2013. február 5., kedd

Szép munka volt

 Több Szeretet van a bolygótokon jelenleg, mint bármikor az egész történelme során.
 

 Szép munka volt

Tom Fodor fordítása
2013 február 5.


Örömmel adjuk át ezt az üzenetünket.


A ti fejlődésetek hozta el a nagy változást a Világegyetemben.
Több Szeretet van a bolygótokon jelenleg, mint bármikor az egész történelme során. Ezért annyit mondunk: "szép munka". 


Arra kérünk benneteket, tegyétek a napi gyakorlatotokká azt, hogy eléritek a Szeretet rezgését. Ivódjon be. Itt az ideje, hogy abbahagyjátok a próbálkozást, törekvést és reménykedést, és pusztán engedjétek meg, hogy ami már megtörtént ,az megjelenjen bennetek. A fejlődésetek folytatódik, épp úgy mint a miénk is.


Azt kívánjuk nektek, hogy ízlelgessétek még egy kicsit, valamint, hogy engedjétek el az eszméiteket, programjaitokat, hitrendszereiteket.
Nem történt semmilyen kozmikus tévedés. Tökéletesek vagytok, ugyanúgy a bolygótok is az. Az egyetlen dolog ami hátramaradt az, hogy leültök csendben és észreveszitek a dolgokat.


Észreveszitek az energia mozgását, a megtett fejlődést, valamint az önmagatokról való tudatosságot, ami a Szeretet Léte egyben és amelynek egyetlen célja az, hogy Szeretetként ismerje önmagát, valamint hogy ezt kiterjessze bármerre is megy.


D.Scantron


Forrás: facebook

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése