2013. március 30., szombat

Áldott lények vagytok - Teremtők 03.26.


 Fénykép: Áldott lények vagytok

A mi nézőpontunkból annyi mindent kellene még értékelnetek az életetekben. Szeretnénk, hogy a mi nézőpontunkból lássátok az életeteket. Sok olyan dolgon csak nevetnétek, amit most komolyan vesztek. Lelassítanátok, jobban élveznétek és ízlelnétek, sokkal több gyönyörű dolgot vennétek észre magatok körül, megértenétek, mennyire szerencsések is vagytok, mennyire áldottak, hogy ezek a tapasztalataitok megtörténhetnek. Olyan, mint amikor felnőttek vagytok és ránéztek a gyermeketekre azt gondolva milyen jó is lenne ismét fiatalnak lenni tele játékossággal, komoly felelősségek nélkül. Közben, amikor gyerekek voltatok sokan alig várták már, hogy felnőjenek, hogy eljussanak abba a periódusba, amikor már hajthatnak, amikor már egyedül élnek, függetlenül, amikor egyedül dönthetnek. Ezek pedig csodálatos dolgok. Látjátok, mindig a nézőpont az, ami számít. A mi nézőpontunkból nektek csodálatos életetek van, annyi képességetek, annyi felfedeznivaló áll előttetek. Szeretnénk, ha megmarkolnátok a föld porát, szeretnénk, ha átéreznétek milyen csodálatos is - kapcsolódni ehhez a gyönyörű bolygóhoz, az űrben hajózni ezen a "Földnek" nevezett csodán. Körülvéve emberekkel, akikkel kapcsolódhattok, akikkel társaloghattok. Áldott lények vagytok, ugyanolyan fontos lények, mint bármely magas rezgésben létező lény, bármelyik dimenzióból. Nekik megvan a saját nézőpontjuk, nektek meg a tiétek. A tiétek is épp olyan érvényes és egyedi. Lehet a tanítók, mint mi is elmondják, hogy csupán bizonyos százalékban tudtok érzékelni (bizonyos tartományban - Tom), ez nem a ti hibátok, hanem így van megtervezve. Ti akartátok ezt a tapasztalatot, így fontos hogy értékeljétek, amikor benne vagytok. Engedjétek azokat a vágyakat el, hogy valahol máshol szeretnétek leni, nézzétek meg azt, ami épp előttetek van, tegyetek meg minden tőletek telhetőt, hogy szeretettel és gondviseléssel forduljatok azon tapasztalataitok felé, amelyeket átéltek, áldott lények vagytok ti.

A Teremtők – D.Scranton
Fordította: Tom Fodor

Áldott lények vagytok

A mi nézőpontunkból annyi mindent kellene még értékelnetek az életetekben. Szeretnénk, hogy a mi nézőpontunkból lássátok az életeteket. Sok olyan dolgon csak nevetnétek, amit most komolyan vesztek. Lelassítanátok, job
ban élveznétek és ízlelnétek, sokkal több gyönyörű dolgot vennétek észre magatok körül, megértenétek, mennyire szerencsések is vagytok, mennyire áldottak, hogy ezek a tapasztalataitok megtörténhetnek. Olyan, mint amikor felnőttek vagytok és ránéztek a gyermeketekre azt gondolva milyen jó is lenne ismét fiatalnak lenni tele játékossággal, komoly felelősségek nélkül. Közben, amikor gyerekek voltatok sokan alig várták már, hogy felnőjenek, hogy eljussanak abba a periódusba, amikor már hajthatnak, amikor már egyedül élnek, függetlenül, amikor egyedül dönthetnek. Ezek pedig csodálatos dolgok. Látjátok, mindig a nézőpont az, ami számít. A mi nézőpontunkból nektek csodálatos életetek van, annyi képességetek, annyi felfedeznivaló áll előttetek. Szeretnénk, ha megmarkolnátok a föld porát, szeretnénk, ha átéreznétek milyen csodálatos is - kapcsolódni ehhez a gyönyörű bolygóhoz, az űrben hajózni ezen a "Földnek" nevezett csodán. Körülvéve emberekkel, akikkel kapcsolódhattok, akikkel társaloghattok. Áldott lények vagytok, ugyanolyan fontos lények, mint bármely magas rezgésben létező lény, bármelyik dimenzióból. Nekik megvan a saját nézőpontjuk, nektek meg a tiétek. A tiétek is épp olyan érvényes és egyedi. Lehet a tanítók, mint mi is elmondják, hogy csupán bizonyos százalékban tudtok érzékelni (bizonyos tartományban - Tom), ez nem a ti hibátok, hanem így van megtervezve. Ti akartátok ezt a tapasztalatot, így fontos hogy értékeljétek, amikor benne vagytok. Engedjétek azokat a vágyakat el, hogy valahol máshol szeretnétek leni, nézzétek meg azt, ami épp előttetek van, tegyetek meg minden tőletek telhetőt, hogy szeretettel és gondviseléssel forduljatok azon tapasztalataitok felé, amelyeket átéltek, áldott lények vagytok ti.

A Teremtők – D.Scranton

Fordította: Tom Fodor

Használd, a tisztánlátásodat - Teremtők 03.28.


Fénykép: Használd, a tisztánlátásodat

Használj fel mindent a tanításunkból, amivel csak összhangban vagy. Azt szándékozunk adni, ami a legjobbat, nyújtja nektek. Van, amikor amit mondunk, úgy érződik, nem vonatkozik épp rád, vagy nincs veled összhangban, ez rendben is van. Nincs azzal semmi baj, ha találsz olyat az üzenetben, ami működik számodra, de találsz olyat is, ami nem. Sosem fogsz találni olyan információforrást, amelyben minden működni fog számodra. Használd a tisztánlátásodat, hogy eldöntsd melyik tanítás szolgál ebben a pillanatban-legjobban. Ehhez először ki kell fejlesztened azt, hogy, megérzed azt, amit épp érzel magadban, abban a pillanatban, amikor eljut az információ hozzád. Szükséged lesz erre a tisztánlátásra, erre a megítélésre, ha olyan lényekkel kezdesz egyre többet találkozni, mint mi. Olyan lények, akiknek vagy van fizikai testük vagy nincs, de függetlenül ettől kommunikálni szeretnének veled. Fontos hogy meg tudd érezni annak az igazságát, amit, hallasz, és hogy meg tudd érezni azt ami, nincs összhangban a lényeddel. Mi nem vesszük sértésnek azt, ha úgy találod, nem vagyunk veled összhangban. Ha bármi van az üzenetekben, ami egy kicsit is segít, akkor már elértük a szándékunkat. Az a szándékunk hogy minél több embert elérjünk. Az a szándékunk hogy olyan folyamatokat adjunk, amelyek működnek, olyan üzeneteket, amelyek segítenek az életetek nehezebb időszakaiban. Kérünk, benneteket ne vegyétek az üzeneteinket szentírásnak, de ne is dobjátok ki a fürdővízzel a csecsemőt. Ugyanígy álljatok hozzá az összes többi tanítóhoz is. Nagyon fontos megérezni az igazságot, elmondani az igazságot, fontos hogy megvilágosodott lények legyetek, akik tudják, hogy az igazság saját magukból jön belülről.

A Teremtők – Daniel Scranton
Fordította: Tom Fodor

Használd, a tisztánlátásodat

Használj fel mindent a tanításunkból, amivel csak összhangban vagy. Azt szándékozunk adni, ami a legjobbat, nyújtja nektek. Van, amikor amit mondunk, úgy érződik, nem vonatkozik épp rád, vagy nincs veled összhangban, ez rendben is van. Nincs azzal semmi baj, ha találsz olyat az üzenetben, ami működik számodra, de találsz olyat is, ami nem. Sosem fogsz találni olyan információforrást, amelyben minden működni fog számodra. Használd a tisztánlátásodat, hogy eldöntsd melyik tanítás szolgál ebben a pillanatban-legjobban. Ehhez először ki kell fejlesztened azt, hogy, megérzed azt, amit épp érzel magadban, abban a pillanatban, amikor eljut az információ hozzád. Szükséged lesz erre a tisztánlátásra, erre a megítélésre, ha olyan lényekkel kezdesz egyre többet találkozni, mint mi. Olyan lények, akiknek vagy van fizikai testük vagy nincs, de függetlenül ettől kommunikálni szeretnének veled. Fontos hogy meg tudd érezni annak az igazságát, amit, hallasz, és hogy meg tudd érezni azt ami, nincs összhangban a lényeddel. Mi nem vesszük sértésnek azt, ha úgy találod, nem vagyunk veled összhangban. Ha bármi van az üzenetekben, ami egy kicsit is segít, akkor már elértük a szándékunkat. Az a szándékunk hogy minél több embert elérjünk. Az a szándékunk hogy olyan folyamatokat adjunk, amelyek működnek, olyan üzeneteket, amelyek segítenek az életetek nehezebb időszakaiban. Kérünk, benneteket ne vegyétek az üzeneteinket szentírásnak, de ne is dobjátok ki a fürdővízzel a csecsemőt. Ugyanígy álljatok hozzá az összes többi tanítóhoz is. Nagyon fontos megérezni az igazságot, elmondani az igazságot, fontos hogy megvilágosodott lények legyetek, akik tudják, hogy az igazság saját magukból jön belülről.

A Teremtők – Daniel Scranton

Tom Fodor fordítása






Fordította: Tom Fodor Fordította:

Engedd el azt aki voltál - Teremtők 03.30.


 Fénykép: Engedd el azt aki voltál

Mielőtt új életet kezdhetnél el kell engedned azt, amelyet eddig éltél. Ez egy tudatos gyakorlattá kell hogy váljon.
Ahogy elengeded a dolgokhoz, emberekhez és célokhoz való ragaszkodást, akkor abban a pillanatban elengeded a ragaszkodásodat ahhoz a verziódhoz is ami voltál (amikor elkezdtél kötődni hozzájuk). Akkor az egy csodálatos tapasztalat volt, izgalmas, de akár szomorú, haraggal teli is lehetett.

Az hogy elengeded azt az önvalót azt is jelenti, hogy elengeded azt az identitást amelyet ezekből a tapasztalatokból nyertél.
Hiszen ezek mindig is ideiglenesek voltak, csupán azért jöttek létre, hogy eljátszhasd az elkülönülés játékát, a drámákat amelyek a számos érzéshez vezettek.

Eljött az idő, hogy teljesen meg tudj újulni minden pillanatban.
Ez azt jelenti, hogy elengeded a kötődést ahhoz ami 5 másodperccel ezelőtt voltál. Te nem azon dolgok összessége vagy, amit egykor tettél, mondtál és gondoltál. Sokkal több vagy. Tiszta lehetőség vagy. Végtelen Energia és határtalan teremtés vagy.

Amikor hajlandóvá válsz elengedni a régi önvalódat, ha hajlandó vagy elfelejteni mindazt amit tanultál, ha tudatosan felszabadítod magad, akkor meg fogod látni, hogy nincs semmi ami közted és az a valóság között állna, amiről eddig csak álmodhattál.
Isten hozott az új lényedben.

Teremtők - D.Scranton (hacsak azóta el nem engedte aki volt)

Tom Fodor fordítása
Engedd el azt aki voltál


Mielőtt új életet kezdhetnél el kell engedned azt, amelyet eddig éltél. Ez egy tudatos gyakorlattá kell hogy váljon.


Ahogy elengeded a dolgokhoz, emberekhez és célokhoz való ragaszkodást, akkor abban a pillanatban elengeded a ragaszkodásodat ahhoz a verziódhoz is ami voltál (amikor elkezdtél kötődni hozzájuk). Akkor az egy csodálatos tapasztalat volt, izgalmas, de akár szomorú, haraggal teli is lehetett.

Az hogy elengeded azt az önvalót azt is jelenti, hogy elengeded azt az identitást amelyet ezekből a tapasztalatokból nyertél.
Hiszen ezek mindig is ideiglenesek voltak, csupán azért jöttek létre, hogy eljátszhasd az elkülönülés játékát, a drámákat amelyek a számos érzéshez vezettek.

Eljött az idő, hogy teljesen meg tudj újulni minden pillanatban.
Ez azt jelenti, hogy elengeded a kötődést ahhoz ami 5 másodperccel ezelőtt voltál. Te nem azon dolgok összessége vagy, amit egykor tettél, mondtál és gondoltál. Sokkal több vagy. Tiszta lehetőség vagy. Végtelen Energia és határtalan teremtés vagy.

Amikor hajlandóvá válsz elengedni a régi önvalódat, ha hajlandó vagy elfelejteni mindazt amit tanultál, ha tudatosan felszabadítod magad, akkor meg fogod látni, hogy nincs semmi ami közted és az a valóság között állna, amiről eddig csak álmodhattál.
Isten hozott az új lényedben.


Teremtők - D.Scranton (hacsak azóta el nem engedte aki volt) 




 D.Scranton (hacsak azóta el nem engedte aki volt)

Ételosztás - döbbenetes hosszú sor - 03.30.



Fotók: döbbenetesen hosszú sor a Blahánál: ételre várnak

  2013. március 30., szombat


Az Ételt az Életért alapítvány húsvéti, Blaha Lujza téren tartott ételosztásán már a Gyulai Pál utcában kígyózik a sor szombat kora délután.
Tíz órakor már a kápolnáig ért a sor, jelentette a hvg.hu tudósítója, fotósunk nem sokkal 12 óra után, a húsvéti ételosztás kezdésének időpontban járt a környéken, akkor már a Gyulai Pál utcába is bekanyarodott a tömeg, hogy az Ételt az életért alapítvány által osztott 400 ezer adagból részesülhessen.

 
 Fotó: Fazekas István


 


 


 

 


 
 Fotó: Fazekas István

http://hvg.hu/itthon/20130330_Foto_megdobbentoen_hosszu_sor_all_etelert








Fohász a Magyarok Feltámadásáért - Lendvai Katalin



 http://husvet.blog.nlcafe.hu/files/flwrdiv.gif


 Lendvai Katalin:

Kedves Olvasóim!

Kívánom, hogy Mindenki szívében lobbanjon lángra a szeretet szikrája ezen a Húsvéton, és ez Láng végleg tisztítsa meg minden fájdalmától, félelemétől, aggodalmától, mindentől ami gátat szab az életében, és boldogulása, kiteljesedése útjába áll.
Áldott, békés, lelkiekben emelkedett Húsvéti Ünnepet kívánok sok szeretettel Minden kedves Ismerősömnek, Barátomnak, Olvasóimnak.
Tiszta szívből kívánom, hogy jöjjön el már végre az oly régóta vágyott szabadság, a béke és a szeretet, bőség kora a magyarság életében, hogy végre szabad, független önálló Nemzetté váljunk.


https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhEJofd4CUimBLit6t_WoIy9AfptoLUwGUJeQFnbjRHtqaJ7r5QQxOZKyGksaWDkPorjbHVxAdQ-w8ao5CMrVEZDrgeJ85exKwrzzlIxqyyjHIVzTZ1LHXBdHKxy9WMcy7H10cSpAtbnnI/s400/379247_364843996948095_1106631525_n.jpg 
 

 Fohász a Magyarok Feltámadásáért

- Uram, Kinek hatalmadban áll, hogy felszabadítsd Nemzetünk, kérünk Téged, tedd meg ezt nekünk.
Szabadíts meg minket a gonosz befolyásoltságától.
Oldd fel a fájdalmat szívünkben, mely a Nemzet szenvedéséből ered.
Krisztusi Fényeddel ragyogd be szívünk és Nemzetünk.
Minden kötés hulljon alá, mely visszahúz és megköt minket, hogy ne haladhassunk előre.
Minden fátyol hulljon alá, amely megakadályozza tisztánlátásunkat, mert a hamisságból ered.

- Uram kérünk, ragyogd be Megváltói Fényeddel Nemzetünk!
Adj erőt számunkra, hogy Isteni Akaratod beteljesedjen bennünk!
Kérve kérünk Téged, mutasd az utad, mely a szabadulásunkhoz vezet!
- Ó Uram, adj erőt és békét szívünkbe, hogy ne az indulatok vezessenek minket előre.
Isten Szent Kegyelmébe ajánljuk Országunk, Nemzetünk, a távolban élő magyar testvéreinket.

- Uram kérünk, áldd meg a magyart, ki buzgó imádsággal Hozzád fordulva arra kér Téged, - hogy szabadítsd fel Nemzetét az elnyomástól, a hazugságtól!

- Hisszük és tudjuk, hogy lesz egy szebb jövő.
Tudjuk, hogy eljött az idő mikor indulnunk kell
Magyarok Istene áldd meg a Te Néped,- kérünk Téged, adj számunkra Új Jövőt, Új Sorsot melyben beteljesíthetjük a TE AKARATOD.
Ámen.

Feketéné Lendvai Katalin



Jézus húsvéti üzenete


Már ne a keresztet nézd, hanem a feltámadottat!
Elég volt a szenvedésből!
Az Új Világ Új Embere nem szenved, 
hanem befogadja a Fényt, az Áldást, 
és továbbadja azt.  
Boldogságot teremt.

(DK)

Fénykép: Nekem a húsvét nem a nyuszi,nem a tojás,nem a locsolás.
Nekem a húsvét a feltámadás.
Egy új élet kezdete
Nekünk is fel kell ébredni,ahhoz,hogy feltámadhassunk.
ÁLDOTT ÜNNEPET KÍVÁNOK!
 
                               
                                 Húsvét


" A megváltás helyes értelmezésére különös gondot fordítsatok, ne hagyjátok magatokat megtéveszteni és bizonyos részleteket másképp értelmezni.
A cél nem az, hogy a szenvedés történetével egyet alkossatok. Én ezt soha nem kértem tőletek!


Miért is kérném tőletek, hogy ugyanazt az utat végigjárjátok?
Egy Atya annál sokkal jobban szereti gyermekét, mint, hogy egy ilyen kéréssel előálljon és főleg annál, hogy ezen végig is vezessen bennetek.
Kérlek, gondolkodjatok el ezen!


Minden szenvedés amellyel erősebb leszel, az el is vesz belőled, mert nem tart Egységben, bizonytalanságban vagy.


Gondolkodj el rajta, hogy juthatsz előbbre, ha ugyanazt az utat ezerszer megjárod, vagy akkor, ha egyszer végig mentél rajta és belátod, hogy értelmetlen újra és újra végig élned a fájdalmat, a töviseket.
A lélek a tapasztalásból tanul, nem az önkínzásból.
Tapasztalás által jutsz előre, és így építed be tanulságként magadnak tapasztalatod megélt részeit, részleteit.


Saját magad döntöd el, ha azt választod, hogy az utat még egyszer végigjárod.
Én ezt soha nem kérhetem, és nem is kértem tőletek!


A szenvedésben a lélek haldoklik, nem tud felemelkedni, megtérni Atyjához.
Csak a Megváltás által tud bejárni egy olyan utat, amelyben önmagára lel, az isteni szikra felragyog benne, mert megérti ki ő és miért is jött el e Földre.
 

Így kérlek bennetek, a Megváltásra helyezzétek a fő szerepet! Azt töltsétek meg tartalommal, élettel, és a saját életetekben a saját megváltásotokért tegyetek, és ha ezt megteszitek és tiszteletben tartjátok, akkor jő el az az idő, amikor másképp láttok és másképp értelmeztek bizonyos dolgokat,- és mindennek a tudatában ráleltek arra a kincsre, amit az Én Megváltásom számotokra jelenthet.

Kívánom minden gyermekemnek, hogy élje át a misztérium azon csodáját, amelyben a lélek megváltja önmagát, és felszabadul mindazok a hívságok alól, amik számára a földi létben korlátokat jelentenek.


Most elcsendesedik Hangom, felétek fordulok, - ne szakítsátok fel többet a sebem, ne mondjatok ítéletet!


Ami bevégeztetett, az bevégeztetett, azon már nem lehet változtatni, ellenben példát lehet mutatni, hogy ti ebbe a hibába újra nem estek bele.

A misztérium innentől fogva ne a szenvedésről szóljon, és ne az kapjon fő szerepet,- hanem a Megváltást helyezze fő helyre és az kapjon fő szerepet.

Egy Megújult Világban a szenvedés nem kaphat fő szerepet!


Isteni Fényemmel és Kegyelmemmel megáldalak benneteket, és kérlek, újra kérlek benneteket, hogy mindezeket a szavakat ne vessétek el, és főképpen pedig ne mondjatok ellent. Ámen


Belső Hang által lejegyezte: ÁhimRé
Feketéné Lendvai Katalin
2009. április.9.

Áldott boldog húsvéti ünnepeket!

Itt az idő...

Mi is meg tudjuk tenni már, hogy a lelkünk felébredjen, feltámadjunk a mély kómákból....

az igaz életre!

Nekem a húsvét nem a nyuszi, nem a tojás, nem a locsolás.
Nekem a húsvét a feltámadás.
Egy új élet kezdete. 


Nekünk is fel kell ébredni ahhoz,hogy feltámadhassunk.

Vegyük le  Jézust és magunkat is a keresztről.

 

Fénykép: Nekem a húsvét nem a nyuszi,nem a tojás,nem a locsolás.
Nekem a húsvét a feltámadás.
Egy új élet kezdete
Nekünk is fel kell ébredni,ahhoz,hogy feltámadhassunk.
ÁLDOTT ÜNNEPET KÍVÁNOK! 

 ÁLDOTT BOLDOG ÜNNEPET KÍVÁNOK 

minden kedves olvasómnak!

2013. március 28., csütörtök

Egy segélykiáltás a sok közül

 Egy kedves ismerősöm került rendkívül szorult helyzetbe, és segítséget kér !
Nem tudom meddig lehet még ezt az állapotot tartani! Rengeteg embernek nincs pénze, ennivalója, fűtése, és egyre többnek otthona sem. Legyen már vége ennek!  Tenni kell valamit! Szeretettel, de határozottan, bölcsen.

Norbert Szabo  
Itt vagyunk a hideg albérletben már négy napja és nem tudunk átmenni egy másik albérletbe,mert nincs semmi pénzünk amit kivágtam fát abból vettünk kaját a sofőrnek aki elvitte a két fordulót adtam 8000 forintot a motorfűrészem másnap tönkremnet és most nemtudunk elmenni egy másik albérletbe mert nincs semmi pénzünk ,már nagyon hideg van itt és senkihez nem tudunk fordulni,lassan már tekljesen lefagy a kezem gépelés közben teljesen magunkra maradtunk és nem tudunk senkitől segítséget kérni,mert nincs aki segítzsen,soha még ilyen rossz helyzetben nem voltam idáig és a Tigáz 4 nappal ezelőtt elvitte a Gázórát ,mert hibásan van bekötve a Gázkonvektor nagyon hideg van már itt bent közel 6.fokban vagyunk és innét már Vasárnap el kellene költözni,de én minden pénzem ami volt a tulajdonosnak odaadtam,az Ági édesanyja meg neki támadt gyálon tegnap az Áginak és majdem kitörte a nyakát hátrafelé én vettem észre amikor a konyhából mentem a szobájába és elzavart bennünket és azt mondta,hogy ő már nem vállal felelősséget az Ágiért kitagadta őt végleg és most itt vagyunk megint Budakeszin a Széchényi utca 88 szám alatt és majdnem,hogy megfagyunk már,szegény lány annyira megijedt,hogy most elaludt a takaró alatt időnként hajszárítóval melegítem neki a forró levegővel befelé,hogy ne fagyjon meg Nem tudom,hogy Vasárnapig miből lesz pénzünk a költözésre,teljesen magam alatt vagyok itt fogunk megfagyni az Ágival ha valaki nem segít bennünket anyagilag egyszer most OTP BANK NYRT banszkszámlaszámounk 11773683-10467440 Szabo Norbert Budakeszi Széchényi utca 88 Ha valaki tudna segíteni nagyon hálásak lennénk érte,mert csak magunjk maradtunk a hidegben
 
(A hibák a testi és  idegi állapotot tükrözik/DK) 
 
S.O.S Akinek van kiadó különálló 35 négyzetméteres bútorozatlan házrész szoba ,konyha,fűrdőszoba,lehetőleg kaució nélküli,mert rokkantnyugdíjasok vagyunk, mellette még dolgozunk. Kertgondozást,Kézi kaszálás,Telektisztítást,Fakivágást,Műholdantenna szerelést.Kerítésfestést.Legyen szíves hívjon bennünket,mert mi nem találtunk és itt elvitték a Gázórát,mert hibás a gázkonvektor és nagyon hidegben vagyunk,nagyon sűrgős volna maximum 50.000 forintig rezsivel együtt.HívjonSzabo Norbert 06 20 208-6322 Németh Ágnes Budakeszi,Budaörs,Budapest,de lehetőleg kertes házban legyen,mert nekem a szerszámaimat valahol tárolnom kell.
 Norbert Szabo
 

A Fény győzelme - videó




Fény végre nem csak a Belső Föld kristályvárosaiban van már jelen, hanem itt és most veszi át szemünk előtt a hatalmat a Külső Földön is!!

2013. március 27., szerda

Hova lett az aranytartalék?

 Mára szinte csak a legszegényebb afrikai országoknak van kevesebb aranytartaléka, mint Magyarországnak, annak ellenére, hogy a nemesfém ára az egekben jár, bármikor beváltható, és a legkevésbé kockázatos befektetési eszköz.

Hova lett az aranytartalék?

A Nemzetközi Valutaalap legfrissebb jelentése szerint régiós versenytársaink jegybankjai átlagosan negyvenszer több aranykészlettel rendelkeznek, mint a Magyar Nemzeti Bank, amely 1990-ben váltotta pénzre aranytartaléka zömét, mintegy 62 tonnányi aranyrudat. Mára szinte csak a legszegényebb afrikai országoknak van kevesebb aranytartaléka, mint Magyarországnak, annak ellenére, hogy a nemesfém ára az egekben jár, bármikor beváltható, és a legkevésbé kockázatos befektetési eszköz.

A kelet-közép-európai államok közül Magyarországnak kirívóan kevés az aranytartaléka, az új uniós tagállamokhoz képest az eltérés hozzávetõlegesen négyszeres – derül ki a Nemzetközi Valutaalap (IMF) áprilisi statisztikáiból. Hazánknak ötször kisebb az aranytartaléka, mint a visegrádi országoknak, a régió országaihoz képest tekintetében a különbség csaknem negyvenszeres.
Az IMF rangsorában mindössze a 82. helyen állunk a 100 országot tömörítõ listán, utánunk jórészt már csak kisebb fejlõdõ országok következnek. Térségünkben a legtöbb arany a román és a lengyel jegybankban van, országonként 103 tonnányi készlettel, a középmezõnyben pedig Szlovákia és Bulgária áll 35-40 tonnával.
A magyar 3,1 tonnás készlet eltörpül még a cseh, szerb, lett és litván tartalékokhoz képest is. A különbség oka, mint arról már korábban beszámoltunk, hogy a jegybank 1990-es döntése értelmében az addigi 65 tonnás aranykészletet rövid idõ alatt szinte teljes egészében értékesítették. 
network.hu
A minimális szintre csökkentés Surányi György jegybankelnöksége alatt következett be,ekkor fõleg dollárt vásároltak az unciánként 370 dolláros áron eladott aranyért. A jegybank a lépést az akkori nemzetközi tendenciákkal magyarázta, és arra hivatkozott, hogy az arany hozama jóval kisebb, mint az érte kapott devizáé.
Késõbb az amerikai valuta értékének romlása miatt a jegybank fokozatosan áttért a dollárról az euróalapú tartalékokra, így védekezve a dollár árfolyamcsökkenésébõl adódó veszteségek ellen. Szakértõk szerint az eladás csak rövid távon hozhatott pozitív eredményt, középtávon azonban – az arany drágulása miatt - több milliárd dolláros veszteséget okozott. 
A 62 tonna eladott arany akkori és mostani ára között unciánként 520 dollár a különbség, vagyis jóval több, mint a dupláját érné most a készlet. Az eladás azonban nem csak az árfolyam-különbözet miatt, hanem azért is hibás döntésnek számít, mert az egyes országok a stabilitás és az értékálló biztonság miatt döntenek az aranybefektetések mellett. Az arany értéke ugyanis abban rejlik, hogy a külföldi értékpapíroknál lényegesen kevesebb kockázatot rejt, és vészhelyzet esetén bármikor készpénzzé váltható, sõt kölcsön felvételekor fedezetként is szolgálhat.
Az aranytartalékok eladása stratégiailag átgondolatlan döntés volt: a nemesfém szerepét mutatja, hogy amióta a dollár mint globális fizetõeszköz egyre gyengébb lábakon áll, az arany ára az egekbe szökik – fogalmazott lapunknak Bogár László közgazdászprofesszor. Az egyetemi tanár szerint a veszteség megértéséhez a nemzetközi valutáris rendszer történetéhez kell visszanyúlni.
A világpénz 1920-ig gyakorlatilag tisztán az aranyon alapult, majd ezt a szerepkört átvette az arany és a legfontosabb valuták együttes kosara. A második világháború után a Bretton Woods-i egyezmény értelmében a dollár lett a globális fizetõeszköz, amelynek értékét az aranyhoz fix árfolyamon rögzítették.
Ez a rendszer a vietnami háború túlköltekezése miatt az amerikai fizetõeszköz megroppanásával véget ért: Nixon elnök 1971-ben hivatalosan is elismerte, hogy közvetlenül már nem váltható át a dollár aranyra.
Bogár László szerint a dollár túlértékeltsége és az olajválság is közrejátszott abban, hogy a kormányok aranytartalékokat halmoztak fel jegybankjaikban, annál is inkább, hogy az árfolyam-ingadozásokat kivédhessék. – Az arany értéke az összes valutához képest emelkedett, a nemesfémtartalékok szerepe így még jobban felértékelõdött – tette hozzá a professzor. Az MNB lapunk kérdésére úgy fogalmazott, hogy 2004 óta a nyersanyagárak növekedése, a dollár árfolyamának gyengülése, és az inflációs veszély újbóli megjelenése ismét elõtérbe helyezte az aranyat, mint befektetési eszközt.
A Magyar Nemzeti Bank,1990-ben váltotta pénzre aranytartaléka zömét, ezért Magyarországnak ma gyakorlatilag nen maradt aranytartaléka. Szinte csak a legszegényebb afrikai országoknak van kevesebb aranya, mint nekünk! De ez nem minden!
A nemesfém ára az egekben, a magyar gazdaság a padlón és ha így megy tovább, olyan válság lehet itt nemsokára, hogy hozzá képest az etióp szegénység maga a mennyország.
Az aranytartalékot még Surányi György jegybankelnöksége alatt adta el az akkori kormány arra hivatkozva, hogy a dollárnak jobb a hozama. Aztán a dollárnak lement a hozama, 62 tonna aranyunk viszont már elpárolgott.
Forrás: http://arany.network.hu/blog/arany_klub_hirei/hova-lett-az-orszagunk-aranytartaleka-mely-mara-150-200-tonna-aranyrudat-tenne-ki
http://www.emberiseg.hu/portal/blog/2013/03/hova-lett-az-aranytartalek/

Föladták... - Devizamenet

 Most nem szabad pedig föladni, mert az ég és az idő is nekünk dolgozik! /DK

 Devizamenet

Kedves ismerős és ismeretlen Barátaink!
Szomorúan kell bejelentenünk, hogy a mai hírek és a Pénzbiztos úr reggeli cikkében leírtak miatt sajnos kénytelenek vagyunk a Devizamenet facebook kampányt FELADNI.
Ne haragudjatok ezért ránk, nem volt szándékunkban senkit félrevezetni és hamis illúziókban ringatni, hiszen már az oldalunk indulásakor kiírtuk, hogy igazat fogunk mondani és ehhez tartjuk magunkat. Az igazság tehát az, hogy egészen a mai reggelig mi is hittünk abban hogy létrejön ez az összefogás, ez a Menet és megtámogathatjuk egy erős tömeggel a Pénzbiztos úr korábban beígért szakértői anyagának ténymegállapításait. Nevezetesen, hogy nem volt deviza a hitelek nagy része mögött, így egy hibás terméket kaptunk, melyet ugyanúgy, mint egy hibás háztartási cikket, a hatályos törvényeknek megfelelő úton kicserélhetünk.

Mindnyájunkat, akik ebben a kampányban részt vettünk és úgy látjuk, hogy Benneteket is ez motivált, ebben hittünk. Pontosabban abban, hogy a tömeg erejével sikerül nyomást gyakorolni a döntéshozókra és a jog szerinti eljárásra tudják kötelezni a hibás teméket piacra dobó vállalkozókat azaz a bankokat.
Pénzbiztos úr reggeli cikke azonban azt az üzenetet hordozza számunkra, hogy a kormánynak nincs mozgástere ennek a lassan társadalmi tragédiává szélesedő problémának a kezelésében. Idézet cikkéből: „az akarat és a lehetőség az két különböző dolog.”
Ezt mi úgy értelmeztük, hogy a kormányzatnak az akarata meglenne a helyzet rendezésére, csak nem tud lépni.
Pénzbiztos úr tehát akaratán kívül elküldte a Devizamenetnek a selyemzsinórt, mi pedig – két különböző okból is - úgy döntöttünk, hogy feladjuk.

Az egyik ok, hogy a fenti helyzet ismeretében kétségeink támadtak abban, hogyha össze is jövünk az áhított százezren, lehet-e bármi foganatja kiállásunknak? Meghallják-e „odafönt” ezt a hangot? És ha meghallják tesznek-e valamit? Sajnos arra kellett jutnunk, hogy záros határidőn belül NEM. Ezért nem szeretnénk annak tudatában visszaélni lelkesedésetekkel, hogy tudjuk, hogy nem fog történni semmi.

A másik ok pedig – ha lenne is értelme egy tömegdemonstrációnak - a Devizamenet és a más hasonló önszerveződő csoportok alacsony támogatottsága eleve kudarcra ítéli ennek lehetőségét.
Az igazi ok szerintünk csak részben az érdektelenség (ezt nem azokra az aktív kommentelőinkre értjük, akik nap, mint nap velünk vannak). Részben pedig az, hogy kampányunkhoz nincs lehetőségünk sem anyagi forrást sem pedig a fősodratú (mainstream) média támogatását elnyerni.

Köszönünk mindent, jó volt Veletek!

Kérjük, hogy aki még hisz a tömeg erejében, támogassa azokat a szervezeteket, amelyeknek céljai ízlésének, vérmérsékletének megfelelnek.

Oldalunkat március 29-én pénteken töröljük. Sok szerencsét mindenkinek!

Milyen Törvény, Igazság, Hit alakítja a Te valóságodat?

 
2013. márc. 27
A hónap utolsó hete KÉT nagy kérdését tesz fel nekünk a most pillanatának asztrológiai képletén át:
  • Szerinted mi mozgatja, és mi alakíthatja valójában a világot?
  • Mi a Te valódi szenvedélyed, amiért érdemes élned?
Két, Isten Ujjának nevezett konstelláció alakult ki, ami önmagában is ritkaság, de a kettő együtt azt szimbolizálja, hogy hatalmas és hétköznapi ésszel felfoghatatlan változások mennek végbe a világban. A lassú mozgású, ún. messianisztikus égitestek kapcsolódása a világ energiáinak, eseményeinek változását jelenítik meg. Az egyik kialakult Isten Ujja háromszög fő eleme a Jupiterre, és az erre mutató két bolygó: a Plútó és a Szaturnusz.

Milyen Törvény, Igazság, Hit alakítja a Te valóságodat?

valosagNagyon fontos most észrevenni, hogy valójában egy lebontás zajlik, nem építkezés. Azaz nem ÚJ világképet helyezünk a régi fölé, nem tágítjuk a megszokott ismereteinket – hanem GYÖKERESEN átalakítjuk. A világ alapjaiban változik meg: eddig az emberi hatalomvágy, a felelősség, a kontroll, a félelem és leginkább az ELKÜLÖNÜLTSÉG határozta meg a családok, munkahelyek, országok közösségeit.
De ez lebomlik: ami nem működik, annak át kell alakulnia – ezt mutatja a Jupiter – Plútó – Szaturnusz háromszöge. Természetesen most sem szabad arra várnod, hogy majd a világ változik magától! Itt most SZEMÉLYES átalakulásról van szó, azaz nem várhatsz arra, hogy majd az életkörülményeid jobbak lesznek. A Jupiter (mint kulcsbolygó) az ikrek jegyében járva mutatja, hogy a környezetedet, világodat működtető igazságok tekintetében kell másképp gondolkodnod – nem a naaagy dolgokban.
Azaz hogyan állsz hozzá az emberekhez alapvetően? Mit hiszel, hogy mi vár azokra, akik nem így vagy amúgy cselekszenek? Minden belőled indul ki. Minden attól függ, hogy TE HOGYAN NÉZED A VILÁGOD! És ez egyre jobban kézzelfoghatóvá válik.
Ha a munkahelyeden, a párkapcsolatodon, vagy bármilyen apró dologhoz tartozó életfelfogásodon nem engeded meg a változást, akkor a hazugságaid betemetnek:
CSAK AZÉRT ALAKULHATOTT KI EGY HAZUG VILÁG KÖRÜLÖTTED, mert Te, mi, az emberek hazugok vagyunk/voltunk. Hazudtunk saját magunknak, hogy minden rendben van – de lásd, hogy ez hova vezetett. A kormányok, a politikusok, a vezetők mivé változtatták az egészet – azért mert TE megengedted.
De az nagyon fontos, hogy nem attól fog megváltozni a világ, hogy odaállsz valaki elé transzparensekkel, feliratokkal, vagy hány emailt küldesz ki másnak bizonyos hírekről. Hanem a világ csakis attól fog megváltozni, hogy TE MENNYIRE VAGY IGAZ a SAJÁT életedben!
ELŐBB NÉZZ MAGADBA! Nézd meg, hogy mit nem mondasz el a párodnak, miket titkolsz el a főnököd elől, miket nem tudnak rólad az emberek, ami ha kiderülne, akkor bajban lennél. Gondolkozz el ezeken. Mennyire rejted el saját magadat? Akár saját magad elől is…
Mert amíg TE hazugságban élsz, addig a világ is hazug lesz körülötted. Légy hát igaz, azaz ne rejts el semmit. Nincsenek kegyes hazugságok – csak dráma van, félelem és szenvedés. Minden lebomlik most. S ha továbbra is a hazugságot választod, akkor egyre mélyebbre és mélyebbre fogsz süllyedni saját útvesztődben, egyre nagyobb szenvedés és ELNYOMÁS vár rád, mert elnyomod magad…
Tehát előbb saját magad körül teremts IGAZSÁGOT (Jupiter), és utána a világban is meg fog jelenni.

Mi a te valódi szenvedélyed?

szenvedély szabadságAzt is kérdezhetném: mi hajt előre a földi létezésed során? És most nem valamilyen életcélra gondolok, aminek a pénzhez, a hírnévhez vagy más emberekhez van köze. Ez nem valódi szenvedély – hiszen ha meglesz az áhított dolog, a pénz, a lakás, a hírnév, az elismerés, a vágyott képesség, tulajdonság, ami addig hajtott, továbbra is hajtani fog. Újabb pénzre, újabb lakásra, nagyobb hírnévre, újabb tulajdonságokra. Hacsak…
…hacsak nem változol közben! S akkor rájössz, nem is a cél volt a lényeg. Hanem micsoda? Mi van benned, ami azt mondja, hogy ma is megéri felkelned, és megcsinálni a napodat? Mi az benned?
Ez most nagy kérdés, mert itt csak a VALÓDI, időtálló maradhat. Ami TÉNYLEG a TE célod, nem mások adták neked. Nem a társadalom, nem a szüleid, nem az elvárásaid, nem a vágyaid – HANEM TE, BELÜL, csak saját magadnak. Ami rólad szól…
A szenvedélyt szimbolizáló skorpió jegyében álló Szaturnuszra mutat a második Isten Ujja konstelláció. Csakis a valódi maradhat. Ideje magadba nézni, mert maga alá fog temetni az a sok elvárás, amit magaddal szemben támasztasz, amiket másokért csinálsz. Amikor csak másokért élsz, mert azt hiszed ebben áll a jó spirituális ember ismérve, akkor valójában magadat pusztítod el. Mert csak akkor fogsz magadból VALÓDI és tápláló gyümölcsöket hozni, ha van egy belső tűz, ami éget, egy belső lelkesedés, szenvedély, ami hajt.
Ha belegondolsz, egy Fa milyen önző: minden vizet, napfényt, minden tápértéket, amivel kapcsolatba kerül csak magába szív! És mégis, gyümölcsöket hoz, és egy fa hány embert tudod táplálni!
Osho - befogadásHa te is így állnál hozzá az élethez, tele lennél finom tápláló gyümölcsökkel, és valóban az emberiséget segítenéd: LÁTSZÓLAG önző módon. Pedig a Fa nem önző. S te most NEM ENGEDED MEG MAGADNAK, hogy eljusson hozzád a tápérték. A tápláló, emelő dolgok. Hogy te is emelkedhess, hogy te is gyümölcsöket hozhass.
Mindig gondolj erre a hasonlatra: ez megmutatja, hogy mikor tudsz valójában növekedni, valójában gyümölcsöket hozni. Ha BEENGEDED a tápláló erőket. Ha elutasítod magadtól, akkor összeaszódsz, az élet egy küzdelem és folyamatos harccá válik.
ENGEDD MEG MAGADNAK hogy az UNIVERZUM TÁPLÁLJON TÉGED – hogy aztán te is táplálhasd az univerzumot.

Csillagmag -Kiss Balázs Kunó

A Kilencedik Felismerés - Mennyei Prófécia




 

A Kilencedik Felismerés

elmagyarázza, miként fog megváltozni az emberi kultúra a következő évezredben a tudatos

evolúció hatására. Egy lényegesen új életformát ír le. Azt jósolja például, hogy az emberiség

önként lecsökkenti majd a lélekszámát, hogy mindenki a föld legszebb, energiában

leggazdagabb helyein élhessen. De megjegyzendő, hogy sokkal több ilyen terület lesz a

jövőben, mert céltudatosan felhagyunk az erdők irtásával; így az erdők érettebb állapotban,

hatékonyabban gyűjthetik az energiát.

A Kilencedik Felismerés szerint a következő évezred derekán - folytatta - az emberi

lakóhelyek ötszáz éves fák és gondosan ápolt kertek között állnak majd, de könnyen

áthidalható távolságban a technikailag hihetetlenül fejlett városi környezettől. Addigra a

túlélés alapvető eszközeit - a táplálékot, a ruházatot, a közlekedési eszközöket - teljesen

automatizálva állítják elő, és mindenkinek rendelkezésére fognak állni. Szükségleteinket pénz

igénybevétele nélkül is tökéletesen ki tudjuk majd elégíteni, de sem dőzsölést, sem lustaságot

nem lehet majd tapasztalni.

Intuíciói által vezettetve minden ember pontosan tudni fogja, mit tegyen és mikor, és

mindez harmonikusan illeszkedik majd az összes többi ember tevékenységéhez. Senki sem

ragadtatja magát túlfogyasztásra, mert az ember elengedi a biztonságra való törekvésből

fakadó birtoklási vágyat. A következő évezredben más lesz az élet.

A Kézirat szerint - folytatta - a cél iránti igényünket tökéletesen kielégíti a saját

evolúciónkban átélt izgalom: az örömérzés, amely az intuícióval és a beteljesedő sors

átélésével jár együtt. A Kilencedik olyan emberi világot fest le, amelyben mindenki lelassult,

ennélfogva figyelmesebb: mindig éberen várja a következő, jelentőségteljes találkozást. Tudni

fogjuk, hogy ez bárhol bekövetkezhet: az erdőben kanyargó úton vagy a hegyszoros fölött

átívelő viadukton is.

El tud képzelni ilyen jelentőségteljes emberi találkozásokat? Gondolja el, milyen lesz,

amikor két ember első ízben találkozik egymással. Először is mindegyik megfigyeli a másik

energiamezejét, amivel napvilágra kerül mindenfajta manipuláció. Miután így tisztázták

önmagukat egymás előtt, tudatosan megosztják egymással élettörténetüket, míg föl nem

fedezik az üzeneteket. Ezután mindketten továbbhaladnak saját útjukon, de a találkozás

mindkettejükben jelentékeny változást idéz elő. Rezgésszintjük megemelkedik, és ettől

kezdve olyan módon érinthetnek meg másokat, ahogy a találkozásuk előtt nem lettek volna

képesek.

Így, hogy energiát kapott tőlünk, Dobson még ékesszólóbb lett, egyre ihletettebb szavakkal

festette le előttünk a kibontakozó új emberi kultúrát. És minden, amit mondott, igaznak

hangzott. Semmi kétségem nem volt afelől, hogy egy megvalósítható jövőt ír le. Ám azt is

tudtam, hogy a történelem során sok látnok pillantott már meg ilyen világot - például Marx -,

de az utópia megvalósításának módját sohasem sikerült megtalálni. A kommunizmus

tragédiába torkollott.

Még az első nyolc felismerés ismeretében sem tudtam elképzelni, hogyan juthat el az

emberiség a Kilencedikben ismertetett állapotba - tekintetbe véve az emberi természetet.

Mikor Dobson elhallgatott, hangot is adtam aggodalmamnak.

- A Kézirat szerint természetes igazságkereső hajlamunk vezet majd el oda - magyarázta

Dobson egyenesen rám mosolyogva. - De talán könnyebb lesz megérteni, hogyan megy majd

ez végbe, ha ugyanúgy elképzeli a következő évezredet, ahogy a jelenlegit elképzelte a

repülőn - emlékszik? Mintha egyetlen emberélet alatt élné át.


James Redfield Mennyei prófécia