2014. január 31., péntek

2014. a Ló éve – A szunnyadó parázs lángra lobban


A jövő év kulcsszavai az akarat, a szenvedély és a lelkesedés.


2014. a Ló éve – 
A szunnyadó parázs lángra lobban
 
 
A 2014 -es esztendő  a Kínai Asztrológia szerint a Jang Fa – Ló  éve lesz, s kivételesen erős tűz energiájával nem fog érintetlenül hagyni egyetlen változtatásra szoruló területet sem az életünkben.
 
A Ló évében az eddig stagnáló, sekélyes szituációk, helyzetek egyre inkább sürgetni kezdik majd a megoldást, melyhez a Jang-Fa Ló készségesen nyújtja segítő energiáját, extra mennyiségű hajtóerejét, felturbózott szenvedélyességét és kiapadhatatlan inspirációját. Minden változás és változtatás támogatott lesz 2014-ben, tehát az addig  előttünk álló néhány hónapot (napot) használd fel arra, hogy előkészítsd a terepet, így február 4-től, amikor is az új év energiája megérkezik, Te már startra készen tudod meglovagolni az év által megjelenő új, felvillanyozó lehetőségeket. Elkerülheted ezáltal azt is, hogy felkészületlenül érjenek a megoldást sürgető vitás helyzetek.
 
A változások már most érlelődnek a mélyben és az események végkimenetele nagyban függ majd attól, hogy a Te személyes horoszkópodban a Tűz elem hol szerepel és mit szimbolizál (kiszámíthatod: http://kinaiasztrologia.com/Kinaiasztrologia.com/Publikaciok/Entries/2013/10/28_2014_a_Lo_eve.html).
 

A Ló éve mindent megváltoztat
A Ló évének első és legerősebb üzenete a Tűz felfokozott és igen erős jelenléte. Az elemek körforgásában a Tűz az egyetlen olyan elem, ami képes az összes többi elem megváltoztatására, átalakítására. Megolvasztja a fémet, elpárologtatja a vizet, elégeti a fát stb., tehát 2014. febr. 4-től minden esedékes, régóta halogatott változás, idejétmúlt kapcsolat, stagnáló munkahely, elindulhat végre az emelkedés útján. Itt az ideje, hogy valami teljesen új születhessen a káoszból. Ha volt / van olyan területe az életednek, melyben igazi és nagy változást szeretnél elérni, már most kezd el a tervezést, hiszen a Ló évéig még előttünk áll közel 3 hónap. (3 nap) A megvalósítással azonban még várj febr. 4-ig. Innentől kezdve ugyanis a dolgok szinte maguktól elkezdenek megoldódni és sokkal kevesebb energiabefektetéssel, jóval nagyobb eredményt tudsz majd elérni.
 
Ha eddig nem volt erőd lépni, februártól energetikailag minden segíteni fogja  a szükséges lépések megtételét, az Univerzum megadja azt a kezdő löketet, melyet  felhasználva kiléphetsz végre a megszokásokból, újult erővel vághatsz bele most már valóban azokba a dolgokba, melyet örömmel, lelkesedéssel, szenvedéllyel tudsz csinálni.
 

Vége a türelemnek…

A jövő év kulcsszavai az akarat, a szenvedély és a lelkesedés. Mindannyiunkban felébred az igény, hogy végre jól érezzük magukat és az energiák is maximálisan támogatni fogják a magunkra erőltetett láncok, a megszokás, és a béklyók ledobását. Lehet, hogy már régóta tolerálsz olyan dolgokat, amit nem is akartál. Nem Te választottad, és valójában csak sodródtál az eseményekkel. Azonban a Ló évében már nem lehet tovább sodródni, erre számíts! Felelősséget kell vállalnod az életedért, és határozottan kiállni végre magadért. Minden ebbe az irányba mutat. Ha az életed bizonyos területei napról napra elviselhetetlenebbé válnak, azért történik, hogy ismerd ezt fel és ne tolerálj tovább csak a békesség kedvéért.  A legjobb, amit már most elkezdhetsz, az a tervezés és az előkészítése az új irányoknak, a “B” terveknek.
 
Az erős Tűz jelenlétének másik aspektusa az indulatok és a fokozott harci kedv. Az ébredező erő nem engedi többé elnyomni a Téged ért igazságtalanságokat és segíteni fog abban, hogy az eddiginél  sokkal jobban kiállj magadért.
 
Ha az életed bizonyos területein agresszióval, indulatokkal, vitákkal és folyamatos veszekedésekkel találkozol, biztos ismérve lesz annak, hogy van még olyan terület az életedben, ahol változtatnod kell!
 

A belső sugallat
Nagyon fontos üzenete az előttünk álló esztendőnek, hogy az év indulásának pillanatában egy un. Tükör konstelláció lesz látható, mely egy igen komoly égi feladatot és lehetőséget jelez egyben.
 
Az intuíció és az alternatív gyógyító képességek érezhetően fel fognak erősödni mindenkiben. Ha eddig nem foglalkoztál gyógyítással, kérlek kezdd el figyelni jövőre a jeleket. Bármilyen testi-lelki gyógyítási módszer – legyen az reiki, jóga, asztrológia, pszichoterápia, kineziológia  - ami az emberek életét valahogyan szebbé-jobbá tudja tenni, szembejön Veled, ne hagyd figyelmen kívül. Úgy is újra- és újra belefutsz majd, és mivel már számítasz rá, hamarabb  fel fogod tudni ismerni.
 
Ahhoz, hogy a Ló évének most következő üzenetét értelmezni tudd, meg kell, hogy álljunk egy pillanatra, és fel kell tenned magadnak a következő kérdést Kedves Olvasó. Azután pedig várj egy kicsit… Hagyd, hogy bensődben felderengjen a válasz…
 
 - Mi az a lépés, amit jövőre (most) minden kétséget kizáróan meg kellene tenned egy jobb, vagy egészségesebb élet érdekében?
 
…Akármi jutott is eszedbe, ARRA a dologra jövőre fokozottan figyelj oda. Ugyanis a Ló évében lehetőséget – de határozott felszólítást is kapsz arra, hogy ezt a régóta halogatott valamit végre megtedd. Ha problémáid lesznek, csak olyan dolgokból adódhatnak, amit kizárólag saját magadnak köszönhetsz! Mindezt, ráadásul úgy, hogy közben tudtad jól, mit kellene tenned és mégsem tetted, esetleg pontosan tisztában voltál azzal, mit nem kellett volna tovább csinálni és mégis folytattad. Bármelyikről is van szó, a kulcs:  “tudod jól és ennek ellenére mégis… “
 
A Ló évében, a felerősödött intuíciót azért kapod, hogy a belső hang által már régóta súgott, de mégis elnyomott üzenetet ne hagyd tovább figyelmen kívül. Amennyiben továbbra is folytatod az önromboló, egészségkárosító, vagy bármilyen értelemben önbüntető viselkedést, komoly egészségi probléma elé nézhetsz, mert a szervezeted már nem tudja mindezt tovább tolerálni.
kinaiasztrologia.com
 http://www.fenyorveny.hu/2014/01/2014-lo-eve-szunnyado-parazs-langra.html
 
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése