2013. április 7., vasárnap

A lelked emelkedettebb - Aisha 06.06-



Aisha TK 296 – április 6

Az utóbbi napok nagyon hevesek voltak, lehet gyengébbnek érzed a tested, de a lelked/szellemed emelkedettebbnek érződik.
Kemény fából faragtak benneteket,a fizikai testetek mégis nehezen követi ezt. Jogosan,hiszen változások törtennek benne, néha úgy érződhet mintha széttépnék a húsotokat és a csontjaitok eltörnének. Mégsem esik szét és ti sem, ami most zajlik az az újra-kábelezés és bekötés, mely megvisel benneteket. Nem estek szét, sőt megerősítést kaptok, a tünetek elfedik a valódi célt.


Azért vagytok itt, hogy győzedelmeskedjetek kedveseim, ehhez először a saját képességetekbe való kételyt kell átlepni, valamint
kijelenteni hogy ti vagytok a világ új irányítói. Hiszen ezek vagytok, lehet ennek a szónak, hogy iranyító van bizonyos mellékcsengése számotokra, had egészítsük ki néhány gondolattal. A ti szemetekben az uralkodó/irányító egyfajta elnyomó,hiszen a világban bőven láttatok erre példát. Akár még ma is,vannak irányítók. Mi nem erről beszélünk, nem azokról az emberekről akik aátöbbiek fölé helyezik magukat, mindezt erővel és félelemmel elérve. Nem,mi azokról az egyénekről beszélünk akiket azért tartanak nagyra,mert annyi fényt hordoznak magukban. Ez a fény talál most otthonra a fáradt és ütött-kopott testetekben, ez a fény tesz új uralkodókká benneteket.


Ez a fény megfogja találni a módját hogy felragyogjon bennetek, semmi nem állíthatja meg, meg ti sem. A cselekvéseiteket ez a fény fogja vezérelni, ezáltal biztosítja hogy olyan módon cselekedjetek amely irányítani tudja a többieket körülöttetek. Ez a módja az uralkodásnak/irányításnak, a fény beszél majd a többiekhez rajtatok keresztül, az életmódotokon keresztül, így a többiek követni tudnak benneteket. Így tudjátok uralni a területet, nem pedig úgy ahogy a kizsákmányolók teszik, a parancsaikkal. Ezek a régi irányítók elkezdenek elbukni, függetlenül attól milyen módon is erősítették meg a váraikat. Ahogy az emberek észreveszik benneteket a fényt, ugyanúgy észre fogjak venni az ürességet ezekben a zsarnokokban. Így könnyen eldönthetik kit követnek.


Most ahogy ezeket a mondatokat olvassátok, máris idejét múlttá váltak ezek a zsarnokok. Ti viszont barátaim egyre ragyogóbbá váltok és fényesebbé, napról-napra. Annak ellenére hogy a fizikai testetek nehéz időszakon megy át, és nem tudja ezt még tükrözni, hamarosan ráfog jönni hogy ő is fény (a test -Tom). Az új teher egyáltalán nem nehéz,hiszen fény, a szó minden egyes értelmében. Ahogy a por leül, hamarosan elül az a gondolat hogy ez az új forradalom túl nehezen viselhető el. Ekkor érezni fogjátok hogy minden egyes lépés könnyedebbé válik, a napjaitok fényesebbek lesznek,
ti és a testetek tökéletes összhangba olvadtok. 


Fordította: Tom Fodor

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése