2013. szeptember 5., csütörtök

Nemzet-tudatot egyesítő Nép-lélek Emelő Tábor 2013 - Dobogókő

Többen kértek tájékoztatást a nyári dobogókői táborról. Íme egy összefoglaló, 
amit Rakk (Született Balog) Ilona készített. 
/DK
 NEMZET-TUDATOT EGYESÍTŐ   NÉP-LÉLEK EMELŐ TÁBOR
Dobogókőn 2013. nyarán
 http://m.cdn.blog.hu/is/istengyermek/postimage/fenykodok_1370434273.jpg
Az Égi családunktól rajtam keresztül kapott felkérés alapján az idén nyáron  tábort szerveztünk Szelei Magdolnával Dobogókőn. Istenünk akarata szerint  kiemelten  foglalkoztunk a Magyari Népek Ősiségének lelki minőségével , a szellemi világgal való kapcsolatával annak érdekében , hogy visszaállítsuk a Ősi RENDET.
A helyszín Dobogókő volt, ahol a jurták szakrális energetikai terében folyt a munka éjjel és nappal is. 
NIMRÓD  KIRÁLYUNK,  valamint az Égi sereg és Vezetés segítségével Fény és Gyémánt kódok kerültek lehívásra  és beépítésre pilisi területén úgy a sziklákba, mint a teljes élettérbe..
Olyan Testvéreinket ébresztettünk, kik  magjaik lehetnek a jövőnk zálogát biztosító NEMZET TUDATNAK. Fogalmazhatunk úgy is, hogy ha és amennyiben  valóban kell ősszel egy ismételt Nagy-szalát rendeznünk, céltudatosan felkészülünk arra, hogy mi kikkel akarunk a fizikai világból együtt dolgozni egy MAG-KÖRBEN,  A MAGYAR NÉP LELKÉNEK FELEMELÉSÉHEZ. 
AZ UTAT MÁR A NAGY-SZALÁN MEGHATÁROZTUK,  MOST EBBEN KÍVÁNUNK ELMÉLYÜLNI.FELELŐSSÉG TELJES FELADAT  MEGTANÍTANI, HOGYAN LEHET ÉS KELL A MAGAS  FREKVENCIÁJÚ ENERGIÁKAT MOZGATNI ÉS MEGTARTANI.


NEMZET-TUDATOT EGYESÍTŐ   NÉP-LÉLEK EMELŐ TÁBOR
 időrendi kód fogadásai és aktiválásai:



2013  Június 15-étől
Június 21-éig - ZARATUSZTRA MESTER FÉNYKÓD 
                                                                           INVOKÁCIÓ

2013  Június 28-ántól Július 5.-éig -  MAG-MAGYARI KÓDOK FOGADÁSA ÉS
                                                              AKTIVÁLÁSA                                                                                      
         
2013  Július 13-átó Július 19-éigl   - NIMRÓD KIRÁLYUNK ŐSI TISZTA 
                                                       ENERGIÁINAK FOGADÁSA                                                               
       

2013  Július 25-étől
Július 31-éig   ZARATUSZTRA  MESTER FÉNYKÓD
                                                                  INVOKÁCIÓ


2013 Augusztus 08-ától 
Augusztus 14-éig -  A MAGYAR  SZENTEK      
                                                                  Fénykódjainak fogadása
2013 Augusztus  23-ától   Augusztus 29-énig  - EGYEDÜLÁLLÓ. eddig a 
                                                                     a Földön ismeretlen  Fény
                                                                     kódok fogadása és aktiválása a Kárpát Medencében.
 Az  ARANYKOR  TEREMTŐ REZGÉSEINEK INVOKÁCIÓJA ( megjelenítése ), mint az  Ég ajándéka a Földnek.
A Magok FÉNYE FELSZABADUL és  KIÁRAD A VILÁGBA!!!

2013 Szeptember 1-én Vasárnap 11 órától az összes,
a képzésben résztvevő megkapta a kódok egyesített aktiválását. Egyben felelősséget vállalt arra nézve, hogy a megszerzett tudását és képességét az Isten törvényeinek betartása mellett fogja használni Nemzetünk Tudatának szeretetben való egyesítésének és megmentésének érdekében. E célt a maga részéről elfogadja és mindent megtesz annak érdekében, hogy a Lelkeket a Magyarok Istenéhez vissza vezesse.

A célunk az

IGAZSÁG,  SZABADSÁG,   BOLDOGSÁG ,   BŐSÉG  és   EGÉSZSÉG .

S hogy a Királyság intézményének működése a Földön is biztosítva legyen, illetve  egyesüljön Nimrúd Királyunk Égi királyságával, így segítve a
NEMZET TUDATRA  ÉBREDÉSÉT  ÉS  FELEMELKEDÉSÉT.
A tábor jelmondata, az Istengyermek dala, mely Arieltől, a Föld teremtő angyalától kapott ajándék:

" Istengyermek vagyok,
  Istenem szolgálom.
  Áldott a Fény, Áldott az Élet,
  Kérem Istenem, segítsen tisztán Élnem."


 Isten Áldásával: Rakk ( született: Balog) Ilona

*




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése