2013. július 30., kedd

Pénzügy - Cobra - Csoportok 2013.07.


A bolygón minden ember rendelkezésére fognak állni a források életük javítására.
 A legtöbbeknek elegendő lesz egy 3-5 órás munkanap, akik a foglalkoztatottságot választják. Azok, akik úgy döntenek, hogy a családjuknak szentelik az idejüket, képesek lesznek megtenni ezt pénzügyi stressz nélkül, mely a régi rendszer adósságához, kamataihoz, a magas árakhoz és a túlzott adókhoz kapcsolódott.

 Cobra: Felkészülés a változásra -Csoportok-        Pénzügy


Felkészülés a Változásra

Pénzügy 

 


Küldetés

A Pénzügyi Csoport kezdeményezni fogja és fenn fogja tartani a stabilitást a termékforgalmazók és szolgáltatások, valamint a vásárlók között, mivel ugyanezek a szolgáltatások szükségesek az Esemény után azonnal következő két héten. A helyi csoportoknak felül kell vizsgálniuk terveiket a honlapon, és  meg kell szervezniük, hogy ezt megtegyék a saját területükön. Lépj velünk kapcsolatba, hogy javaslatokat nyújthass be helyi kérdésekben: http://prepareforchange.net/participate/

Jövőkép

Fénymunkások, felébredt fivérek és nővérek, kérjük értsétek meg, hogy hamarosan élvezhetjük a bolygó erőszakmentes felszabadítását, és emellett az EGÉSZ emberiség számára fényes és szép jövőt.

Ismeretes, hogy neked jobban felkészültnek kell lenned, mint a legtöbbeknek, és szükségünk van a segítségedre, hogy a stabilitás és nyugalom erős példáját mutasd, és használhasd a tudásod, hogy másoknak kényelmet és segítséget nyújthass.

Mivel nem tudjuk az Esemény pontos dátumát, bölcs dolog lenne, ha követnél néhány egyszerű elővigyázatossági szabályt:

Mostantól kezdve tarts 2 hétre elég plusz élelmiszert! Győződj meg róla, hogy neked és szeretteidnek naprakész kínálat álljon gyógyszerekből rendelkezésre, melyekre szükség lehet! Tarts plusz pénzt elrejtve az otthonodban! Tankold fel a járművedet, amikor a tank félig üres! Maradj kapcsolatban a honlappal a frissítések miatt!

Ha úgy érkeztél erre az oldalra, hogy nincs előzetes tudásod az Eseményről, kérjük olvass tovább, mivel szeretnénk felajánlani a lehető legtöbb információt, hogy együtt örülhess mindannyiunkkal, ahogy egész bolygónk, rajta minden emberrel, együtt költözünk be az aranykorba.

Amikor az Esemény bekövetkezik, mindenki tudatában lesz a levegőben érezhető változásoknak, de tudnod kell, hogy NEM VÁRUNK SEMMILYEN NEGATÍV KIMENETELT AZ ALÁBBI INFRASTRUKTÚRÁVAL KAPCSOLATBAN.

Nem számítunk:

Áramkimaradásokra,

Vízhiányra,

Mobiltelefon zavarokra,

Polgári engedetlenségre,

Sem az orvosi ellátás, sem a normál segélyszolgálatok megszakadására.

Minden valószínűség szerint az internet működőképes lesz a legtöbb területen.

A jótékonysági, intézményi és kormányzati szervek mind előre tájékoztatva lesznek az Eseményről, és elérhető lesz a segítségük, ha szükséges.

Mit kell figyelembe venni a tőzsdék bezárásával kapcsolatosan: Ha jelenleg saját részvényeid vagy kötvényeid vannak egy nyilvánosan működő vállalatban, akkor nem ugyanaz lesz a vételi és eladási csatornája az ilyen értékpapíroknak nem sokkal az Esemény után. Minden tőzsde világszerte meg fogja tapasztalni a volatilitást, majd bezárnak. Egyik sem lesz újra kinyitva.

A részvényesek tulajdonosai maradnak az ilyen értékpapíroknak, és minden valószínűség szerint megszavazzák azokat a részesedéseket, amikor egy megváltási tervet fogalmaz meg a céged vezetése.

A részvények és kötvények helyett néhány ember aranyat, ezüstöt, nemesfémeket és földet fog javasolni alternatívaként. A 2012Portal.blogspot.com és a DivineCosmos.com weboldalak nyújtanak további információt ebben a témában.

Akár maradsz a piacokon amíg azok véget érnek akár nem, végülis lényegtelen.

  • Senki sem fog éhezni.
  • Senki sem válik hajléktalanná.
  • Senki sem lesz egészségügyi ellátás nélkül.
A globális rendezési alapok először azon emberek számára fognak megjelenni, akiknek a leginkább szükségük van a támogatásra. Jelenleg naponta több mint 25.000 ember hal éhen. A legrosszabb körülmények Észak-Koreában vannak. Ez egy elég ok arra, hogy az Esemény előbb történjen meg, mint később.

Kedves barátaink és szeretteink, kérjük értsétek meg, hogy bolygónk az utolsó a galaxisban, melynek fel kell szabadulnia. Az összes többi bolygó a kölcsönös együttműködést és a szeretetet használja a gazdaság működtetéséhez. Egyik sem használ pénzt. A Föld is ugyanezen az úton halad, és a pénz feleslegessé fog válni.



"Az Esemény után"

1. Nap - A pénzügyi rendszer újbóli beállításának megkezdése


Mint minden jelentős változás, az első napok mindig a leginkább zavarba ejtők. Mivel minden TV hálózat, az újságok és rádióállomások minőségi információt fognak közvetíteni az Eseményről, arra számíthatsz, hogy egyre kényelmesebbé válik a nap előrehaladtával.

Az 1. napon minden bank ideiglenesen be fog zárni. Minden hitelkártya és ATM átmenetileg használhatatlan lesz. Ennek az az oka, hogy el legyen vágva a világ központi bankjai illegális tulajdonosainak, vagyis az úgynevezett összeesküvésnek az alapokhoz való hozzáférése.

A vállalkozások többsége arra lesz ösztönözve, hogy tartsanak nyitva, és továbbra is fogadják el a készpénzt és a csekkeket, ahogy azt normál üzletmenetben tennék. A csekkek törlésre kerülnek, amint a bankok újra kinyitnak. (1-2 héttel az Esemény után.)

Ha nem férsz hozzá a pénzhez, de biztosítanod kell az alapvető szükségleteidet, amely nem érhető el a barátokon, családon, vagy a sürgősségi szolgálatokon keresztül, egy utalvány rendszer kerül felállításra, hogy fizetni tudj az árukért és szolgáltatásokért.

Ez nem ingyen pénz. Ez alapvetően egy hitel a számodra legfeljebb 1000 $-ig, amelyet fel lehet használni az Esemény napjától egészen addig, amikor a bankok újra kinyitnak. Ezek után érvényét veszti, és felszámításra kerül a felhasznált mennyiség. A vállalkozások kompenzálva lesznek a törvényes utalványokért, melyet bármelyik bankban érvényesíteni tudnak. Azok az emberek, akik úgy döntenek, hogy használják ezeket az utalványokat termékek és szolgáltatások vásárlására, ők felelősek lesznek bármelyik bankon keresztül azt visszafizetni, vagy jövőbeli bevételeiből/kompenzációjából kerülnek levonásra.

Bármely magánszemély, csoport vagy szervezet által kezdeményezett törvénytelen utalvány nem lesz tolerálva. Fejlett technológia lesz használva ezen eljárásmódot megsértők azonosítására, és büntető eljárásra fog sor kerülni ezekben az esetekben.

Minden áru és szolgáltatás eladó, illetve ugyanúgy alkalmazottaik, akik maguk kezdeményeznek törvénytelen utalványt, büntetőeljárás tárgya lesz. Fejlett technológiát fognak használni az utalvány ellenőrzési folyamatban az ellentmondások azonosítására.

Amikor már kellőképp nagy nyomás nehezedik a Federal Reserve-re, rá lesz kényszerítve, hogy visszafizesse az adósságot, amivel az embereknek tartozik tisztességtelen és törvénytelen cselekedetei okán. Mivel a Federal Reserve-nek nincs pénze, amivel visszafizethetné ezt az adósságot, csődöt fog jelenteni. Ez láncreakciót indít el a Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS), Nemzetközi Pénzügyi Alap (IMF), Világbank (WB) körében, és világszinten az összes központi bank is csődöt fog jelenteni.

Az extrém volatilitás (árfolyamingadozás) a piacokon világszintű tőzsdei összeomlást fog okozni. A tőzsdék be fognak zárni, ideértve a New York-i Tőzsdét is. Minden pénzügyi eszköz, ideértve a derivatívákat, opciókat és biztosítási csereügyleteket, meg lesz szüntetve.

Az összes titkos számla letiltásra és lenullázásra kerül. A háttérhatalom minden magánszámlája zárolva lesz. Az összes ingatlanárverés befagyasztásra kerül, akárcsak az összes állam- és magánadósság (jelzáloghitelek, kölcsönök, hitelkártya tartozások).

2-7. Nap

A bankok zárva lesznek és nagy lesz a zavarodottság és bizonytalanság. Egyes vállalkozások átmenetileg be fognak zárni, és ott lehet némi könnyű probléma az értékesítési csatornákban. A tőzsdék világszerte folyamatosan zárva lesznek.
Újraértékelés

Még mindig lehetnek enyhébb gondok az ellátással.
Bevezetésre kerül az új pénzügyi rendszer, amelynek a Yamashita arany lesz a fedezete. Ez az arany olyan helyeken lesz tárolva, melyet egyelőre nem lehet nyilvánosságra hozni. A Yamashita arannyal nem fognak nyíltan kereskedni a piacokon. A valuták egy csoportja úgy, mint az amerikai dollár, az euro, a brit font, a svájci frank és a japán jen, valamint a kínai jüan fogják az alapját képezni az új rendszernek.

Azok a bankok, melyek nem kötődnek szorosan a Federal Reserve-höz, és nem mentek csődbe, újra kinyitnak. Tilos lesz kamatot felszámolniuk. A teljes könyvelésük átlátható lesz a nyilvánosság számára. A tőzsdék többet nem nyitnak ki.

Újraértékelés fog történni. Ez azt jelenti, hogy a valutaárfolyamok az egyes pénznemek közt változni fognak, de nem drasztikusan. Sokkal valósabban fogják tükrözni az adott nemzet valós termelőképességét. Az iraki dínár nem fog nagyon felértékelődni, ellentétben egyes találgatásokkal. A Federal Reserve és az euro bankjegyek más bankjegyekkel együtt széles körben elfogadottak lesznek, amíg néhány hónapon belül fokozatosan ki nem lesznek vezetve és új pénzt nem nyomtatnak.

Minden becsületes üzleti megállapodás, szerződés és kötelezettség világszinten érvényben marad és tiszteletben lesz tartva. Azon üzleti megállapodások, melyek a háttérhatalom csalásaival és bűnügyeivel hozhatóak kapcsolatba, lenullázásra kerülnek és érvénytelennek lesznek nyilvánítva.

A multinacionális cégek kötelezve lesznek, hogy visszavásárolják a részvényeiket, ami egyúttal csődbe fogja kényszeríteni őket. Fel lesznek osztva, és tisztességes hányaduk saját országában államosításra kerül.


Ezek után jelentik be nyilvánosan a Globális Elszámolási alapok létezését. Ezen alapok tartalmaznak kb. 70 billió* dollárt a Pozitív Hadsereghez köthető vagyonos hazafiaktól, 100 billió dollárt a Fehér Sárkány Társaságtól és a Templomosoktól, 120 billió dollárt az Ellenállási Mozgalomtól, és 10 billió dollárt Saint Germain vagyonából. A Globális Elszámolási alapok továbbá tartalmazzák még az összes háttérhatalomtól elkobzott pénzt és vagyontárgyat.

A Globális Elszámolási alapokat több célra fogják felhasználni. Először is minden nemzeti, állami, és személyi adósság kifizetésre kerül világszerte. Ezt követően minden ember kárpótlást kap a lopásokért és bűnös tettekért, amiket a háttérhatalom ellenük elkövetett. Majd a jóléti alapok kiutalásra kerülnek, és humanitárius célokat, a környezetet és új, fejlett technológiákat támogató projekteket fognak finanszírozni belőle. A pénzek egy része a Saint Germain vagyonból közvetlenül a Fénymunkásokhoz kerül, a vagyon többi része az Első Kapcsolatfelvételhez szükséges projekteket fogja támogatni.

A pénzügyi élet az Esemény után jelentősen javulni fog, ahogy az összeesküvés által illegálisan kivetett adósság kötvények eltávolításra kerültek. A bolygón minden ember rendelkezésére fognak állni a források életük javítására.

Sok vállalkozás magáévá teszi az új technológiákat, melyeket a technológia oldalon írtunk le. A bankok esetleg újragondolják önmagukat, mint pénzügyi tervezési központok az alábbiak szerint. 

Fenntartható lakás, ezek olyan otthonok, melyek saját magukat látják el vízzel, fűtéssel, hűtéssel, és saját élelmiszert termelnek, miközben fenntartásuk megfizethető, és környezetükbe holisztikusan illeszkednek.

A legtöbbeknek elegendő lesz egy 3-5 órás munkanap, akik a foglalkoztatottságot választják. Azok, akik úgy döntenek, hogy a családjuknak szentelik az idejüket, képesek lesznek megtenni ezt pénzügyi stressz nélkül, mely a régi rendszer adósságához, kamataihoz, a magas árakhoz és a túlzott adókhoz kapcsolódott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése