Oldalak

2013. február 10., vasárnap

A történelem legnagyobb titka - A FED aranya



2013. Január 30-án az orosz televízió (REN-TV) 3 órás főműsoridőben mutatta be a "SHADOW GOLD" című dokumentumfilmet, mely a "Financial Tyranny" - a globális pénzhatalmi elitet röpítette (képletesen) a levegőbe, annyira nyílt és tényfeltáró volt... 
Témája az elmúlt hetekben az Illuminati kezében lévő FED (Federal Reserve) volt ! 


A történelem legnagyobb titka derülhet ki

A FED 2,420,937.4 tonna aranyat lopott össze és irányította a történelmet


A következő bejegyzést tegnap éjszaka írtam, mert nem tudtam leállni, hiszen annyi, de annyi információt kellene ezzel kapcsolatban megosztanunk, amennyit csak lehet !
Oroszországban 3 órás főműsoridőben lement és Indiában tart éppen az ügy, de hatalmas hullámairól a globalista médiában mégsem fogunk hallani... Megértitek mindjárt, hogy miért is nem....

Pedig biztos, hogy kiverné a biztosítékot, ha megtudnák az emberek....  
Mert nem történhet másként, ha utánanéztek a linkeken lévő bizonyítékoknak ...... 
Egyre inkább érezzük, hogy az egész hazug történelem, amit az oktatás és média, a szabadkőműves-tudomány ...azaz az Elit által írt és irányított propaganda évtizedek óta táplál, mostanában eléggé recseg-ropog és hatalmas "robbanás" is lehet belőle, ha az igazság a felszínre tör....

Épp ezért n
élkülözhetetlen megosztani az információt. A témát itt már többször pedzegettem, bár a teljes igazságot elmondani sosem fogom tudni, mivel annyira összetett és aki megteszi, azonnal a célkeresztbe kerül.
Viszont a lehetőség mindenki számára adott, hogy az igazságkutatást tovább vigye.... 

Kérlek, a belefektetett munkát tartsátok tiszteletben azzal, hogy a VilagHelyzete.com blogot, mint forrást mindig megjelölitek, ha másoljátok. Köszönöm! (Írta, fordította és szerkesztette: SBG Buddha)



2013. Január 30-án az orosz televízió (REN-TV) 3 órás főműsoridőben mutatta be a "SHADOW GOLD" című dokumentumfilmet, mely a "Financial Tyranny" - a globális pénzhatalmi elitet röpítette (képletesen) a levegőbe, annyira nyílt és tényfeltáró volt... 
Témája az elmúlt hetekben az Illuminati kezében lévő FED (Federal Reserve) volt !

David Wilcock is megszólalhatott benne, Ő általa kaptam meg én is az információkat és fordítom gyorsban magyarra nektek....  A saját oldalán eredetiben is olvasható mindez...



Önmagában hatalmas dolog a műsor létezése is és elég ha csak belenéztek az elejébe, láthatjátok, hogy mindaz, amiről a Világ Helyzetén már olvashattatok az szerepel benne erről a globális és az egész világtörténelmet meghatározó összeesküvésről. Ami hangsúlyozom, nem elmélet, hanem kőkemény valóság kilométernyi vastag hazugsággal és hamis propagandával betemetve. De attól az igazság még ott van és előbb-utóbb felszínre tör ...

Több millió orosz ember követte figyelemmel a műsort, aminek videóját most ide is feltettem. Ez az utóbbi rész, melynek címe "SHADOW GOLD" hatalmasat robbant és annyira friss, hogy az angol feliratozása is csak most készül.
A sztorit India is átvette egy ideje és terjed. Tudni kell, hogy ez utóbbi tény azért rendkívül fontos a történetben, mert India indított egy több milliárd dolláros pert a Nielsen Ratings ellen a nézettségi adatok világszerte történő meghamisítása miatt és mindez megtörheti a FED média manipulációt és propagandát is...
(Teljes vádirat, hogy lássátok komolyan beszélek). 
Néhány nappal a per kirobbanása után Indiát 2 igen hatalmas "elsötétülés", áramszünet rázta meg, melyben 1,2 milliárd ember maradt áram nélkül. A FED tulajdonban lévő média Indián gúnyolódott az áramszünet miatt. Aztán az USA-ban következett indiai szikhek ellen merénylet: egy katonai psy-op (elmeprogramozott) veterán lövöldözése. Gondolhatnánk, hogy szimpla lövöldözés, de...

A díjnyertes rendező Amardeep Kaleka édesapját is megölték a lövöldözésben, ami azért érdekes, mert éppen egy héttel apja megölése előtte jelentette be Kaleka csapata, hogy sikerült megszerezniük egy teljesen érintetlen földönkívüli testet, amit filmen fognak bemutatni, előtte még vizsgálatoknak alávetni - de ez nagyon veszélyes dolog, ezért aprólékosan szeretnének eljárni és kis türelmet kértek... Mindez benne lenne a tervezett SIRIUS filmben ennek a kis lénynek a bemutatásával, röntgennel, filmfelvételekkel, DNS-vizsgálatokkal együtt.... David Wilcock folyamatosan frissített cikke itt olvasható


A képek már kint vannak egy ideje, mert két teljesen azonos tetem is előkerült, az egyik még 1996-ban Oroszországban, a másik pedig ez a legfrissebb Dél-Afrikában ! A DISCLOSURE (a felfedés) most történik David Wilcock szerint és az igazság napfényre fog kerülni. De ez a szál is "mellékes", ahhoz képest, ami utána következett....

Ezért visszatérek most az eredeti kérdéshez, ami még mindig ugyanaz : 

HOL VAN AZ ARANY ? 



Mindez már a blogom indulásakor is fő téma volt és ha emlékeztek a Trillió Dolláros Történet és Per ügyében megint a FED-hez vezettek a szálak, amikor az olasz határon két ügynöknél 500 millió dolláros kötvények tucatjait foglaltak le - ami az Ázsiából ellopott aranyról szólt....


A MODERN TÖRTÉNELEM LEGNAGYOBB TITKA

A fenti képen lévő grafika azt mutatja, ami a hivatalos statisztikákból és könyvekből tudható:
Hogyan néz ki a történelem során kitermelt arany mennyisége egyetlen hatalmas kockába összeolvasztva.
Oto Gofrey készítette azon erőfeszítések részeként, hogy vizuális metaforaként szemléltetni lehessen ezt az egész "Financial Tyranny"-t. (ennél kifejezőbb szót nem tudok magyarul sajnos) .
A súlya ennek az aranynak összesen: 166.500 tonna 
Az ő oldalára klikkelve láthatjátok, hogyan lehet egyáltalán ezt elképzelni és mennyi ez aranyrudakban kifejezve. 
Kérdezhetnénk, hogy akkor összesen egy ekkora kocka lenne a kitermelt és aranytartalékként őrzött arany mennyisége a Földön ? 
Hivatalosan igen... 

A valóságban : 14 és fél ilyen hatalmas kockányi arany létezik !!! 

A teljes mennyiség - amit a Federal Reserve mind ezidáig a hivatalos adatokból elrejtett - az ún. BIS valójában 
2.420.937,4 tonna !!! 

Ez a szó legszorosabb értelmében a világtörténelem legnagyobb titka ! 

Ráadásul bekövetkező történelmi események egész sorát határozta meg !

Az I. és II. VILÁGHÁBORÚ ÉS A REJTETT CÉL

- A világháborúk hamisak voltak.
- Mindkét oldalt ugyanazon emberek irányították, ugyanazzal a céllal.
- Több mint 100 millió ember halt meg teljesen más okokból, mint gondolták volna.
- Ezekben a háborúkban harcoló mindkét oldalt - tengelyhatalmakat és szövetségeseket - ugyanazon erők, nemzetközi bankárok irányították. 


Ez a leghatalmasabb és legcsúfabb igazság, amivel szembe kell néznünk, ha ezt az emberiséget és bolygót rendbe akarjuk tenni !

A világháborúkat arra használták fel, hogy mind a központi bankokat, mind a privát tulajdonosokat világszerte megfosszák aranytartalékaiktól és mindez a FED tulajdonosaihoz és irányításuk alá kerüljön. Így gyakorlatilag ők a világ urai...
Mindez kiegészül még a háborúk előtti kötelező aranybeszolgáltatásokkal és elkobzással is... 

Nézd, tudom ez mennyire borzasztó és minden képzeletet felülmúl. Az olvasóközönség 1%-a azonnal nevetésbe és támadásba kezd, mikor ilyet hall (vagy azért mert külön fizetik ezért vagy csak a tudatlansága miatt), de nevetés és szarkazmus egyáltalán nem segít, hogy ezt az ügyet végigvigyük ! Persze néhány embernek csak egyszerűen nagyon kellemetlen szembenézni egy másfajta igazsággal. 

Most viszont rendelkezésre áll kb. 6 órányi dokumentumfilm és a REN-TV elismerte, hogy a Trillió Dolláros Per Történetéről a Pénzügyi Zsarnokságról szóló nyomozás teljesen úttörő volt és épp ezért segítik a további kutatást. 

A BOLSEVIK FORRADALOM OROSZORSZÁGBAN 1917-ben szintén FEDERAL RESERVE PROJEKT VOLT

Az alábbi linken bárki elolvashatja a Yale egyetem kutatásaiban a Bolsevik arany megszerzéséről írt tanulmányt. A google kereséseiben jelenleg is tör felfelé a "bolshevik gold 1917"...  Az egész bolsevik forradalmat, amelyből a majdani Szovjetunió kialakult (1917-22) nem is annyira titokban FED bankárok pénzelték ! 

Az itt látható Robert Minor által 1911-ben a St.Louis Dispatch-ben rajzolt karikatúra ezt ábrázolja és a következő linken hatalmas cikket is olvashattok arról, hogy kik pénzelték Lenint és Trockijt (pl. Jacob Schiff a Kuhn, Loeb and Co. feje, aki személyesen fizette Trockij New-Yorkba utazásait). Ha nekem nem hisztek üssétek be bármelyik keresőbe, hogy "bolshevik revolution federal reserve" és kezdjetek el olvasni

EXECUTIVE ORDER 6102 

1933. Április 5-én a 6102-es azonnali rendeletet használták fel, hogy illegálissá tegyék az arany birtoklását az USA-ban. 
Arany felhalmozásának jogsértése 10.000 dolláros bírsággal, 10év börtönnel vagy mindkettővel volt büntethető.Mindezt az Nagy Világválság legrosszabb időszakában - amikor amúgy is tömegeket fosztottak meg vagyonuktól - a postamestereknek kellett jól láthatóan mindenki tudomására hozni.

Teljesítésére 1 hónap állt rendelkezésre. Unciánként 20$-ért vásárolták fel. És hozzá kell tenni, hogy az ár rögtön utána már 35$-ra ment fel, ahogy a begyűjtés véget ért.




A FEDERAL RESERVE ÁLTAL PÉNZELT NÁCI NÉMETORSZÁG 

A FED olyan entitásokon keresztül, mint a Royal Dutch Shell (ma Shell olajipari vállalatként ismert) építette fel és finanszírozta Hitler hatalomra jutását az 1930-as évektől kezdve. 
(Egyébként a holland királyi család nácikkal való kapcsolata mai napig is történelmi tény, érdemes rákeresni...)
A nácik kitűnő munkát végeztek az általuk megszállt országok központi bankjainak kifosztásában, majd az arany eljuttatásában az igazi "játékmestereknek". 

Ez a korabeli karikatúra azt ábrázolja, hogy a Royal Dutch Shell nyíltan Hitlert támogatja








AZ 1939-es SZÖVETSÉG A FEDERAL RESERVE és a "TENGELY" KÖZÖTT

1939-ben a Sztálin alatti Szovjetunió paktumot írt alá a Hitler alatti náci Németországgal. Ez a korabeli karikatúra anno ennek apropóján született...

Ez kulcs momentuma volt a FED tervének - egyesíteni az ellenfeleket és megteremteni a terepet egy valódi világháborúhoz. Csak nagyon kevesek tudják, hogy ugyanazok, akik pénzelték Sztálint és Hitlert is, egyben az USA pénzügyi rendszerének is irányítói.
Mindez része annak a tervnek, ami egy jövőbeni világuralom kialakításáról szól és amit a Vilag Helyzete látogatói elég jól ismernek.

Tehát valójában a nemzetközi pénzhatalmi elit urai támogatták a Szovjetunió és a totális kontroll létrehozását, de a náci Németországot is. 
A FED támogatta és finanszírozta Japánt is a Meiji Restauráció idején. Meiji jelentése : illuminated ones = Illuminati

Az USA teljes pénzügyi rendszerének megszerzésével 1913-tól a FED olyan forrásokhoz és hatalmas háttérhez juthatott hozzá, mely bőven biztosította terveik kivitelezését... (és hozzá kell tennem: biztosítja ma is...)


NUKLEÁRIS TITKOK ÉS KATONAI FEJLESZTÉSEK CSERÉJE

Még a II.Világháború után sem szűnik meg a FED urainak kapcsolódása a globális folyamatokhoz, beleértve információk átadását az USA és Szovjetunió között.

2012. Aug.07. : a tudós, krikett-játékos, MI5ügynök, bombaszakértő Victor Rothschild nukleáris titkokat árult el az oroszoknak (eredetileg 1994.Okt.23-án megjelent) és az Independent is leközölte, bár igyekeztek nem nagy publicitást adni a dolognak.
/Az ausztrál író Roland Perry The Fifth Man, Az Ötödik Ember című könyve teljesen erről a témáról szól majd/. Konkrétan azt állítja, hogy a fenti befolyásos emberke a II.Világháborús brit és amerikai katonai fejlesztéseket átadta az oroszoknak....beleértve a biológiai hadviselést, atombombát vagy radarrendszert érintő anyagokat is...
Még a háborút követő 20 évben is szabotált minden nyugati hírszerző tevékenységet....

LINCOLN MEGPRÓBÁLT VELÜK SZEMBESZÁLLNI, DE MEGGYILKOLTÁK


Ugyanezen bankárok ölették meg valószínűleg Lincolnt, amiért megpróbált velük szembeszállni. Például közismert, hogy az 1863-ban kezdődő polgárháború idején önkényesen elkezdte nyomtatni a "greenbacks -zöldhasú" 5 dollárost, amit az amerikai kincstár bocsátott ki és nemesfémfedezettel rendelkezett. Épp ezért idegen bankárok nem adóztathatták meg a pénzkibocsátást....
Ezen nagyon felbőszültek akkoriban és óriási viták folytak, majd a bankárok megparancsolták Lincolnnak, hogy 24-36% adót fizessen nekik minden kibocsátott pénz értéke után...
Ezért volt kulcsfontosságú számukra 1913-ban Jekyll Islanden a FED megkaparintása és mai napig a pénzkibocsátás monopóliumának a saját kezükben való tartása, amibe még az amerikai kongresszus sem nyerhet betekintést napjainkban sem .....

A Lincoln elleni politikai támadást reprezentálja ez a korabeli karikatúra:
(itt egyéb képeket is találtok azokból az időkből)


EGY ÚJ VILÁGREND MEGTEREMTÉSE

2.420.937 tonna aranyat szereztek meg 1895 és 1945 között azzal a céllal, hogy a majdani új világrend kialakításához a nélkülözhetetlen hátteret biztosítsák, ahogy ez a Financial Tyranny dokumentumokban is szerepelt már. 
Ahogy ott már olvashattátok, fontos leszögezni, az arany 85%-át eredetileg Ázsiában termelték ki és őrizték (rejtegették). A létezése és a "hol-léte" egyaránt a legmagasabb titoknak számított és számít ma is.
Erről szól a Yamashita-arany amerikaiak általi megszerzése (Gold Warriors:America’s Secret Recovery of Yamashita’s Gold), ami szintén olyan hatalmas történet, hogy lehetetlen röviden elmesélnem....

A nemzetek, akiknek aranyára rátették a kezüket, vagy csak egyszerűen ellopták tőlük, tudták, hogy az mind a FED-nél kötött ki. Azóta ez már feledésbe merült....

Gyakorlatilag ebből hozták létre a mai világgazdaságot : A FED által kibocsátott csillagászati értékű kötvényeket (amik a Trillió dolláros sztoriban a határon is előkerültek) kaptak cserébe, amiért az aranyat "letétbe" helyezték az ún. 
Bank for International Settlements-ben, mai nevén BIS

Létrehoztak egymás között - nem tudom másként mondani -
Global Collateral Accounts - számlákat, amiken csillagászati pénzeket teremtettek a "belső emberek" számára... Ezekből egyetlen dollárt sem osztottak meg a Federal Reserve klikk belső körén kívül....
Ez a legnagyobb és legmagasabb szinten titkosított információ, ami messze felülmúlja még az UFO-titkokat is..... !
Az apropó, az volt, amikor a Dragon Family-féle per előjött. Akkor szereztem tudomást ezekről a belső számlákról, hiszen meghívást kaptam, hogy én is profitáljak belőlük...

Egy ex-CIA operatív tiszt mondta ezt nekem:
"Semmi sem értékesebb ezen belső kör számára, mint az a képesség, hogy milliónyi ember életét befolyásolhatja, ezt soha ne feledd David..."


Folytatása következik, legalább is remélem.....mert szeretném....


3. RÉSZ Az évszázad botránya lehetne -J.F.Kennedy, 9/11 és a Trillió Dolláros PER

 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése