOST. Nem jövőre, nem x év múlva, hanem Most. Ez a lényeg. Ezt éljük és ettől vagyok – vagyunk többen – boldogok, mert amit régóta vártunk, amiről korábbi jóslatok is szóltak, itt van és zajlik.

Akinek ez fáj és nehéz, szívből sajnálom és megértem. Tudom sokan szenvednek még, s nagyon sokan lesznek, akik nem élik túl ezen változásokat. De ami itt történik az nem pár emberről szól, és nem is csak a bolygónkról, hanem a világegyetem összes létezőjéről.

A Föld megemelkedett a 4. dimenzióba és az 5. felé tart, ám oly mértékű rajta a gyűlölet és félelem, hogy ez a negatív energia a többi, más bolygón lévő létformák életét is veszélyezteti. Ezért összefogtak. Velünk és nem ellenünk. Hogy segítsenek minket tudatosodni, ráeszmélni, hogy nem vagyunk egyedül a világűrben. Ők jóval fejlettebb intelligenciák, méreteik hatalmasak, szeretetük végtelen és érzik a mi kínjainkat.

De csak az az ember emelkedhet a Földdel együtt az 5. dimenzióba, aki szívéből kiirtotta a negatív energiát, mely igen intenzíven rombol. S ez fáj. A lélek ha tisztul, fáj és ezt a környezetünk tükrözi vissza, s a tükör most torz. Ahogy a világunk is. De elmúlnak a fájdalmak és új élet indul. 

Addig segítsük hitünkkel azokat, akik még lélek szinten nem tisztultak ki és ne foglalkozzatok azon emberekkel, akik támadnak, gúnyolnak vagy épp hitetlenkednek. Senkit nem lehet meggyőzni és nem is kell. A hit belülről kell fakadjon és mindenki saját tempójába éri el. Van aki már felébredt, van aki épp ébredezik, s lesz aki átalussza a földi létet és más testben, máshol éled újjá…

Ezt már lemerem írni, hiszen tudod, csatorna vagyok, mely a jelet továbbítja és a jel eddig tisztának bizonyult, hisz a jóslatok egytől-egyig beváltak.

-Az egyház borul.

-A hatalmasságok alatt vágják a fát.

-Az ikerlángok elkezdték valóban, fizikai síkon is megtalálni egymást.

-A gazdasági élet elindult a lejtőn, lefele. A házak értéke nyáron nagymértékben csökken, majd pár évig lent lesz, s visszavesszük eladott értékeinket… 

A fizikai világ idén nagyon átalakul, tartsunk ki és bármit is hoz saját életedbe mindez, ne veszítsd el Istenben hitedet. 

Ha a magyar nép ennyi mindent kiállt, évezredek alatt, hidd el, az utolsó csatát sem veszti el. 
Hanem újra éled, felfrissül és élni fog örökre!!

Filótás Mária

Forrás: http://www.ezoportal.hu/index.php/component/k2/item


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése