2013. május 16., csütörtök

Az új reaktor és a változás az emberi faj sorsában - Keshe hírek /május


 "Amint ez a rendszer teljesen működőképes lesz, kielégíti a legtöbb nemzet szükségletét az áramra, a gépkocsik energiájára, az űrmeghajtásra, a környezet megtisztítására, az egészségügy és a vízkészlet hiányának megszüntetésére, az éhezés megszüntetésére, stb."


by kristalyhang
KesheFoundationKESHE HÍREK / 2013. május

Az új reaktor és a változás az emberi faj sorsában
A kutatási éveimben számomra ismert jelenségeket figyeltem meg, de valahogy nem akartam ezzel a fogalommal foglalkozni, mert túlságosan el voltam foglalva a technológia más ügyeivel.
De végül foglalkozni kellett ezzel a bosszantó tudással.
Negyvenévnyi kutatás után az elmúlt hetekben olyan eredményekhez jutottunk, amik lehetővé tették a teremtés világának legerősebb energia- és Magrav rendszereinek kifejlesztését.
Tudomásom szerint ezt a rendszert csak a Földön lehet előállítani anyagának kémiai összetétele miatt.
Láttam működés közben a kisméretű változatát, mert magammal hordtam éveken keresztül, de a tudásnak még érnie kellett és meg kellett teremteni a megfelelő környezetet a kiadásához.
Most örömmel jelentem a fórumnak, hogy birtokunkban van és elő tudjuk állítani a valaha ismert egyik legerősebb nem nukleáris rendszert.
Elméletileg a teljes nagyságú változatát napok alatt el lehet készíteni, de mechanikusan hat hónapba is telhet mire a teljes irányítási rendszer megépül.
A rendszer súlya kevesebb, mint 100 gramm lesz, és az áramfejlesztése az 1-10MW tartományban vagy akár a fölött mozog.
A rendszer Emelő kapacitása több ezer tonna nagyságában lehet, és a rendszer Magrav határa több kilométert is lefedhet.
Körülbelül nyolc évvel ezelőtt láttam működés közben a kisméretű változatot, és annyira hihetetlen volt, hogy akkoriban nem akartam foglalkozni vele.
De az elmúlt hetek orvosi kutatásai után nincs más alternatíva, mint hogy elkezdjük teljes mértékben tesztelni ezt az új technológiát.
Beszéltem erről a „Tesla és Keshe találkozása” előadásomon tavaly a központunkban, de a közönségben senki sem értette meg ennek a lényegét.
Most készen állunk teljesen megtervezni és kifejleszteni ezt a technológiát az összes alkalmazási területre, ahol ismerjük a hatásait.
Amint ez a rendszer teljesen működőképes lesz, kielégíti a legtöbb nemzet szükségletét az áramra, a gépkocsik energiájára, az űrmeghajtásra, a környezet megtisztítására, az egészségügy és a vízkészlet hiányának megszüntetésére, az éhezés megszüntetésére, stb.
Ennek a reaktornak az előállítási folyamata nagyon egyszerű, megpróbáljuk a rendszer kisméretű változatát elkészíteni együttműködve a világ egyik vezető nemzetével a következő hónapokban történő közös munkánk folyamán.
Úgy látom, hogy bárhol a bolygón megvalósítható egy csésze kávé vagy egy doboz üdítő árából az a két mobiltelefon rendszer, amikről az előadásaimon beszéltem, és amik annyi energiát termelnek, ami elég a kényelmes életvitelhez.
Nem nehéz előállítani az otthoni egységet, ami képes annyi tiszta vizet és energiát előállítani amennyire csak szükség van, és mindezt egy mobiltelefon segítségével bárhol ezen a bolygón.
Afrikában ez meg fogja változtatni az emberiség sorsát, mert a legtávolabb fekvő falvakban is van egy mobiltelefon, ami képes előállítani az egész falu számára az energiát.
Ez a rendszer az univerzális Magrav készítő kultúrák álma, és ezzel az emberiség az univerzális áramfejlesztő és meghajtó technológiák élére kerül a Föld egyedi fizikai Magrav felépítésének köszönhetően.
A Föld ezzel a technológiával az univerzális emelő és meghajtó technológiák középpontjává válik, mert ezt a rendszert nem lehet könnyen előállítani az űrben, pedig más civilizációk birtokában vannak annak a tudásnak, amivel anyagokat tudnak előállítani.
Megpróbálom majd ezt részletesebben kifejteni a közeljövőben, mert most még fizikailag meg kell építenem egy új változatot. Ez az új reaktor gyakorlatilag jelentéktelenné teszi a jelenlegi energiakrízist, minden nemzet energiaszükséglete kielégíthető néhány hónapon belül a fejünk fölött húzódó áramvezetékek és kicsi műholdas energiarendszerek használata nélkül.
Felkérjük a fő áramfejlesztő országokat, mint Franciaország és az USA, és a cégeket, mint például a Suez, ami aktívan próbált lejáratni és blokkolni minket az egyetemeken és kormányokban világszerte, hogy rendezzenek egy konferenciát, ahol megbeszélést tarthatunk és megvitathatjuk ennek az új technológiának a kereskedelembe helyezését, mert mostantól nincs többé energiakrízis.
Be akartam jelenteni ezt a fejleményt múlt héten Várnában, Bulgáriában, a három napos konferencián, de biztosítanom kellett néhány dolgot, hogy az életünk ne legyen veszélyben. Most már készek vagyunk kihívni a világ főbb nemzeteit, hogy elérjük az erőegyensúlyt az energiában és az űrmeghajtásban.
Ez az új technológia egy olyan nemzetet, mint Kína teljesen önellátóvá tesz egy hónap lefolyása alatt, mivel megvan minden anyaguk, hogy előállítsák a saját energia- és vízszükségletüknek megfelelő mennyiséget.
Megígértük a változást a világbékén keresztül. Most biztosítjuk a béke eszközeit minden nemzetnek és embernek ezen a bolygón.
Biztonságba helyeztük a tudásunkat a megfelelő csatornákon keresztül, hogy ne tudják blokkolni ezt a technológiát azáltal, hogy kiiktatnak engem.
A vezető nemzetek és tudósok, akik velünk dolgoztak az űrhajóprogram fejlesztésén, most teljesen birtokában vannak ennek a technológiának. Készek vagyunk odaadni a rendszer teljes tervrajzait egy meghatározott számú nemzetnek, hogy közösen összedolgozva egyensúlyt hozzanak a világ energiájába és az űrhajóprogramba.
Ez egy újfajta reaktor.
Nincs fizikai szerkezete, és működése nagyon hasonlít az agyéhoz.
Eredetileg a korai 2000-es években fejlesztették ki, de a teljes folyamatot akkoriban még nem értették.
Most már értjük a rendszert.
A következő hetekben felkészülünk néhány új felfedezés bejelentésére a technológia minden területén, és egy második orvosi tanulmány is hamarosan kiadásra kerül.
Mostantól nagyobb nyomást fogunk gyakorolni a tudományon és annak hozzáférhetőségén keresztül, ami elősegíti a világ tudósainak
együttműködését és a kormányok támogatását.
A megfelelő országban vagyunk, ahol az új kormány előtérbe helyezi majd a tudományt, hogy a társadalom új technológiákat fejleszthessen ki.
Olaszország új kormányfője világossá tette, és ahogy nekünk is elmondta, hogy ha nem tudja gyorsan előtérbe helyezni az új technológiákat, akkor le fog mondani a pozíciójáról.
Azért vagyunk itt, hogy elősegítsük ezt a pozitív lépést, mert most már szervezetünk Olaszországban van.
A második orvosi tanulmány teljesen meg fogja döbbenteni az orvosi világot, és el fog indítani egy új forradalmat az emberi test tudományában; szükség lesz új technológiákra és új rendszerekre, hogy segíthessünk az emberiségnek.
Ez az új reaktor új rugalmasságot hoz az orvosi világba, amiről ősapáim csak álmodoztak, akik generációkon át orvosok voltak.
M T Keshe
A Keshe Alapítvány igazgatója
Kiegészítés: Lengyelország is csatlakozott a Keshe alapítvány űrprogramjához!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése