2013. április 18., csütörtök

A DNS programozható




Gondoltad volna? 2. rész

 

A kutatók szenzációs felfedezést tettek, ami gyökeresen megváltoztatja eddigi életfelfogásunkat.

A testünk alapkövét képező DNS sokkal többre képes mint amire eddig gondoltak. Olyan kutatások láttak napvilágot amelyek teljesen forradalmasítják a génsebészetet és azt amit eddig az életünkről gondoltunk.

Az emberi DNS olyan mint egy biológiai internet, ami nagyságrendekkel magasabb szervezettséget mutat a mi mesterséges hálózatunkhoz képest. A tudósok olyan kutatásokat, kísérleteket végeztek, amelyek segítségével fény derült olyan jelenségekre mint például a jövőbe látás képessége, intuíció, spontán gyógyulások, távgyógyítás, öngyógyítás, elme hatása az időjárásra és más „fura” jelenségekre. Ezen kutatásokra alapozva egy teljesen új orvoslás kezd napvilágot látni, a génsebészet mellett,  ahol a DNS-t szavakkal és frekvenciákkal programozzák.

Mire jó a DNS?

Az emberi DNS-nek csupán a 10%-a az ami a fizikai testünk felépítéséért felel, tehát azért hogy neked kék a szemed, az arcod kerek vagy hogyan állnak a füleid. A génsebészetben ezzel a 10%-kal foglalkoznak. A fennmaradó 90%-ról eddig azt állították a kutatók, hogy nem jók semmire és „hulladék DNS-nek” nevezték őket. A tudósoknak egy kis csoportja azonban ezt nem így gondolta. Abból indultak ki, hogy a természet nem termel szemetet, mindig mindennek értelme van.

Szenzációs felfedezés a DNS-el kapcsolatosan

Ez a kis csoport tudós elképesztő felfedezéseket tett. Rájöttek hogy az a bizonyos 90% felelős a 10% működéséért, pontosabban ők irányítják a 10%-ot, illetve arra is rájöttek, hogy a DNS-ünk információ tárolására is képes (de erről majd egy későbbi bejegyzésben írok). A hab a tortán pedig az hogy bebizonyították:  DNS-ünknek az a bizonyos 90%-a szavakkal és bizonyos frekvenciákkal programozható.
Az emberek eddig is sikeresen használták a megerősítő mondatokat, az autoszuggesztiót, a hipnózist, de eddig nem teljesen ismerték ennek a működési mechanizmusát.

 Ezoterikus és spirituális tanítók évszázadokon át mondogatták hogy a szavakkal a testünk programozható de mára tudományos bizonyítékok születtek ezzel kapcsolatosan. A kutatók sikeresen átváltoztattak egy béka embriót szalamander embrióvá frekvenciák által közvetített DNS információ segítségével, mellékhatások nélkül. A génsebészet veszélyes manipulációi mára már talán fölöslegessé váltak.

Ez a felfedezés gyökeresen megváltoztatja eddigi gondolkodásmódunkat, a világról alkotott nézeteinket. Talán most már könnyebben elhisszük, hogy urai vagyunk a saját életünknek, hogy képesek vagyunk kezünkbe venni az irányítást, hogy nem kell az áldozati szerepet eljátszani újra és újra. Ha a DNS-ünk programozható, az életünk irányítható. Minden kimondott szónak, gondolatnak, érzésnek adott frekvenciája van és ezzel direkt módon hat a DNS-ünkre. Ez most már biztos. Ennek a felfedezésnek messzemenő következtetései lehetnek, de egyelőre annyit mondok, hogy figyelj a kimondott szóra, figyelj a gondolataidra, figyelj az érzelmeidre. Ez nem azt jelenti hogy holnaptól összerándul a gyomrod ha rossz gondolataid támadnak, inkább csak azt mondom, hogy kezdj el tudatosan figyelni arra hogy milyen a gondolataid többsége, hogy miről szokták beszélni, milyen érzések, érzelmek gyötörnek. Az első lépés a felismerés…. és az már fél siker.

Kívánok neked egy kellemes frekvenciákkal teli napot!

 Forrás: http://valasztasereje.hu/valtozas/gondoltad-volna/gondoltad-volna-2-resz/


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése