2013. július 30., kedd

Az Igaz Én Ereje - Pozsgai Nikoletta 07.30.


Mai ÉNErő Ébresztő üzenet: 
 Az Igaz Én erődben állva és abból cselekedve 
az élet tapasztalásait nem tudod többé szenvedésként megélni; 
mert szenvedéllyel, lélek tűzből cselekszel mindenfajta kétely nélkül; 
örömteli s magától értetődő áramlássá válik az életed. 
Ez a felismert és szabad akaratból újra és újra választott erő 
teremti meg az Aranykort.

Megérkeztem csodálatos utazásunkról, melyben a delfin-kristály beavató energia felkészítése után Szűz Mária beavatását élhettem meg Ephezusban. Áramló, örömteli, királynői erőbe érkeztető napokat tölthettem Törökországban. Egy olyan országban, ami - talán öntudatlanul, de - Mária jelképeit viseli zászlaján.

A szívünkben megnyilvánuló belső vezetést követve, hangolódva a Föld energiaterére találtuk meg a helyet, ahová másnap már indultunk is. Hálás vagyok, hogy mindebben teljes bizalommal állt mellettem, s kísért el férjem; s fiunk. 

S hálával gondolok azokra, akik velem együtt léptek és cselekedtek július 27-én az AranySzívLáncba, melynek eredményeképpen Ephezus-Kaposfüred között létrejött fényhíd a Földre hívta és horgonyozta a Mária Háló anya-pontjait.

De ez a beavató-felkészítő utazás, vagy maga a Mária Háló horgonyzása nem jöhetett volna létre a vezettetésbe vetett hitem nélkül. S csak az Igaz Énemben való tökéletes megbízásban bontakozhatott ki.
Mindezt úgy, hogy a tudatos szinten az utazás előtti nap reggelén tudtam meg, hogy melyik országba, hová hív az Égi küldetésem. 

Az Igaz Én Ereje

Az Igaz Én testet-lelket átható ereje az, ami megadja a bizalmat ilyesfajta - sokak számára elképzelhetetlen spontaneitással szövődő, lélekből és küldetésből megnyilvánuló lépéshez, s teremtő cselekedethez. 

Ez az  a megnyilvánuló Erő, amely az Aranykort megteremti a földi síkon is. Az Igaz Én erődben állva és abból cselekedve az élet tapasztalásait nem tudod többé szenvedésként megélni; mert szenvedéllyel, lélek tűzből cselekszel mindenfajta kétely nélkül.


Saját Igaz ÉnErődbe kísérünk Téged is a Grál Ház augusztus 2-i AranyKorba Születés c. szertartásán:

A szertartást segítik az AranyAsszony Iskola növendékei és a FöldAnya papnője iskola végzettjei.
A folyamatban egy teljes testi-lelki megújulásnak lehetsz részese, mely során a múltbéli fájdalmak, szenvedés körforgásban tartó mintázatainak elengedése és az Igaz Éned erejébe való érkezést élheted át.
A szertartásban már biztosan helyet kapnak az alábbi újjászületésed segítő részek:
  • Elengedés az elemekkel
  • Kapcsolódás az őserőkkel
  • Az elemek áldása
  • Lélekösszekapcsolás
  • Szeretettel teli lágy érintések
  • Igaz Éneddel való újjászületés az Aranykorba
  • Igaz szerelmed behívása
  • A grál energiák behívása
  • NagyBoldogasszony áldó jelenléte
A szert az AranyAsszony iskolások és a FöldAnya papnője iskola növendékei, végzettjei szövik majd velem együtt:)
Az est színei: fehér-arany-sárga, ezért kérlek ezen színekbe öltözz majd. 
Várunk szeretettel erre a különleges szertartásra!
Még 4 fő tud jelentkezni!
Áldás mindannyiunkon, kik a fényt önmagunkon keresztül szüljük a Földre, s ezzel a fény asszonyaivá és férfijaivá válunk; igaz aranyasszonyokká és arany emberekké!



Programajánló
 Augusztus 2. péntek 18:00-22:00
AranyKorba Születés
  • A születési mintázatod átírása, az anyához és a nőkhöz kapcsolódó fájdalmaid oldása.
  • Újjászületés az aranykori valóságodba - szertartás és meditáció.
  • Grál Ház avató NagyBoldogasszony áldásával.
Részvételi díj: 4500Ft
(a kedvezményes részvételi díj fizetési határideje már lejárt, ezért helyszínen tudsz majd fizetni)
Jelentkezéshez írj válaszlevelet!
 >>>Még 4 fő tud jelentkezni!
Helyszín:
Grál Ház
Budapest, VII. Erzsébet krt. 58. I. em. 1.
Ha szeretnél ezekre a programokra jönni, jelezd kérlek, mert bár jól tágul a tér, azért záros a Grál Ház befogadótere a fizikai szinten!



Szeretettel- élet szerelemmel:
Pozsgai Nikoletta
kineziológus, életmód-tanácsadó és terapeuta
személyiség integrációs tréner

www.pozsgainikoletta.com  * www.noionmegvalositas.hu * www.kineziologiakezeles.hu




Bővebben az útról: http://szepjovot.blogspot.hu/2013/07/maria-halo-epul-pozsgai-nikoletta-0728.html


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése