2012. december 30., vasárnap

2012. December - Az Újjászületés - Kristálycsakra

Hasznos lesz  újra elolvasni ezt a fejtegetést, mert lehet, hogy teljesen másképp fogjuk látni a dolgokat, mint  a hónap elején. Meglepődhetünk!
 guardian angel l

2012. December – Az Újjászületés
 A hónap mantrája:

SZENT FÉNY BEFOGADLAK,
EGGYÉVÁLOK VÉLED,
MEGÉLEM MAGAMBAN 
ISTENI SZENT LÉTEM!
Az év utolsó hónapja hatalmas erővel ajándékoz meg minket. Ezt az erőt azonban csak akkor tudjuk magunkba fogadni, ha előtte elengedünk minden gátat, blokkot és akadályt magunkból, ami betölti az új energia helyét. Vissza kell adnunk területeinket újra a Fénynek, hogy bennünk ragyogva mutasson utat életünkben.
Advent hetei már november végén a levezető szakaszban elkezdődtek. Ez az időszak most a várakozás és a belső összegzés energiáiról szól. Olyan próbák elé állítanak minket, ahol számot adhatunk Igazságról, Mértékről, Bátorságról és Bölcsességről.
Végre meg kell látnunk, hogy nem szánalmas teremtmények, hanem isteni létezők, Emberek vagyunk!
A kollektív tudatban élő negatív minták csak akkor tudnak minket befolyásolni ha mi megengedjük. Ha gondolatkontrollt alkalmazunk, akkor mi dönthetjük el, melyik gondolatnak és energiának adunk teret és erőt. Ehhez azonban tudatosan figyelnünk kell önmagunkat!
Minden pillanatban meg kell kérdeznünk: Mi zajlik most bennem? Amit gondolok, érzek az most jó nekem? Miért gondolom most pont ezt? Honnan táplálkoznak ezek a gondolatok? Tapasztalatból, vagy hiedelmekből?
Ha megtanuljuk gondolatainkat koncentráltan irányítani, átvesszük a „parancsnokságot” életünk felett, és tudatos létezőként élhetünk meg minden pillanatot.
Igen, tudom ez egyáltalán nem egyszerű, de a járás sem tűnt annak kisgyermek korunkban, mikor folyamatosan bukdácsoltunk. És tessék, most itt vagyunk és járunk, sőt futunk is.
Gondolataink teremtő erővel áradnak szét saját világunkban. Képeket írnak az auratérbe és a csakrákba, melyek visszasugárzódnak emberi érzés-, és gondolatvilágunkba. Ezzel egyfajta késztetést indítanak el bennünk.
Lelki vágyaink is hasonlóképpen motiválnak minket, azzal a különbséggel, hogy azok a tiszta lélekszeretet-frekvencián íródnak belénk. Így meg kell tanulnunk megkülönböztetni őket.
Emberi vágyaink nem tartósak, folyamatosan változnak a szerint, hogy éppen milyen élethelyzetben vagyunk. Ezeket a vágyakat a megszerzés, a birtoklás kényszere és ego-s irányítása írja belénk. A szerzés öröme csak addig jelent megelégültséget, míg be nem teljesedik, akkor vágyaink új forrás után kutatnak, és másokkal összehasonlítva magukat jelölik ki az új célt.
Tiszta lelki vágyaink tartósak, változatlanok, és egyfajta belső megelégedettséggel, szívbéli örömmel töltenek be. Mikor elérjük őket, lelkünk ujjongását érezzük, ami emberi érzésekben nem igazán kifejezhető, mert a megélés boldogsága van benne. Itt nem a megszerzés, hanem a megélés tölt el örömmel.
Az egész hónapban egy beavatási szertartáson megyünk végig, mind energetikailag, mint tudatilag. A hangolások okozhatnak "megmagyarázhatatlan" testi tüneteket, ok nélküli érzeteket.
Csakhogy ebben a hónapban annyi energia és belső tanítás ér minket, mint az eddigi év folyamán.
Mintha végigjátszanánk újra rövidítve az egészet, csak gyorsabban és erőteljesebben.
Elénk állítják a választásaink, döntéseink erőit, szembesítenek érzelmi tartalmainkkal és azok teremtő erejével. Megmutatják a belső harmónia útját, és az igazság erejét bennünk.
Újra számot kell adnunk a bennünk létező hűségről, bölcsességről és meg kell mutatnunk az elfogadás erőit. Gyakorolnunk kell a megbocsátást, és a Lét örömében felszabadulva újjá kell születnünk Önmagunk által.
Ahogy szoktam emlegetni: Ez az időszak a Belső Út-ról szól. Ön-MAG-unk felfedezéséről és a Szeretet
"ÚJ-ra"-értelmezéséről.
Ez nem a Szeretet megváltozását, hanem saját hozzáállásunk vizsgálatát és az ebből jövő felismerések megértését jelenti, hogy isteni módon tudjunk szeretni.
Ha tudatosítjuk Magunkban kik vagyunk, megtisztulva mindattól, mik nem vagyunk, átélhetjük a tiszta Szeretet JÓ-ságát Önnön lényünkön át.
Ezért arra bíztatlak mindannyiatokat, hogy lépjetek mélyen Önmagatokba, abba a belső békés csendbe, hol Isten szól hozzátok szíveteken át... és figyeljetek.
Ott találjátok kérdéseitekre a választ, sebeitekre a gyógyírt.
Ez a beavatási rendszer átállítja a csakrák frekvenciáit, új kristályerőket és kódokat ébreszt fel bennük. Ez azért fontos, hogy az érkező fényinformációk értelmezhetőek legyenek számunkra.
Sokszor emberként nem is tudatosítjuk ezeket az információkat, hanem egyszer később, mint belső tudás nyilvánulnak meg bennünk.
Ez azért fontos, hogy emberünk elmetudata be tudja fogadni, meg tudja érteni mindazt, ami történik velünk. E nélkül a kapaszkodó nélkül sokszor a félelem veszi át az irányítást, és képes eltávolítani minket az Igazságtól. Ha viszont megvárjuk míg beérik bennünk a tudás, érthetővé válik a változás, akkor hitünkben megerősödve tudatosan éljük meg ezeket az átalakulásokat.
Ezek az aktiválások folyamatosan zajlanak, sokszor furcsa belső érzésekkel, érzetekkel társulva.
Ha szeretettel elfogadjuk mindazt ami történik és Isten Akaratát magunkba engedve átadjuk magunkat szellemi irányításunknak, akkor e hónapban a Szeretet Rendje, Isten Országa válhat nyilvánvalóvá bennünk!
Urunk tanítása szerint december a Szeretet hónapja. Bizonyíthatjuk, mit tanultunk az év során. Minden isteni erény és erő igazán csak a Szeretetben használható, mert a Létezés alapja ez: SZERETETNEK LENNI.
Olyan Szereteterőt kapunk, mely bennünk megmutatja a Szeretetet, akár látványos, akár elrejtett.
Ebből felismerhetjük Önmagunkat és azt, hol nem tud bennünk ez a Fény kiteljesedni. A Szeretet segít, hogy hozzákapcsolódjunk a Mindenség erőihez és magunkban elfogadjuk szeretetünket.
Isten feltételek nélkül szeret minket, gyermekeit. Kell-e ennél több bizonyíték arra, hogy mindannyian szerethetők vagyunk?
Olyan helyzetek állnak elénk, melyben mindezt megmutathatjuk és önmagunk előtt nyilvánvalóvá tehetjük: Szeretetben születtünk, ez Létünk alapja. Bennünk kitörölhetetlenül ott van, csak a lepleket kell leszednünk erről az igazságról.
A 4 adventi héten erről mind bizonyságot tehetünk…
A hónap energiája: a SZERETET elfogadás ÖNMAGUNKNAK, hogy megszülethessen bennünk újra isteni VALÓNK.
A hónapban felkészítést kapunk egy új létezés lehetőségére… ez nem jelent mást, minthogy bennünk egy Új Rend van születőben.
Ez az Új Rend viszont csak akkor tud megfelelően működni általunk, ha megtisztítjuk magunkat az ego által létrehozott hitrendszerektől, hiedelmektől. Ezek a hiedelmek nem azt nézik, hogy egy adott dolog az életünkben igaz-e (hiszen nem is ismerik az isteni Igazság fogalmát), hanem azt, hogy hasznos dolog-e most ezt hinnünk emberi életünk szempontjából?
Ha hűek akarunk maradni isteni Valónkhoz, akkor ezeket fel kell ismernünk, és ami nem szolgál minket, át kell alakítanunk.
concertoa
Hogyan is működik mindez?
Korábban már írtam hitrendszeri testünkről, de most fontos, hogy újra tudatosan foglalkozzunk vele. Ez a felismerés az egyik kulcsa fejlődésünknek.
Gyermekkorunktól fogva kialakítunk magunknak az ego közreműködésével egy általam „hitrendszeri-testnek” nevezett energiatartományt, melyet, mint egy energetikai burkot, a harmadik és negyedik aurarétegünk között helyezünk el. Ez egy nagyon finom, alig látható energiaréteg, melyet mi magunk töltünk meg „feljegyzéseinkkel”. Olyan ez, mint egy rezgésekkel teleírt naplóJ.
Először egy fehéres, ködszerű energiából áll, ami pókhálónál is finomabban szőtt energiafonalak rendszere. Nem olyan tisztán és erőteljesen látható, mint az auraréteg, inkább olyan, mint egy háló, melynek közei egyelőre még átjárhatók (üresek), majd, ahogy írogatjuk a mi kis személyes meggyőződéseink sokaságát erre a testre, úgy változik vastagsága és színe, azaz kitöltjük a háló közeit energiamintáinkkal. (Ilyenkor már nagyon erős a hitrendszerünk).
Gondoljunk csak bele, mi mindennel pakolhattunk tele, ha már láthatóan vastag és zavaros…
Ugyanakkor energiasűrűsége és rezgése befolyásolja energiaáramlásunkat, hiszen rajta keresztül veszünk akkor fel és adunk is le információkat…
Hányszor fordult már veled elő az, hogy valakinek megpróbáltál elmondani, elmagyarázni valamit, de ő sehogyan sem értette meg, és akárhogy próbálkoztál, mindig ugyanazt az egy vagy két dolgot szűrte le belőle? Mindig csak ugyanoda lyukadt ki…
Hát persze, hiszen hitrendszeri-teste (röviden hitrendszer, csak ne felejtsük el, hogy ez egy energetikai minőséggel rendelkező, befolyásoló mező) megszűrte azokat az információkat (rezgéseket) melyek szerinte nem egyeznek az általa feljegyzettekkel.
Ha ez az energiaburok túl vastag és sötét, falként zárhat el minket a megismeréstől. Aki csökönyösen ragaszkodik, foggal-körömmel álláspontjához, és meg sem akar hallgatni másokat, nagy valószínűséggel „szép kis” hitrendszeri-testtel rendelkezik. Ezzel az a probléma, hogy így szisztematikusan mindig csak ugyanazokat az információkat és energiákat kapjuk „megszűrve”. Hogy tudunk akkor így fejlődni, ha minden órán csak az „Á” betűt tanuljuk?
Úgy, hogy a meggyőződések mögött feltárjuk azt az igazságot, melynek megértése helyére teszi a dologgal kapcsolatos tudásunkat.
Ez a test, mivel az ego része, hiszen az ego-s tudat táplálja és tölti, a magasabb tudatosságba való helyezkedéssel, a megismeréssel, azaz igaz tudással lebontható.
Mi az igaz tudás?
Az, amit megtapasztaltam és megismertem. Most nemcsak fizikai szintről beszélek, (bár a fizikai törvényszerűségek már a szellemi és lelki síkok leképeződéséből jöttek létre) hanem azokról a dolgokról is, amiket lelki és szellemi dimenzióimból ismerek.
Ha találkoztál már őrangyaloddal (mondjuk meditációban, álomban), beszéltél vele, sőt látható jelét adta létezésének, nincs okod kételkedni benne. Ismered őt, ez a tudás a tiéd!
Ha megtapasztaltad, hogy egy jó szó, vagy mosoly képes embereket felvidítani, már tiéd a pozitív energiák ismeretének tudása! Ugyanakkor ezzel azt is előrevetítetted, hogy a rossz, gonoszkodó megjegyzés, pedig lehangol valakit, hiszen energiái elszívó hatásúak. Ki is próbálhatod, de szerintem nincs olyan, aki ezt ne érezte volna már legalább egyszer élete folyamán.
Tehát tiéd ez a tudás is. Tisztán.
Így a megismert, felismert és igaz tudássá alakított törvényszerűségek segítségedre lesznek, hogy megtisztítsd magad ettől az elzáró energia-testtől, és lebontsd hitrendszered falait. Ehhez azonban figyelned kell önmagad, reakcióidat, és legfőképpen nem szabad becsapni magadat! Ha valamit felismertél reakcióidban, ami hitrendszered hozadéka, ne tagadd le, mert azzal csak tovább erősíted. Inkább ismerd fel, fogadd el, tanulj belőle, értsd meg a miértjét, majd engedd el!
Hitrendszeri-tested világodat egy torz üvegen keresztül mutatja neked. Ez az üvegbúra sok kis ablakból áll… Ha képes vagy üvegeit széttörni, így torzítását megszüntetni, feltárul előtted igaz Valód, Isteni mivoltod!
Ehhez adok egy kis segítséget, az alábbi meditációval, amit egy csoportos hitrendszeri tisztítás során vettünk fel. Jó munkát!
Hitrendszeri-blokkok feloldása meditációval: http://www.datafilehost.com/download-bbb10642.html
Végre észre kell vennünk, hogy teremtők vagyunk! Nem várhatunk mindig arra, hogy majd a szellemi világok megoldják! Mi is részesei vagyunk a szellemi Világoknak! Tudatos felelősséggel és Önmagunk felvállalásával léphetünk csak be az Aranykapun, mit Atyánk nyit ki nekünk, hogy betöltsön bennünket a Tudás: Istenhez tartozom!
Áldott Betöltekezést!

December 30. – A negyedik hangoló hét lezárásaként egyfajta megnyugvás történik bennünk. Bár emberi gondolataink, érzéseink már a közelgő szilveszter körül járnak, belül mély csend és áhítat van. Ha csak rövid időre is, de figyelj ebbe a csendbe, mert beszédesebb minden szónál…

December 31. – A hónap utolsó napja átvezet minket az Új év lehetőségeibe.
Új szakaszba lép az emberi Egy-Én-i fejlődés. Fontos, hogy saját magunkért dolgozva tegyünk MAG-unkért, ezzel is segítve a kollektív tudatosodást.
Minden lélek-lángnak saját fényét kell átélnie, hogy feljebb léphessen és megújulhasson. Most mindenkit főleg egyéni szinten tanítanak és neki, személyes jeleken keresztül szólnak. Figyeljetek hát...
A folyamatosan tovább zajló változások felelősséget, tiszta hitet és feltétlen szeretetet kívánnak mindenkitől. Ezért kell megtisztulni minden léleknek, hogy az a Fénytudás beépülhessen az egyéni szintekre, amit a közelgő idő magával hoz, hogy a kódolások és beállítások sikeresek legyenek. Nagy átalakulások, ébredések és szembesülések jönnek továbbra is.
Fogadjuk mindezt hittel, szeretettel, alázattal úgy, hogy közben felismerve Önmagunkat teszünk értünk.
Szerető szívvel ölellek mindannyiatokat,
Orsi
Áldással: Pusztai Orsolya
Forrás: Kristálycsakra

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése