2013. április 16., kedd

Elegünk lett - Frissítve 04.17



Elegünk lett


Írta Dombi Katalin   Dátum: 2013.04.16. Frissítve 04.17.

Elegünk lett abból, ahogyan világunk eddig működött. A sok igazságtalanságból, az emberek és az egész élővilág ellen elkövetett bűnökből. Aki felébredt már, az rájött, hogy a fennálló társadalmi-gazdasági rendszer  tarthatatlan a továbbiakban.

Kicsit gondoljunk csak időben visszafelé.

A sötét középkorban nem volt életbiztosítás élni. Hivatalosan Isten volt a "főnök", de a hatalom birtokosai  saját önös érdekeikre használták fel Isten nevét, és rengeteg bűnt követtek el rá hivatkozva. 

A szocializmusban a hatalmon levők  a meghirdetett szép eszmék ellenére a nép elnyomását célozták meg. A kommunizmus Istent teljesen ki akarta irtani az elménkből és szívünkből.

A kapitalizmusban valójában a pénz az Úr, az Isten. Mindenkit és mindent maga alá gyűr a pénzt birtokló 1%-nyi ember. 

 Itt a Kárpát-medencében kiábrándultunk a kapitalizmusból és a kommunizmusból is. Elegünk lett abból is, hogy évszázadok óta mindig idegenek mondják meg nekünk, mit hogyan szabad. Nekik dolgozunk, elveszik a véres verítékkel megkeresett pénzünket és vagyonunkat.

Ma mintha a rádióban azt hallottam volna , hogy Orbán Viktor kijelentette, az eddigi gazdasági-társadalmi rendszer csődöt mondott, ezért fel kell váltani valami újjal. (?) Hmm... be akarja fogni a szelet a vitorlájába? Csak nem akar az élre állni? Ki tudja. Én (talán) már semmin se lepődnék meg.

Tény, hogy valami jobb társadalmi rendszert kell kitalálni. Mégis mi lenne az, ami kivezetne bennünket a mostani szörnyű helyzetből?

Van két egyre népszerűbb  férfi,  akinek már konkrét programja is van. Ezek látszólag egyformák, de ne tévesszük össze, mert valójában nagy a különbség. Mindkét úriemberről írtam már a blogomon.

Kásler Árpád

Tulajdonképpen a devizahitelesek megmentése érdekében lépett színre. Kiderült, hogy a probléma csak a csúcsa a jéghegynek, és a megoldás a nagy összefüggések felállításával található meg. Rájött, mint sokan mások, hogy társadalmi berendezkedésünk már tarthatatlan, és  csak a  rendszerváltás az egyetlen kiút. Igen ám, de milyen legyen az az új rendszer? Szerencsére  olyan megoldást javasol, ami -bár először meghökkentett engem is, de jobban belegondolva nem is rossz. 

Kásler Árpád királyságot javasol, Alkotmányos Monarchiát. A Történelmi Alkotmány visszaállítását és király nélküli királyságot,- és ez a lényeg - mondván, hogy a legfőbb hatalom a Szeretet, Igazság, Fény és Mindenek Forrása, vagyis maga maga Isten.  Egyik megtestesítőjének, Szűz Máriának már egyébként is föl van ajánlva a magyar Szent Korona, tehát ő a királynő, az uralkodó.
" Aki nem hisz Istenben, az vegye úgy, hogy a Történelmi Alkotmány a Természeti Törvényeknek a velejárója, arra szolgál, hogy az Ember szerves Egységként éljen a Földön  a Természettel... józan paraszti ésszel ez azt jelenti, hogy egymást ne kizsákmányolva éljünk, hanem egymás érdekeit tiszteletben tartva....Az együttélésünket kell, hogy valami szabályozza... Az Alkotó a kezünkbe adott egy iránymutatást, ez az Alkotmány...."(Dr. Halász József alkotmányjogász)

Itt találhatók az eddig föltett bejegyzések a témában.

http://szepjovot.blogspot.hu/2013/04/magyar-tortenelmi-alkotmany-mi-ez.html

 http://szepjovot.blogspot.hu/2013/04/bejelentes-kasler-arpad.html

http://szepjovot.blogspot.hu/2013/04/egyenes-beszed-kasler-arpad-video.html

http://szepjovot.blogspot.hu/2013/04/a-haza-nem-elado-aprilis-21-e-nagy.html

http://szepjovot.blogspot.hu/2013/04/telekocsik-buszok-hosok-terere.html

  Amikor az alábbi bejegyzést megírtam, még nem vettem számításba valami mást.

 http://szepjovot.blogspot.hu/2013/04/valasszunk-most.html


  Vagyis egy  másik kezdeményezésről eddig csak érintőlegesen  szóltam.


Borbély József kormányzó

Ma már Vezérlő Főfejedelem.(?) Itt  található egy  régebbi infó. Akkor még kissé humorosnak tűnt nekem az egész, de lehet, hogy nagyon komolyra fordulnak a dolgok...akár pár napon belül is. Tehát a régi bejegyzés:

http://szepjovot.blogspot.hu/2012/10/a-keshe-konferencirol-beszamolo-es-az.html

A friss hír a http://apostolimagyarkiralysag.hu oldalról:

 Kormányzói Közlemény

http://issuu.com/tempohirek/docs/kiegyezes?mode=window&pageNumber=1
(fönt a kis behajtott sarkú ikonra kattintva lehet nagyítani)

Azt írják, hogy kiegyeztek a jelenlegi kormánnyal a békés hatalomátvételről. Ezért lett a címe közleménynek a Kiegyezés.  Nevethetnénk rajta, de ne tegyük, mert:

1, Tegnapelőtt, 04.15-én, Orbán Viktor elmondta a Kossuth Rádió szerint, hogy rendszerváltásra van szükség.

2, Olyan hírek járják, hogy be lesz tiltva a 04.21-i nagy tüntetés a Hősök terén. Kásler Árpád arra figyelmeztet, hogy ne üljön föl senki ennek a rémhírnek. Nincs is rá jogalap, hogy betiltsák. De..

3,  A Kiegyezés utolsó pontja így szól: 
"Az irányítás átvételi folyamatának befejezéséig nem tartható meg semmilyen tömegrendezvény...ezzel elejét kívánjuk venni egy esetleges anarchikus állapotnak. Kecskemét, 2013.04.15."

Fentiek alapján előfordulhatnak komoly meglepetések a napokban. 

Frissítés április 17-én este: Videó
Borbély József betiltotta a 21-i rendezvényt  
(Vajon miért nem tudom megint föltenni a videót? Ha beírom a címet, a you tube vagy a google úgy csinál, mintha nem is létezne, pedig én látom, és onnan másolnám ide)

 http://kiralyiudvar.lapunk.hu/ oldalról másoltam az alábbiakat. Itt  is láthatjuk, hogy milyen alapos szervezéssel készülnek a hatalomátvételre.

 A Jóisten akaratából, áldásával és segedelmével!

 Őfelsége I. Levente Apostoli Magyar Király
MINDEN MAGYAROK ÉS EURÓPA KIRÁLYA
VILÁGKIRÁLY
  REX HUNGARIAE ET EUROPAE
REX MUNDI
  

 "Az Igazság az Országok Alapja"

"Iustitia est Regnorum Fundamentum"



köszönti a Magyar Nemzetet, Európa és a Világ Nemzeteit!

Az Uralkodó 2008-ban lépett a Jóisten akaratából a Magyar Trónra megalapítva a Levente Házat, az új Magyar Királyi Uralkodó Dinasztiát!

Őfelsége a Magyar Király óhaja a Római Katolikus Pápa általi koronázás a Szent Koronával Budapesten, a Szent István Király Bazilikában!

Az Országgyűlés rögzítse az Alaptörvényben a királyság államformát!

 Őfelsége óhaja a Budavári Királyi Palota átadása a Magyar Királyi Udvar részére; a Magyar Királyi Udvar éves költségvetésének megszavazása az Országgyűlés által!

Feleségül Magyar Királynénak Ő Királyi Felsége Madeleine Svéd Hercegnőt óhajtja!

Őfelsége óhaja a katolikus papság nősülése,
 hiszen a Jóisten a férfit és a nőt egymásnak, párnak teremtette!

Őfelsége óhaja egy intelligensebb világban való lét, melyben több a szeretet!
   A magyar király első trónbeszédjének előszava (2009 Újév):


Őfelsége I. Levente Apostoli Magyar Király 
2008.01.01-jei trónra lépése után 1 esztendővel 
ünnepeljük együtt a Magyar Királyságot, 
a Szakrális Királyságot, az Alkotmányos Abszolút Monarchiát!

 Lehetséges, hogy Kasler Árpád tudtán kívül előkészítette a terepet a "lájtosabb" monarchia képével ennek a másik szervezetnek?  

Április 21-én  kiderül

Jól tesszük tehát, 
ha imádkozunk országunkért addig is minél többet, harag és félelem nélkül, 
és meditációban 
minél több Szeretetet és Fényt küldünk 
hazánk népének.

 

Javaslom, hogy most mindenki legyen azon,  
sikerüljön népünknek, nemzetünknek 
megtalálni a megfelelő megoldást, 
vagyis békésen létrehozni 
egy jobb társadalmi berendezkedést.







4 megjegyzés:

  1. Kedves Kati, igen imádkozzunk a Teremtőnkhöz!
    Épp az imént gondolkodtam én is ezeken a dolgokon és kértem a Szűzanyát, segítsen, mi lehet az igazság, erre idevezérelt és itt pont azokról írsz, amik engem is foglalkoztatnak.
    Köszönöm. És igen, bizakodjunk, h minden a lehető legjobban, azaz a Jó Isten terve szerint alakul.
    Szeretettel
    Évi

    VálaszTörlés
  2. Kedves Évi! Épp miután elolvastam, találtam egy üzenetet, aminek ez a címe: AZ ISTENI TERV MAGA A SZERETET
    Fel is tettem a másik blogomra rögtön.

    http://sirius-plejad.blogspot.hu/2013/04/az-isteni-terv-egyszeruen-maga-szeretet.html

    Véletlenek nincsenek...

    VálaszTörlés
  3. Támogassátok ti is Sri Bhagavan vízióját. A változásnak az egyén szintjén kell elindulnia, hogy kiteljesedjen a társadalom szintjén.
    http://onenessuniversity.org/

    VálaszTörlés
  4. Valóban. Minden mester és tanító ezt mondja. Sok ilyen üzenetet osztottam meg, ahol erről van szó.De ha meditálunk és vagy imádkozunk a nemzetért, az is belülről indul ki. A szeretetünk és kívánságunk hat kifelé, de mi magunkra is, tehát változunk kívül, belül.

    VálaszTörlés