2013. április 16., kedd

Bejelentés - Kásler Árpád

A HAZA NEM ELADÓ (DVD)

„Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül.”


BEJELENTÉS!

Április 21-én egész napos rendezvény lesz a Hősök terén, 11 órai kezdéssel, majd éjszakai virrasztással, mécsesekkel tisztelgünk a nemzet hősei előtt akik eddig számunkra megvédték az országot, és virrasztunk azokért akik a halálba menekültek a kifosztásuk elől, majd reggel 8:00 órakor vonulunk a parlamenthez és egy delegáció átadja a nemzet akaratát tartalmazó okmányt a házelnöknek.

Én járom az országot minden nap, ami embert próbáló feladat. Csak remélni tudom, hogy elég sokan felfogják mindennek a fontosságát és vállalják azt a csekély erőfeszítést, hogy kitartsanak egy éjszakát, hogy elég nagy számban vonulhassunk a parlament elé. Az éjszakai virrasztás függ a létszámtól és időjárástól, ha havazni fog, akkor csak a rendezők maradnak.

Emberek, ahhoz hogy nemzeti akaratról beszélhessünk nagy létszámra van szükség. 


A nemzet akarata ellen hatalom nem cselekedhet. 

Aki úgy gondolja, hogy az Ő jelenléte nem oszt és nem szoroz az nagyot téved.

 Garantálom, hogy semmilyen oszlatás és egyéb atrocitás nem történik. A kilakoltatásokat, az ország és az emberek kifosztását csak együttes erővel, ott és akkor tudjuk megállítani. 

Önökön múlik, hogy megvédik-e saját életüket, vagyonukat, hajlékaikat, gyermekeiknek jövőjét. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nagyon csekély erőfeszítést kell cselekednünk, hogy jóra forduljon minden.

Én eddig is minden tőlem telhetőt megtettem, ahogy azt ezután is meg fogom tenni az emberek és a nemzet érdekében. Egyetlen dolgot nem tudok megtenni, azt hogy Önök helyett ott legyek! A siker, csak Önökön múlik, senki máson, sem kormányon, sem háttérhatalmon, csak Önökön, hogy elég sokan ott lesznek-e.

Az elmúlt napokban, találkoztam Önökkel, Gyálon, Szentesen, Szegeden, Egerben, Debrecenben, Komáromban, Tatabányán és Nyíregyházán, most indulok Tiszaföldvárra. A viszont látásra.

Kásler Árpád
http://kaslerarpad.hu/


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése