2013. október 17., csütörtök

Amikor az óra a Mostot üti - Magasabb Dimenzióból 10.17.

 

Amikor az óra a Mostot üti

Az idő illúziójának elengedése az egyik legnagyobb kihívásotok ebben az életben.

Állandóan emlékeztetnek arra, hány óra is van. Óráitok vannak a telefonjaitokon, a számítógépeiteken, az autóitokban, meg a csuklótokon is.Annyi emlékeztető van, hogy mindig tudjátok hány óra is van, ti pedig sok erőt adtok át az óráknak, a naptáraknak és a hét különböző napjainak.
Csak gondoljatok bele, hogyan érzitek magatokat szombaton, hogyan érzitek vasérnap vagy akár hétfőn.

Eldöntöttétek hogyan is fogjátok ezeken a napokon érezni magatokat, ahogy eszetekbe jut az a bizonyos nap, már bele is csúsztok ebbe a frekvenciába. Az óra ugyanígy kihat rátok. Bizonyos dolgokat a nap megfelelő idejében tesztek,ahogy már megszoktátok és felállítottátok.

Megvan az ideje ennek és annak. Meg azt is az óra diktálja, hogy mit esztek. Mi viszont szeretnénk megszabadítani benneteket az idő illúziójától és szeretnénk arra emlékeztetni benneteket, hogy mindig most van.

Az egyetlen idő, ami számít, az a most. Szeretnénk, ha a figyelmeteket a mostra helyeznétek. Amikor a figyelmeteket átváltjátok arra, hogy mennyi idő is maradt hátra, mielőtt egy bizonyos dolog történne, vagy mielőtt máshol kellene
lennetek, akkor azáltal egy bizonyos korlátolt és összehúzott létállapotba helyezitek magatokat.

Azt szeretnénk, ha kiszabadítanátok magatokat az órák rabságából, szeretnénk, ha többször kérdeznétek magatokra, hogy:
"hogyan is érzem most magam?", "mit is szeretnek most csinálni?","hova szeretnék most menni?","mit szeretnek enni most?", "álmos vagyok-e most?". Szeretnénk, ha elengednétek azt az eszmét, hogy éjjelente nyolc óra alvásra van szükségetek.

Mindez egy bizonyos szigorúan beosztott, galambfejnyi létállapotban tart benneteket már korszakok óta. Szeretnénk, ha ráébrednétek a jelen pillanatra és arra az erőre amivel rendelkeztek a ketyegő óra felett.

Szeretnénk, ha a bizonyos korszakokkal összekötött eszméket is elengednétek. Engedjetek el azt az eszmét, hogy ilyen és ilyen dolog a helyes ebben a korban,ezen a napon. Azt fogjátok találni, hogy formázni tudjátok az időt, utazni tudtok az időben, teljesen el tudjátok engedni az idő rabságát.

Amikor szándékodban áll így élni, vedd figyelembe a kollektív elme többi részét is, hiszen azt szeretnéd, hogy a többiek is elengedjék ezt az idő rabságot. Azt szeretnéd, hogy a többiek is együtt legyenek veled, hiszen kapcsolódni szeretnél velük.

Amikor mondjuk egy barátoddal szeretnél találkozni, akkor szeretnénk, ha ez a találka először rezgésbeli lenne,ne arról szóljon, hogy egy bizonyos időben oda kell érned. Inkább keressétek azt,hogyan tudtok ugyanazon/ban a rezgésben odaérni. Ezáltal egyetlen találkáról sem tudsz lemaradni.

faceboook

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése