2013. október 15., kedd

Traktorokkal, teherautókkal szállják meg Budapestet - Okt.20-án


 

Devizahitel károsultak traktorokkal, autókkal szállják meg Budapestet

Írta: hir.ma Kategória: devizahitel ügyek 2013-09-26 13:10
Kásler Árpád már korábban kilátásba helyezte, hogy október 23-án soha nem látott mozgósítással jelen lesznek a devizahitel károsultak Budapesten, ha a kormány nem tesz semmit a devizahitel ügyek azonnali rendezése érdekében.

a haza nem eladó mozgalomA kormány nem tett semmit, helyette a bankoknak passzolta a labdát, hogy hozzanak ők döntést a saját maguk által elkövetett cselekmények enyhítésére.
Természetesen ezt a devizahitelesek nem fogadják el, hiszen egy büntetőeljárásban sem lehetséges, hogy a gyanúsított hozzon ítéletet a saját maga által elkövetett cselekmények miatt.

Kásler Árpád úgy döntött, hogy mégsem 2013. október 23-án tartja meg a megmozdulást Budapesten, mivel túl felhígult lenne az esemény és nem tudnának az emberek különbséget tenni a tüntetések és a megemlékezések között, így a sajtó is egybe moshatná az egészet és elveszítené a megmozdulás a jelentőségét.

Az autós vonulást a kifosztott banki adósok számára Ócsától hat kilométerre épített, gettóból indítják majd, az előzetes bejelentés dátuma helyett 2013. október 20-án délelőtt 10 -kor!
A vonulás célja a minél nagyobb figyelemfelhívás!

Kásler Árpád szerint: “Így sokkal nagyobb az esély arra, hogy elérjük a célunkat, nem beszélve arról, ha a kritikus létszám közelébe érünk, úgy bevárható a 23-i utánpótlás is”
Ha nem lesz kritikus létszám, úgy A Haza Nem Eladó Mozgalom minden városban ahol alapszervezettel rendelkezik, részt vesz az ’56-os megemlékezéseken és koszorúzni fog az emlékhelyeknél. Erről a helyi vezetőknek kell gondoskodni, hogy időben bejelentsék az önkormányzatoknál, rendezvény szervezőknél, koszorúzási szándékukat.
A vonulásra a BRFK az engedélyt megadta már csak a Dabasi Rendőr főkapitányság jóváhagyására várnak.

Tehát „1956 néhány Tank…2013 néhány Bank” menet október 20-án.
Gyülekező Ócsán 10 órától, indulás Ócsáról 11 órakor, az 5-ös számú Ócsai úton Budapest irányába, Budapest-Grassalkovich út-Helsinki út-Soroksári út-Ferenc krt.- József krt.-Rákóczi út-Kerepesi út-Hungária krt.-Róbert Károly krt.-Árpád híd-Pacsirtamező u.-Bécsi út-Vörösvári út-Árpád híd-Róbert Károly krt. –Váci út-Dózsa György út. A Dózsa György úton letáborozunk, a gépkocsik létszámától függően két vagy három sorban.

Munkagépek és teherautók 7,5 tonnáig csatlakozhatnak, a munkagépek csak Ócsától Budapestig jöhetnek a konvojjal.

Kásler Árpád felhívja a figyelmét a devizahitel károsultaknak, hogy ez az utolsó esély ebben az évben, hogy érdemi megmozdulás jöjjön létre és megfelelő nyomást gyakoroljanak a bankokra és a hatóságokra.
Aki kifogást keres, hogy miért nem tud eljönni az biztosan meg is fogja találni, aki el akar jönni, de nincs miből vagy kivel az biztosan meg fogja oldani.
2013. október 20-án találkozunk . Ócsán-Gettót a felelősöknek, nem a kifosztottaknak!
Kásler Árpád

http://hir.ma/belfold/devizahitel-ugyek/devizahitel-karosultak-traktorokkal-autokkal-szalljak-meg-budapestet/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése