2013. június 16., vasárnap

OPPT – Bővebben az Emberi Közösségek Érdekképviseletéről 02.17.

2013. június 14., péntek

Az OPPT [Emberi Közösségek Érdekképviselete] jogszerűen lezárja a részvénytársaságokat, bankokat, és kormányokat annak okán, hogy rabszolgaságot és magán pénzrendszereket működtettek


 

OPPT – bővebben az Emberi Közösségek Érdekképviseletéről

2013. február 17.
Andy Whiteley írta, aki Társ-alapítója az Ébredj fel világ és a Teremtő lény nevű weblapoknak.
Sokan közületek hallottatok róla, sokan pedig nem. Nyilvánosan 2012. december 25-én került bejelentésre, hogy a testületi-kormány rendszer uralmának lezárása megtörtént. Jogszerűen került lezárásra... annak egyik saját mechanizmusán keresztül. A „jelenleg meglévő hatalomból” most már az „egykori volt hatalom” lett. Minden adósság és részvénytársaság a testületi kormányokkal és bankokkal együtt, de nem csak azokra korlátozva – eltörlésre került.
Bizonyos, hogy ők még játszadozni fognak annak reményében, hogy együtt fogunk velük működni. De hála az UCC (Egységes Kereskedelmi Kódex) számos feliratának, melyeket az Emberi Közösségek Érdekképviselete (OPPT néven közismert) készített, most tiétek a választás, hogy azt megtegyétek. Egy új társadalmi kormányzati keretegyezmény hatályos most; ez egy tény, melyet jóváhagyott annak ‘legális’ testületi formában irányított elődje.
Rendszer szerűen fogalmazva… SZABADOK VAGYUNK!!
(Helyezkedjetek el kényelmesen, mindannyian – ez egy hosszú cikk lesz, ám ugyanakkor egy olyan, amit nem engedhettek meg magatoknak, hogy elmulasszatok!!)

Emberi Közösségek Érdekképviselete (EKK)

Az EKK által megtett jogi intézkedések lezárását követően az izgatottság a tetőfokára hágott. És ez jogosan van így! A pozitív változás lehetősége, amelyet az létrehoz NAGY JELENTŐSÉGŰ!
De mielőtt belemegyünk a részletekbe, szeretnék bemutatni nektek, hogy „mi történt” és „hogyan” alakult ki a helyzet.
A testületileg kontrollált kormány és testületileg ellenőrzött média elutasítja, hogy bejelentsék saját kimúlásukat – nyilvánvaló ok miatt. Tehát tájékozott globális polgárokként, úgy vélem, az a feladatunk, hogy megértsük, mi történt és hogyan, annak okán, hogy informálni tudjunk másokat…és végre elkezdjük a világméretű változás folyamatát, amire mindannyian vártunk. De először is, egy valóság ellenőrzéssel kezdem. Mielőtt folytatom, engedjétek meg, hogy kijelentsek néhány tényt mindenekelőtt.
1) A kormányok részvénytársaságok voltak (Már nem). A testületi kormányzati jelenséget nemcsak azzal lehet szemléltetni, hogy a „kormányok” úgy viselkednek, mint kedvezményezettjei a kormányzati bizalomnak (nem úgy, mint annak megbízottjai), hanem nyomozati anyag is bizonyítja azt! Az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália, Egyesült Királyság, Franciaország, Olaszország, Brazília, Japán, Dél-Afrika…és folytatódik a lista mind USA-központú testületi entitások, melyeket úgy regisztráltak, mint az Egyesült Államok Biztonsági és Csereforgalmi Bizottságát…és úgy is működnek azok a mi költségünkön. „A rendszer” oligarchikus természetű, amennyiben azt csak a „kevesek” haszna irányítja, miközben mi, a többség azért dolgozunk, hogy támogassuk azt.
2) A személyek cégek voltak (már nem): Születéskor, egy születési anyakönyvi kérvény kerül aláírásra a szülők által, melyet a testületi kormányzat arra használ fel, hogy elkezdjen egy érdekszövetkezetet a nevedben. Ezt a trösztöt fedezetként használják, és egy fedezeti számlát hoznak létre és finanszíroznak a nevedben. Te vagy a kedvezményezettje ennek a trösztnek…, de senki nem mondja el neked, hogy ez létezik. Ha nem véglegesítesz egy végrendeletet 7 éves korodig, a szövetségi kormányzat halottá nyilvánít – az admiralitási [tengerészeti] törvény alapján mindenképpen! – és téged a rendszer hivatalosan „tengerbe veszettnek” fog nyilvánítani. Komolyan. A Szövetségi Kormányzat azután anyagi ellenőrzési igényt tart a vagyonodra, és – tekintettel arra, hogy legtöbben tovább élünk 7 éves korunknál – elkezd velünk élő rabszolgákként bánni. A pénzösszeg azáltal keletkezik, hogy törvényes fizető eszközzé teszik az életedet – téged használva fizető eszközként – kölcsönt biztosítanak neked, mikor bankkölcsönt igényelsz, jelzálogkölcsönt stb. Azután kényszerítve vagy arra, hogy dolgozz, hogy visszafizesd azokat az összegeket – kamatostul – arra használnak fel téged, hogy támogasd a rendszert. Legálisan, semmilyen jogaid nincsenek, mert téged már 7 éves korodra „halottá” nyilvánítottak. Te veszítesz.
(Ide kattintva még több információ található a kormányzati érdekszövetségi kapcsolatról).
3) A tömeges média a szövetségi kormányzatok eszköze, melyet arra használnak, hogy a propagandát direkt módon az otthonodba szállítsák. Arra használják, hogy manipulálják a szövetségi kormányzat tetteinek és tétlenségeinek érzékelhetőségét, hogy megerősítsék a társadalmi normákat, korlátozásokat, és magatartás formákat, és eladják neked a mellébeszélést azáltal, hogy egy „szükségletet” teremtenek, majd ellátnak téged a termékkel, hogy ki tudd azt elégíteni. És ez nemcsak a médiára van korlátozva; a „régi” paradigma meg van erősítve oktatási és vallási intézmények által is.
A részvénytársaságok, a kormányok és a média mind ugyanazokat a hazugságokat mondják. Azok alkotó részei ugyanannak a fenevadnak.
4) Ennek eredményeként, a világ gazdasági rendszere a tömeges rabszolgaság mechanizmusa volt (már nem). A rabszolgaság egy olyan rendszer, amelyben az embereket tulajdonként kezelik, és arra kényszerítik őket, hogy dolgozzanak. A rabszolgákat akaratuk ellenére fogva tartják elfogásuk, megvásárlásuk vagy születésük idejétől fogva, és megtagadják tőlük a jogot arra, hogy eltávozzanak, vagy hogy megtagadják a munkát.

Ismerősen hangzik?

Beleszülettél egy „rendszerbe” anélkül, hogy beleszólásod lenne abba, hogy az hogyan működik. Arra neveltek és tanítottak, hogy járulj hozzá a rendszerhez. Dolgoznod kell kimerítő órákig a rendszerben, és adókat kell fizetned a rendszernek. Ragaszkodnod kell a rendszer szabályaihoz – melynek legtöbbje a tulajdonra és a birtoklásra vonatkozik – vagy meg leszel büntetve a rendszer által. A terv szerint, a rendszer csak a kiválasztott keveseknek nyújt jólétet, és sokan mások éhezni fognak. De ha neked nem tetszik az, nem tudod elhagyni a rendszert. A rendszer „birtokol” mindent, mindenkit és mindenhol.
Mostanáig, neked csak egy választásod volt: hogy együttműködj. Ez olyan, mint egy olyan kaszinóban élni, melynek nincs kijárata. És mindig a ház győz.

Mikor alakultak vállalatokká kormányaink?

Mindez a Federal Reserve bank rendszer bevezetésével kezdődött. Amikor a Federal Reserve Törvényt bevezették 1913-ban az Egyesült Államokban, Charles Lindberg kongresszusi képviselő arra figyelmeztette az USA kongresszusát egy 1913. december 22-i kongresszusi lejegyzésben (51-es kötet), hogy elkerülhetetlen következménye a Federal Reserve Bank Rendszer intézményesítésének, hogy hatalmukat egy gazdaság inflációjára vagy csökkentésére használhatják – vállalatok fogják kezükben tartani a hatalmat.
Lindbergh szavai erről így szólnak: „Mostantól fogva, a válságokat tudományosan fogják megalkotni”.
És úgy is lett. 1929-ben az „akkori hatalmak” szándékosan tették tönkre a tőzsdét. Hogyan? Érzelmi alapon ingadoztatták a tőzsdét. Az 1929-es összeomlást megelőzően, feszültséget teremtettek a piacon, amely megalkotta az infláció időszakát. A hatalmon lévők alapáron szabadultak meg kötvényeiktől, majd pánikot keltettek a piacon. És ahogy az árak lezuhantak, ők visszavásárolták részvényeiket erősen csökkentett áron – és megsemmisítették beteges versenyüket a folyamatban.
Röviden, a Nagy Gazdasági Válságot mesterségesen generálták, hogy a nagyvállalatok, amelyek ellenőrizték a tőzsdét, profitot tudjanak létrehozni azáltal, hogy kölcsön adják a szükséges pénzt a kormányoknak, hogy kilábaljanak a megrendezett összeomlásból. Szuverén nemzetek voltak ultimátumszerűen arra kényszerítve, hogy aláírjanak adóssági megegyezéseket, melyeket természetük szerint, soha sem lehet majd visszafizetni. És ahogy a nemzeti adósságok elkezdtek halmozódni, kialakult a „rabszolgaság adósság révén” paradigma…és a vállalatok átvették az irányítást.
Ma, a szövetségi kormányzatok folytatják, hogy megjátsszák az igazi kormányok szerepét. A Reserve Bank rendszer, (amely uralja a nyugati gazdaságokat) tovább folytatja annak irányítását hogy, ‘piaci fellendülés’ és ‘piaci csőd’ időszakai váltakozzanak, oly módon, hogy stratégiailag szorosra veszik, vagy lazára a pénz ellátást és a hitel biztosítását. A jelenlegi globális pénzügyi válság egy tökéletes példa. És mindeközben a kormányzati média eljátssza a maga szerepét azáltal, hogy befolyásolja a tőzsde érzelmét, és elősegíti a politikai hazugságok terjesztését.
De a komplex kampány, amelyet az OPPT folytatott lezárásra kényszerítette a vállalati rendszert. Minden nagyvállalat, beleértve a kormányzati és bank rendszereket, megszűntté lett nyilvánítva azáltal, hogy a saját kereskedelmi törvényhozási szabályozásukat használták fel arra. Jogi nyelven szólva, ez a régi részvénytársaságok ügyének végét jelenti, és az újak elkezdődését! Tehát, ez a „kormányok megdöntését” jelenti?
Nem, ez a nagyvállalatok megdöntését jelenti, amelyek kormánynak voltak álcázva. Ha megérted, hogy a „kormányok” valójában nagyvállalatok, amelyek felülírták szuverén nemzetek alkotmányait titokban, azok megszüntetése régóta esedékesnek tekinthető.
A kormányzat csalása valódi. És végül – kudarcuk okán, hogy képtelenek voltak megcáfolni az UCC vádjait – az egész szövetségi kormányzati komplexum bűnösnek tekinthető csalás, árulás és rabszolgaság elkövetésének vádjával. A nemzetközi jog szerint, az OPPT-nek megvan a joga ahhoz, hogy jogorvoslatot követeljen az Emberek Egységének Bizottsága nevében azokért a bűntettekért. Ők azt választották, hogy lezárták és megszüntették a részvénytársaságokat, bankokat és felelős kormányokat, és elkobozták ezen entitások összes vagyonát, infrastruktúráit – beleértve az összes, bankok által vagyonként megtartott aranyat és ezüstöt- és belehelyezték azt az Emberek Egységének kezébe.
Ne úgy gondoljatok arra, mint elbocsátásra, gondoljatok arra úgy, mint az ellopott tulajdon visszaszerzésére. Az OPPT [Emberi Közösség Érdekképviselete] alapvetően követeli azt, ami a miénk, ezen bolygó szuverén embereiként. Az univerzális törvény, a szokás jog, és az UCC most a bolygót szabályozó törvény.
(Később le fogom írni részletesen a mechanizmust, amelyet megvalósított az OPPT annak érdekében, hogy helyettesítse a kormányzat szükséges funkcióit.)

UCC (Egységes Kereskedelmi Kódex): A kereskedelem Bibliája

Az UCC a kereskedelem „bibliája”; az pontosan diktálja a módot, amelyben a nemzetközi áruforgalmat és kereskedelmet törvénybe kell iktatni. Valójában, az egész kereskedelmi rendszer az UCC törvény körül forog. Ha a jelzálogod le van zárva [elveszik az ingatlant], vagy az autód el van birtokolva, a bank az UCC ügymenetet használja ahhoz, hogy ezt megtegye.
De az UCC törvényt nem tanítják a jogi iskolákban. Ez a nagyvállalatok és azok alkalmazottainak birtokán belül marad, akik kiképzik a jogi osztályon dolgozó alkalmazottaikat az UCC törvény megfelelő alkalmazására – ekképpen megtartva ezen fontos mechanizmus tudását „házon belülre”. Azonban az OPPT egyik megbízottja professzionálisan érintve volt a UCC törvény alkalmazásában egy ideig, és alaposan érti azt, ahogyan „Az egykori hatalmak” manipulálták az UCC-t ahhoz, hogy kontrollálják az Egyesült Államok pénzügyi rendszerét egy nagyon magas szinten.
UCC szakértő, anya, és az OPPT élharcosa, Heather Ann Tucci-Jarraf saját otthona kizárását használta fel tesztelési ügy esetként. Ő provokálta a kizárást UCC ügymeneti folyamatként, és így cselekedve fedezte fel – nagyon egyszerűen fogalmazva – hogy az USA bírósági rendszere változatlanul támogatja a vállalati rendszert.
Valójában nem meglepő, hisz adott, hogy törvényeink 99%-a a tulajdonjogról…vagy a kereskedelemről szól.
Rendkívüli körültekintéssel eljárva, az OPPT arra a következtetésre jutott, hogy a nagyvállalatok az emberek kormányainak és rendszereinek álcája alatt tevékenykedve árulást követnek el ezen bolygó emberei ellen az ő tudtuk, akaratuk és szándékos beleegyezésük nélkül. A végleges jelentés itt található meg a nyomozásról.
Tehát … annak érdekében, hogy kizárják „a rendszert”, az OPPT megbízottjai csapdát állítottak, hogy felhasználják a legális jogi struktúrát, amit maga „A rendszer” biztosított számukra.

Hogyan valósították meg a megbízottak a kizárást?

Az OPPT vezető megbízottjai Caleb Skinner, Hollis Randall Hillner és Heather Ann Tucci-Jarraf. Az OPPT-t akkor hozták létre, mikor a megbízottak elkötelezték magukat annak – és ennek okán megalkották – a bizottságot, amelynek kerete az eredetei 1776-os USA alkotmány volt; az alkotmány, amelyet cserbenhagytak, mikor az Egyesült Államok kormánya nagyvállalattá alakult 1933-ban.
Azután az OPPT csatlakoztatott minden egyént a bolygón ehhez a szövetséghez, mint kedvezményezettet méltányosságban, azonképpen elismerve, mint „az egységes embereket, akiket a Teremtő megteremtett”. Ezen módon cselekedve, a megbízottak megalkottak egy bizottságot, amelynek egy fellebbvitelű követelése van bármi másra – a bizottság a Teremtő és „az államok lénye” között a Földön. A Föld „államainak lénye” a kedvezményezettjei a Teremtőnek, a Teremtő manifesztációjának gondnokaiként. Jogi nyelven kifejezve, nem lehet magasabb követelési igény, mint az Emberek Egységének Bizottságának követelése…kivéve, ha a Teremtő teszi meg azt.
Bolygónk erőforrásai – különös tekintettel az UCC felirataiban felsorolt világ arany és ezüst készlete – ekképpen nem lehet tulajdon tárgya, nem adható el áron, mely ‘fizetés’ formájában van nekünk kimérve, hogy rabszolgává tegyen bennünket, vagy nem visszatartható, hogy nyomort és nélkülözést teremtsen. Az OPPT védernyője alatt nekünk mindnyájunknak méltányosságunk van. Bolygónk erőforrásai most már mindannyiunkhoz tartoznak egyenlő mértékben. Ez a mi születési jogunk. Most ez a törvény.
2011 és 2012 között, a megbízottak benyújtottak egy komplex felirat sorozatot az UCC-vel annak kedvezményezettje nevében. Az OPPT iratok teljes részletei az UCC-vel együtt megtalálhatók weboldalukon: Original OPPT UCC Filings. Figyelmeztetés: utóbbi nagyon nehéz jogi olvasmány, és azon célokkal lett tervezve, hogy felszólítson és megszüntessen, nem pedig arra, hogy kommunikálja az OPPT tevékenységeit, vagy annak szándékait a nagyközönség számára. Azonban a megbízottak közvetlenül együtt dolgoznak a globális ‘alternatív médiák’ közösségével, hogy biztosítsák, a nagyközönség pontos, világos, és helytálló információt kapjon.

Ezen dokumentumok összefoglalása:

Megértve, hogy a nagyvállalatok, kormányok és bankok egyek és ugyanazok, egy „Megállapítási és kereseti rendet” nyújtottunk be az „adós” ellen, egy legális entitást [szervet] alkottunk meg az UCC joggyakorlaton keresztül, amely magába foglalja az összes szövetségi entitást. A keresetek megállapítják, hogy az adós „tudatosan, önkéntesen és szándékosan árulást követett el” azáltal, hogy „birtokolt, működtetett, segített és bűnrészességet vállalt magán pénzrendszerek létrehozásában”, és „rabszolgatartó rendszerek működtetését használta az állampolgárok ellen…az ő tudtuk, szándékuk és beleegyezésük” nélkül.
Az UCC keresetek közhasznú feljegyzések, és követik a szabványos adminisztratív ügymeneteket. Mikor szembenéz egy követeléssel, egy entitás (jelen esetben „az adós”) megkapja a cáfolat jogát. Ha egy cáfolatot nem kapnak meg a megadott idő kereten belül, egy késedelmi teljesítési mulasztás lép életbe, amit az adott entitás megszüntetése követ; jelen esetben olyan indoklással, hogy elmulasztotta megcáfolni az árulás vádjait, amelyeket az „Emberek Közösségének Érdekképviselete” nyújtott be.
Fontos megérteni itt, hogy az UCC kereset úgy működik, mint egy törvény, ha az megcáfolatlan marad. És ebben az esetben, az OPPT megbízottai biztosították azt, hogy megteremtettek egy jogi helyzetet, amelyben az egyének és entitások, akik az „adóst” alkotják, képtelenek a cáfolatra. Hogy lennének rá képesek? A rabszolgaság és a csalás jogalapja igaz.
Természetesen, semmilyen cáfolat nem érkezett.
Az „adós” ennek okán bűnös árulás vétkében.
Jogorvoslatként, a nagyvállalatok le vannak zárva és vagyonuk vissza van követelve.
Bolygónk gazdagsága visszatér az „Egységes Emberekhez”.
Minden szövetségi adósság el van törölve.
„A rendszer” ki van iktatva.
A közre bocsájtott lejegyzés bemutatja azt.
Az UCC kereset nemzetközi törvényként működik.
A rendszer saját fogalmai szerint, már nem működik.
Szabadok vagyunk!! Kattints ide, hogy elolvasd a sajtó nyilatkozatot, melyet 2013. február 4-én jelentetett meg az Emberi Közösség Érdekképviselete :

Tehát mit jelent mindez?

Jogilag megfogalmazva, senki nem állhat felettes hatóságként közötted és a Teremtővel való kapcsolatod között. Mivel el lett távolítva a gazdaság és a kormány ellenőrző mechanizmusa, az Emberi Közérdekek Képviselete a teljes felelősséget az egyénekre hagyja, amennyiben személyesen felelősek önmagukért, így biztosítva mások szabad akaratának jogait. Nincs már többé egy strukturális parancsláncolat. Nincsenek szabályok. Nincsenek részvénytársaságok, melyek azok mögött rejtőzködnek. Te – a Teremtő szándéka szerint – egy lény vagy, a bolygó és lakóinak védelmezője.
Ez egy HATALMAS paradigma elmozdulás, és egy olyan, amit kétségtelenül némi időbe telik teljes mértékben felismerni.
A szisztematikus korlátok, amelyek elnyomták szabad akaratunkat és választásainkat most eltávolításra kerültek, amelyek kihívásokat állítanak fel azzal kapcsolatban, ahogy magunkat látjuk, és a módját, hogy milyen döntéseket hozunk meg saját életünkben. Mi most – legalábbis papíron – egy saját felelősségű rendszerben élünk. Az OPPT keresetek regisztrálják ezt örökre, és oly módon, hogy szabad akaratodat soha nem vehetik el tőled a te tudatos beleegyezésed nélkül.
Mostanáig, létezésünk egy korábbi rabszolgatartó rendszerben állandó küzdelem volt; egy küzdelem, hogy egyensúlyozzunk a munkahelyi és családi kötelezettségek között; egy küzdelem, hogy a hónap elejétől a végéig megéljünk, hogy „megengedhessünk” egy lakóhelyet magunknak – egy helyet, ahol létezhetünk.
De egy BŐSÉGGEL RENDELKEZŐ világban, amelyet a Teremtő specifikusan arra tervezett meg, hogy biztosítsa szükségleteinket, ezen küzdelem nem volt természetes létezési forma. Inkább az eredménye volt egy pszichológiai hadviselésnek, mely ellenünk játszott. És az működött! Ellenőrzés alatt tartott bennünket, embereket dolgoztatott minket, mint jó rabszolgákat, és biztosította azt, hogy a profit folytonosan befolyjon a „hatalmon” lévő kivételezett keveseknek.
De ma, a „rendszer” saját terminológiái szerint már nem létezik többé.
Sokan közülünk annak láttuk a „rendszert” ami az valóban volt. Sokan nem. Sokan nem hitték el azt, hogy „a rendszer” egyáltalán rendszer volt. Sokan nem ismerték fel. Hamarosan sokan fognak ráébredni arra.
Tekintet nélkül arra, ahogy a régi paradigma kimúlása gyökeret ereszt és nyilvánvalóvá válik társadalmainkban, egy pszichológiai változásnak kell megtörténnie mindannyiunkban. Ez talán nyomasztónak tűnik, de mi emberek foglalkoztunk már a paradigmaváltozással korábban; vegyük csak figyelembe azt a belső és pszichológiai változást, amire szüksége volt az afrikai amerikai rabszolga fajnak, mikor az önkéntelen rabszolgaságot eltörölték… a német embereknek, mikor a Berlini Fal lebontását kikövetelték 1989-ben…az egykori Szovjetunió polgárainak annak feloszlatásához, az egyiptomi embereknek, akik elmozdították a hatalomból diktátorukat…és az izlandi embereknek, akik bebörtönözték korrupt bankáraikat és politikusaikat, és átírták alkotmányukat 2012-ben…
Ez a fajta pszichológiai forradalom nem új. De ez igenis sok személyes kihívást von maga után.
Itt az ideje annak, hogy bátrak legyünk, és hogy bátran legyünk a „TE”. A kontrolláló struktúra hiányában nekünk, mindnyájunknak irányítani kell végzetünket, és bolygónk végzetét. Meg kell tanulnunk, hogy ismét saját döntéseket hozzunk, és elkezdjük megalkotni azt a világot, amelyben MI lakni akarunk.
Pontosan úgy, mint a szülők, el kell fogadnunk, hogy az élet nem lesz ugyanaz, amilyen volt…és egy „szabályzati könyv” hiányában rá fogunk hangolódni megérzéseinkre, és megtanulunk új módokon együttműködni…közösen.
Miért nem látom a változást??
Legyél türelmes…meg fogod látni. De először, be kell azonosítanunk, hogy az OPPT tevékenységei hogyan változtatják meg a jog világát, és hogyan vonatkozik ez ránk.
Folytatni fogja a küzdelmet a régi nagyvállalati rendszer? Természetesen! A nagyvállalatok által irányított kormányzatok olyan mozgásokon mennek keresztül, mintha semmi sem változott volna meg. És ha te továbbra is el fogod fogadni az adós rabszolgaságukat, biztos vagyok benne, hogy „az egykori hatalmak” boldogan fognak téged fogadni!
De ne dőlj be nekik: ők tudják, hogy mi történt. Ők tudják, hogy ők ki vannak zárva. Ők tudják, hogy a játszma véget ért. Ez most nemzetközi törvény.
Nekünk megvan a szabadságunk, hogy békésen együttműködjünk a régi rendszerrel. Itt az ideje, hogy gyakoroljuk azt a szabadságot.
Ha furcsának tűnik, hogy a látható „kormányok” még mindig úgy komédiáznak, mintha ők azok lennének, jusson eszedbe…hogy a kormányok nagyvállalati bábok, és valójában soha nem irányítottak. Ezen a ponton, a korábbi tulajdonosok azt akarják, hogy azt higgyük, hogy „ez csak a szokásos ügymenet”. Ők mostanáig jelentősen támaszkodtak a titkosságra. Ők ezt fogják eljátszani egészen a végsőkig. Ez az ő működési módjuk.
OPPT megbízott, Heather Ann Tucci-Jarraf a következő kijelentést tette egy nemrégi Szabadság Rádióval folytatott interjúban, amely összefoglalja a tervét, ahogy megszólítja ezt az ügyet:
“Azok számára, akik kíváncsiak az OPPT válaszára azon emberek tetteit vagy tétlenségét tekintve, világosan látni lehet, hogy a varázslók és a nagy kutyák a függöny mögött azok, akikért én jövök…és ők tudják azt. Teljes szeretetben és békében, teljes hálával és kegyelemmel…Heather.”

Hogyan kezeljük a „régi rendszer” ellened irányuló tetteit

Az adósság/ rabszolgaság rendszer megszűnésével, bármilyen koholt adósság, mellyel feltételesen tartoztál annak a rendszernek, szertefoszlott. Gondolkodj el erről egy percre!
Ahhoz, hogy elősegítsd a gördülékeny átmenetet a régi rendszerből, meg kell értened milyen azonnali jogorvoslatot érvényesíthetsz a „régi rendszer” tetteivel kapcsolatban, amelyeket jelenleg felvállalnak ellened.
Két nem régi Ébredj fel világ honlap cikkjében, megvitattuk az elő OPPT módszerét jogosultságod újra visszaszerzésével kapcsolatban (2) a felelősség bárkit tekintve, aki a törvényes kormányzat hatáskörét állítja, annak bizonyítania kell azt.
Megtekinthetsz egy igazi életből vett eset tanulmányát ennek a módszernek Scott Bartle dokumentum filmjében; Mi az a FUQ? „Az ausztrál kormányzat” gyakori megválaszolatlan kérdései.
Általánosságban, a nehézsége ennek a kihívásnak ez volt:
“Ön igényt tartott rám, és én boldogan teszek eleget a követelésének…azonban meg szeretnék bizonyosodni arról, hogy a megfelelő emberekkel foglalkozom-e. Kérem, bizonyítsa be nekem, hogy ön az igazi kormányt képviseli, ahogy az az alkotmányban áll, ennek az országnak a létrejöttekor.”
Ebben a helyzetben, ha egyszer a vállalati kormányzati entitásnak nem sikerül legitimitását bebizonyítania, ennek a visszahatásnak a kontrollja az lehet, hogy te bemutatod saját terminusaidat és feltételeidet, amelyek alapján bármilyen érintkezés lehetséges közted és ezen entitás között még folytatódhat.
Egy OPPT utáni világban, a te eljárásod az állítólagos ‘vállalati ügynök’ illetékességének kihívására (beleértve azon személyeket, akik azt állítják, hogy ők a kormányt képviselik) lényegében ez:
„Boldogan együtt működnék az ön követelésével…azonban az UCC törvényben van egy kereset, amely megcáfolatlan maradt, amely kizárja azt az entitást, amiről ön azt állítja, hogy azt képviseli. Az ön eljárása most már a saját személyes felelősségére történik. Kérem, hogy szüntesse meg a velem kapcsolatos követelését. Ha ön úgy dönt, hogy továbbra is fellép ezzel a követeléssel, bármilyen köztünk lezajló értekezés a következő feltételek mellett lehetséges…”
Emlékezve arra, hogy az ügynök már nem képvisel egy vállalati entitást egy Udvarias értesítést kellene felmutatni a szóban forgó egyénnek, mely tartalmazza a ‘Feltételeket és kondíciókat’, amelyeknek alapján jövőbeli érintkezést tudsz elfogadni. Ez informálja őket, valamint lehetővé teszi számukra azt, hogy visszavonják jogtalan igényüket veled szemben. Ha az ügynök további kapcsolatot kezdeményez veled, ők egy személyes kontaktust idéznek elő köztetek, ami azt jelzi, hogy elfogadták az általad biztosított feltételeket.
Ha egy második ügynök venné fel veled a kapcsolatot ugyanazzal a követeléssel a korábbi vállalattól, ismételd meg az eljárást azzal az egyénnel is. Ne feledd, a nagyvállalatok már nem léteznek. Te csak másik egyénekkel tárgyalsz.
Részletes útmutatásokat arra, hogyan alkothatod meg saját Udvarias értesítésedet és a Feltételeket és Kondíciókat, elérhető a
oldalon. Az erő ott van SZÁMODRA, hogy azt megvalósíthasd.
Az új paradigma nyilvános elfogadottsága, megvalósulása időt vesz igénybe a társadalmunkban. Amíg az Emberi Közösségek Érdekképviseletének hordereje széles körben, és alkalmazottá nem válik a közösségben, kérjük, hogy legyetek tisztelettel azok iránt, akik ezt még nem tudják.Végül, ahogy az egyének ráébrednek az új paradigmára, ők egyszerűen megszüntetik tevékenységüket, amit a vállalat nevében fejtettek ki. De ha szükséged van arra, hogy egy Udvarias értesítéssel szolgálj egy egyén felé eközben, tartsd tiszteletben tudási pozíciódat, és ragadd meg az alkalmat, hogy tisztelettel tájékoztatod őket. Az alacsony szintű ügynökei a korábbi vállalatoknak, bankoknak, és kormányoknak pont olyanok, mint te vagy én; ők is rabszolgái voltak (már nem) ugyanannak a rendszernek.
‘Jogi’ ügyekkel való foglalkozásban, nem ajánlatos, hogy egy Udvarias értesítést és egy Feltételek és Kondíciók iratot mutass fel egy (korábbi) rendőrnek, aki megállít az utcán. Realisztikusan ők valószínűleg le fognak tartóztatni, és „feljelentenek”, ha ilyen módon közelíted meg őket. Amíg a közgondolkodás el nem éri a forráspontot, én azt javaslom, hogy működj együtt az alacsony szintű hivatalnokkal, majd szolgáld ki őt egy Udvarias értesítéssel faxon, e-mailen, ajánlott küldeményen keresztül…, vagy kézbesítsd ki neki személyesen. Ha esetleg ez eljutna egy bíróságra, értesítsd a rendőrbírót/bírót (vagy hasonló egyént) ugyanezen a módon mielőtt időpontot egyeztetsz a bíróságon. Én nem ajánlom, hogy a helyszínen lévő bírónak add át a bíróságon a Feltételeket és Kondíciókat. Ha tiszteletteljes vagy, és hagyod nekik, hogy egyénileg olvassák el az Udvarias értesítést, mielőtt kihallgatnak, akkor jobb eredményt érhetsz el minden lény számára, akik érintettek ezen ügyben.
Emlékezz: Az Udvarias értesítés ügymenete pontosan annyira egy tanulási gyakorlat azok számára, akiket ez szolgál, mint saját helyzeted jogorvoslására. Az egyének közötti együttműködés a kulcs ahhoz, hogy megvalósuljon az új paradigma társadalmaitokban. A nagyvállalatok által ellenőrzött média erről a témáról való tudósításának hiányában, az Emberi Közösségek Érdekképviselete széles körben való elfogadottsága csak azáltal fog megtörténni, hogyha tisztelettel megosztjuk az információt közösségeinken és hálózatainkon keresztül.
Végül is, mi vagyunk az „Egységes Emberek, akiket a Teremtő alkotott”.

Milyen mechanizmusok állnak rendelkezésre az OPPT égisze alatt?

A nagyvállalati kormányzati rendszer törvényes megsemmisítésével együtt jár azon rendeletek és szabályozások megszüntetése, melyeket annak törvényalkotói és adminisztrációs kerete hozott létre. Mindössze az OPPT kedvezményezettjei, az UCC, az egyetemes törvény és a szokásjog állnak rendelkezésre, mint törvények a működéshez.
Az univerzális törvény lesz az a messze ívelő vezérelv, amely alapvetően irányítani fogja a lények közötti kormányzást. Az univerzális törvény azt fejezi ki, hogy “bármilyen szabad akaratból származó döntés megengedett, kivéve, ha az beavatkozik egy másik lény szabad akarati döntésébe”. Ez az OPPT keretének alapvető irányelve.
A szokásjog olyan precedens törvényekre utal, melyek bíróságok és hasonló intézmények döntései során alakultak ki több évszázada. A szokásjog azon az irányelven működik, hogy nem tisztességes hasonló tényeket eltérő módon kezelni eltérő alkalmakkor, és a „ne okozz kárt, ne okozz veszteséget”.
Hogy előmozdítsuk az átmentet az OPPT utáni világba, a megbízottak egy új törvényes keretet alkottak meg – az univerzális és a szokás törvény információi alapján – amely lehetővé fogja tenni számunkra, hogy felépítsünk egy új világot, és lehetővé teszi a régi rendszer lebontását is.
Bármely személy, aki, és különösképp a fennálló katonai rendszer kötelékébe tartozó személyek, akiknek esküje el lett törölve a nagyvállalat megszüntetésével, amelynek dolgoztak, „tudatosan, önként és szándékuk szerint” az OPPT kötelékéhez csatlakozhatnak „mint közt szolgáló alkalmazottak…hogy megvédelmezzék és szolgálják a teremtő embereit” .
Az alkalmazottak, akik úgy döntenek, hogy a bizottság kötelékében szolgálnak:
  • „Felhatalmazásra kerülnek és utasítva lesznek arra, hogy megvédelmezzék és megóvják a vérét és az életét” minden személynek
  • „Jogosultak lesznek bármilyen és mindegyik …ügynököt és tisztet… őrizetbe venni, akik birtokolnak, működtetnek, segítenek és elősegítenek magán pénzrendszereket …jogi végrehajtási rendszereket…(és) rabszolgatartó rendszereket”.
  • Felhatalmazottak lesznek arra, hogy “újra birtokba vegyenek minden magán pénzügyi rendszert, lekövetést, szállítást, kibocsátást, készpénz begyűjtést, jogi végrehajtási rendszereket.
  • „Engedélyezve lesz a számukra megfelelő jogosultsági diszkréció…hogy használjanak bármilyen (és) minden eszközt, kényszert és stratégiákat…hogy végrehajtsák ezt a parancsot”.
Hatályosan, a hadsereget önként elhagyók számára biztosítva lesz egy jogi keret, hogy, elhagyják a nagyvállalatok által kontrollált hadsereget, és az OPPT Érdekképviseletének kötelékébe lépjenek, és hogy aktívan hozzájárulhassanak az Egységes Emberek vagyonának újbóli birtokba vételéhez.
És ha bírája lehetek az emberi természetnek, egyre növekvő számú ügynök lesz boldog, ha ezeket a „parancsokat” fogadhatja!
Nos…a ‘végrehajtási’ parancs nem jelenti azt, hogy a közalkalmazottak jönni fognak és letartóztatják az első alapszintű ügynököt, aki felhív téged a lejárt hitelkártyád ügyében. Az mindannyiunk szerepe – hogy a Teremtő lényeiként – segítsünk másokat alapszinten , hogy megértsék ezen változást, azáltal, hogy informáljuk őket, és ellátjuk őket az Udvarias értesítésekkel. A ‘végrehajtási’ parancs a lezárt nagyvállalati kormányzat tulajdonosaira vonatkozik; az 1%-ra.

Segítséget nyújtó Központok az Emberi Közérdek számára

A ‘közösségi szolgáltatás’ nyújtására világosan nem voltak motiváltak a „rendszer” előző tulajdonosai. Mindazonáltal, nagyvállalataik biztosítottak némi szükségszerű közellátási funkciót, mint rendőrség és közegészség ügyi szolgáltatások…jóllehet abban a reményben, hogy mi nem fogjuk észrevenni, hogy azok nagyvállalatok voltak!
Tehát milyen közszolgálati ellátásokat tartalmaz az OPPT?
A Teremtő Nettó Eszközérték Központjai (vagy CVAC) arra tervezett segítő mechanizmusok, hogy támogassák és szolgálják az emberiséget, a Föld gondnokait. Azok összekapcsolt bolygó szerte működő támogatási hálózati rendszerek, melyeket okirattal ellátott közalkalmazottak működtetnek, akik minden időben teljes felelősséggel cselekszenek. Ők egy egyszerű kormányzati és adminisztrációs keretet biztosítanak, mely a funkcionális ügymenet 8 területét ölelik fel.
1.Tudásrendszer
2. Kommunikáció
3. Utazás
4. Átláthatóság
5. Védelem és béke megőrzés
6. Elszámolási kötelezettség
7. Kincstár
8. Újrabirtoklás *
*Az átmeneti visszakövetelési funkció az Adóstól az erőforrások, az infrastruktúra, és az Egységes Emberek vagyonát tekintve, az Egységes Emberi Közösségek Érdekképviseletének feltételeivel összhangban.
Minden korábbi nemzetnek a bolygón van egy számára lefoglalt CVAC ágazata, kivéve a Vatikánt. Minden CVAC ágazat ugyanazokat a szolgáltatásokat fogja nyújtani, és ugyanolyan módon fognak működni, mint más térségek CVAC rendszerei. Minden ember a bolygón támogatva lesz, és bármelyik CVAC központ által, és minden ember hozzá tud jutni ugyanazokhoz az erőforrásokhoz és támogatási hálózatokhoz. Mindegyik CVAC minden adminisztrációs területe egy helyi tanács által lesz működtetve, és egy gazdasági ügyintéző fogja vezetni, akinek elsődleges szerepe az lesz, hogy koordinálja és előmozdítsa az Egységes Embereket a döntéshozatalban és a problémák megoldásában. A struktúra lehetővé teszi al-CVAC-ok létrehozását, hogy alkalmazkodjanak új körülményekhez, vagy kezdeményezésekhez, feltéve, hogy azok funkciója minden lény javát szolgálja, és nem ássa alá mások szabad akaratát.
Egy The CrowHouse interjúban, 2013. február 15-én, az OPPT megbízott, Heather Tucci-Jarraf úgy írta le a rendszert, hogy „az egy biztonságos és őrzött hely számodra, hogy az legyél és azt tedd, amit te választasz…csak ne károsíts meg senki mást.”
Lehetőségeink szó szerint határtalanok!
Meghatározása szerint, a CVAC-rendszer a korrupt vállalati eszközök ellentettje, amiket mi „kormányoknak” neveztünk. A CVAC rendszer 3 alappillére az időtállóság, az értékelhetőség és az átláthatóság. A CVAC ágazatok platformot fognak biztosítani ahhoz, hogy egyszerűsítsük és egyesítsük a törvényeket mindenki számára, és biztosítsuk azt, hogy mindenki szükséglete ki legyenek elégítve. Azok megakadályozzák, hogy bármely entitásnak szabad akarata összetűzésbe kerüljön „bármilyen és minden létezésben”, és arra korlátozódik, hogy „megóvjon és megvédjen minden teremtést, és nettó érték központot”. A gazdasági ügyintézők és tanácstagok egy 3 havonta megújított kötelezettségnek tesznek eleget, amely biztosítja, hogy a közalkalmazottak felelősek maradjanak az Egységes Emberi Közérdek irányában, minden időben.
Ezen okokból kifolyólag, a CVAC-ok az új típusú kormányzás alapjai. A rendszer most minket szolgál, és nem pedig megfordítva. És tudatossággal és az Egyesített Emberek növekedésével, annak első feladata a régi cabal [sötét erők] eltávolítása lesz.
A CVAC létrehozására és feltételeire vonatkozó a dokumentáció elérhető a CVAC (CREATOR’S VALUE ASSET CENTER) oldalon. További információk hamarosan közzé lesznek téve.
Tovább haladni előre „Egységes Emberekként”
Az OPPT egy jelentős paradigma váltást képvisel. Szerkezeti változást biztosít, amely képessé teszi a régóta esedékes energia [forrás] változást.
Az OPPT jóváhagyja állandó szabadságunkat, mint a Teremtő lényei. Törvény által korrigálja a szegénység kiegyensúlyozatlanságait, a méltánytalanságot és a fenntarthatatlanságot. Egy platformot hoz létre, amelyen át mindannyian megtapasztalhatjuk bolygónk csodáit és erőforrásait. És a nagyvállalati entitások arculatának és nevetséges protokolljaik eltávolításával, amik védelmezték azok folytonosságát, mi energetikailag újra össze leszünk kötve egymással. Lényekként. Teljes felelősséggel. Mindenki méltányosan. Ahogy vagyunk. Szabadok.
Most egy hatalmas társadalmi, politikai és spirituális átalakulás korszakában vagyunk.
Személy szerint, ez az átmenet olyannak érződik, mintha világok között lennénk. A szisztematikus keret, amely olyan sokáig ellenőrizte az életünket, eltávolításra került, de a változás még nem teljesen manifesztálódott a körülöttünk lévő fizikai világban. A folyamat, ami átalakítja a korábbi nagyvállalatokat világszerte együttműködő partnerekké, kétségtelenül időbe telik, de nekünk már meg van a jogi hatalmunk ahhoz, hogy elutasítsuk a régi rendszert. És mégis, utóbbi még mindig nem szűnt meg megjátszani azt, hogy még mindig valódi.
Nekünk még olyan sok döntést szükséges meghoznunk! Mit fogunk választani, hogy mik LEGYÜNK és mit TEGYÜNK az új világban? Milyen lehetőségeket fogunk létrehozni a CVAC keretén belül? És reálisan, mit tegyünk az „Egykor Hatalmon Lévőkkel” ?
Mert mostantól, minden emberi lény kötelessége, hogy kinyilvánítsa az Emberek Közérdekének Képviseletét a mindennapi életünkben, és hogy másoknak segítsünk azt megérteni, és integrálni, és manifesztálni az ő életükben is.
A szabadság nem ingyen van. Az a felelősséggel jön.
A változás veled kezdődik.
Tedd a helyes dolgot most.
Öleld magadhoz a felelősségedet.
Oszd meg másokkal.
Az OPPT itt van.
SZABADOK VAGYUNK!
Forrás: Kristályhang

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése