2012. december 11., kedd

12.12.12-én Fénymunka - Alone





Sziasztok!

Annyira megható számomra, ahogy érzem, látom a készülődést a váltásra.
Ahogy a különböző csoportok végzik a saját dolgaikat, amik mégis összeérnek egy ponton. És nemcsak csoportban, hanem egyéni szinten is érezhető, hogy sokan szeretnének tenni azért, hogy a világunk jobbá váljon általunk.  Mikor megérkezett a szívembe az emberek szándéka, és megéreztem az összefogás erejét, elkezdtem sírni nagyon, egészen mélyről jött a hála és az öröm, ami miatt sírtam..
Éreztem a lelkemben, hogy EZ AZ!!! IGEN!!!
ERRE AZ IDŐRE VÁRTUNK ATLANTISZ BUKÁSA ÓTA!

Ekkor találtam meg Metatron közvetítését az új hálóval és a 12:12:12–vel kapcsolatban, amit legutóbb kiküldtünk Nektek a hírlevélben.
Kíváncsi voltam, hogy más is ír-e az új hálóról, hiszen - gondoltam magamban – ha ez egy világszintű dolog, másnak is le kellett jönnie erről az információnak. Elmondhatatlanul boldog voltam, mikor megtaláltam, és nagyon sok információ egyezetett az általam kapottakkal.

Részletek a közvetítésből azoknak, akik nem olvasták még:
”Igaz értelemben, ami 12-12-12 idejében, a Felemelkedésben történni fog, és amit majd 2012. december 21-e hordoz magában, az nem más, mint az Új Föld Kezdetének Születési Napfordulója. Ennek az az oka, mert akkor, a 12-12-12 időben érkezik meg, áll készen erre, a felemelkedési folyamat mechanikája arra, amely lehetővé teszi a Felemelkedést.

Tehát így az, ami 2012. december 12-én történik az az, hogy befejeződik az aktiválása és hálózatba  való összekapcsolása A Felemelkedés Hálójához, mindegyik Mester Kristálynak, a Kristályos Mezőknek, a Kristályos Háló tartópontjainak, erőcsomópontjainaknak és az összes  ÖrvényKapu/dimenzionális átjárók helyeinek, a Kristályos Nap Lemezeknek.

12-12-12 rezgésidőben, az első esetben történik meg az, hogy mindegyik nagyon fontos része a Felemelkedésnek egy egyedülálló hálózattá áll össze és összekötődik, így teljesen elkészül a 144-es Kristályos Háló. Pontosan ezen a napon 12 óra, 12 perckor a Kristályos Örvény emelkedő energiáinak egyesülését, kézzelfogható, érezhető módon is érezhetitek. Minden készen áll és a végső kezdéshez, ahhoz, hogy a Pinnacle Hegységben található Kristályos Nap Lemez össze legyen kötve ekkor ahhoz a kristályos réteghez, amely legnagyobb mértékben a bolygón található és összekapcsolódjanak a Kristályos Hálóhoz.”

„12-12-12 VALÓBAN A MENNYBMENETEL KEZDETE!!! Az Arkansasi és Brazil Kristályos örvények összekapcsolódnak a Nap Lemezekkel és hálózatba rendeződnek a 144-es Kristályos Hálóba, amely egy dupla pentaoktaéder háló, ami kapcsolatban van, mind a 12 dimenzióval és a DNS 12 spiráljával.”
(A teljes közvetítés:

Kiszámoltam az időzóna eltolódásokat és a közvetítésben említett helyszín időzónája szerinti 12 óra 12 percet.
A magyarországi programunk azon része, mikor a hálóval kezdünk dolgozni, pont ugyanakkor van.
Ezért kiemelten fontos, most a pontos kezdés.
Bármi történik, el fogjuk kezdeni a programot.

Ha a szokásos internetes problémák előjönnek, akkor is elkezdjük.
Eszembe jutott most a legutóbbi világmeditációm, amit tartottam interneten keresztül, ahol már 600 ember volt a rendszerben mikor szétesett minden.
És csak a töredéke tudott visszajönni. Ennek eredményeképpen sokan nagyon frusztráltak, ingerültek lettek, aminek hangot is adtak a chat szobában. Ami emberi oldalról érthető, mert nem szerettek volna lemaradni a világmeditációról.
Most kiemelten kérlek benneteket, hogy bármi történik, csak a feladatra koncentráljatok!
Most eszembe jutott erről, egy atlantiszi történet, hogy miért is fontos ez ennyire. Mellékletként csatolom, így el tudjátok olvasni a közvetítést, amiben benne van a történet.

Például, ha gond van a nettel, akkor is meg tudom csinálni az energetikai előkészítéseteket, és a hálóba is mindent be fogunk tudni tenni, és ki tudjuk terjeszteni, és segíteni tudjuk, hogy az emberek minél többet tudjanak befogadni a magas frekvenciákból.
Az elme így ugyan nem kapja meg az információit, hogy mikor mi történik, de most ez nem fontos, most a háló a lényeges, és az, hogy minél többet tudjon profitálni ebből a világunk.

Aki nem tud eljönni, de érzi a szívében a késztetést, arra hogy részt vegyen az új háló üzembe helyezésében, azt tudom javasolni, hogy a szívedben nyilvánítsd ki a szándékod erre. Kérd, hogy olyan mértékben vegyél részt a folyamatokban, ami számodra, felügyelet nélkül biztonságos.
Ezután, pedig figyelj arra, hogy mire van késztetésed.

Lehet, hogy arra érzel késztetést, hogy menj ki a természetbe valahova…
Itt is kövesd az intuíciód! Lehet, hogy egy fa vagy több megszólít, akkor érintsd meg, vagy öleld át. A fákon keresztül tudsz kapcsolódni a Föld belsejében lévő kristály hálóhoz is…

Lehet, hogy meditálni fogsz, és elképzeled, a félelem és játszma nélküli új világunkat, elképzeled és átéled, az új Föld valóságát.

Érdemes kapcsolódni az alábbi világmeditációhoz is:
Világmeditáció  2012.12.12.  13.30–kor
Részletek:

Ne ijedj meg, ha a szándék kinyilvánításod után nem sokkal, akár több fázisban, napközben többször szédelegni kezdesz.
Ilyenkor feküdj le, ha teheted, elképzelhető, hogy bele is alszol...
Úgy érezheted, hogy mindened ólomból van, és nem tudsz megmozdulni…
Ekkor a tested csatornaként működik az energiák közvetítésére.

Aztán lehet, hogy azt érzed, hogy egy zsúfolt bevásárlóközpontba, Plázába kell bemenned, és csak mászkálnod kell, az emberek közt, hogy szórd a fényt, amit az Égiek rajtad keresztül sugároznak. De lehet, hogy leülsz valahova, és onnan sugárzod be a teret…

Bármi, amit csinálsz, és nagy örömödet leled benne, már segítség.
ÓRIÁSI SEGÍTSÉG!

Annak érdekében, hogy Te minél jobban bírd, fogsz jelzéseket kapni, hogy mire figyelj oda…
Pl. lehet, hogy
- késztetést érzel méregtelenítésre, esetleg szaunázásra
- eszedbe jut a csontkovács ismerősöd, akinél rég voltál
- elkezded kívánni a kávét, pedig nem szoktál kávézni (a kávé belső kapukat nyit meg, és segíti az érzelmi tisztulást is)
- húst kívánsz pedig, már évek óta nem eszel húst

Szóval bármi meglepő dologra érzel késztetést, tedd meg, mert az része lehet a felkészítésednek, illetve a folyamat segítését célozza meg.

Most is kaptok közvetítéseket erre a napra.
Akkor tudod a legtöbbet profitálni a közvetítésből, ha 2012.12.12-én hallgatod meg.
Figyelj a belső késztetésedre, hogy a nap folyamán melyik időpont a legmegfelelőbb számodra.
Az alábbi linkről tudod letölteni:

Ha most értesülsz először erről a programról, akkor az alábbi linken el tudod olvasni, korábbi leveleim erről a témáról:


Kérlek, továbbíts ezt a levelet azoknak, akiknek úgy érzed, szintén szólnak ezek a sorok!

Mélységes szeretettel és köszönettel minden résztvevőnek!
Egy mindenkiért, mindenki egyért a szeretet és a fény útján!
Alone

Edda, Mester Tamás: Hazatérsz  https://www.youtube.com/watch?v=n0hs7XvaWqY
Szekeres Adrien: Jobb világ  https://www.youtube.com/watch?v=pT5BICEyBbg




A program részletei: 
2012.12.12. 18 órától kb. 22 óráig
Kérjük, hogy időben érkezzetek, 18 órakor pontosan kezdünk!
12:12:12
Felkérés fénymunkára
Feladat:
A Föld körül lévő új háló 100%-os telítettségének
és 12 isteni minőség egyenlő arányú töltöttségének elérése.
( Jelenleg a telítettsége 80-90% közt ingadozik
és 7 van meg a 12 isteni minőségből változó arányban.)
A program első részében
 Felkészítés a résztvevőknek a feladatra.
 FONTOS!
Nagyon erős energia munkára számíthat az, aki eljön. Nagyon igénybe lesz véve az energia rendszere, az érzelem és fizikai teste is. Utána napokig lehet fáradt, kimerült, és hiperérzékeny az ingerekre.
( Bővebben a mutációs tünetekről, Tashira Tachi-Ren: Fénytest című könyvében olvashatsz
Amennyiben nem szoktál rendszeresen mozogni, és már régen méregtelenítetted a tested, akkor ezeket iktasd be az életedbe.
Kiemelten fontos most, hogy energetikailag jól átjárható legyél.
Ezért, érdemes ellátogatni egy jó csontkovácshoz is, ha régen voltál. 
A program második részében
 A hiányzó isteni minőségek feltöltésében segítkezünk.
A program harmadik részében
 A háló 100%-os töltöttségének, telitettségének elérése a cél.
Majd ennek a töltésnek az összehangolása a Föld belsejében lévő kristály hálóval is megtörténik. Utána pedig segítjük, hogy az emberek könnyebben tudjanak kapcsolódni az így generálódott frekvenciákkal. Ebben segítségünkre lesz, minden ember Isteni énje.
  
A programot felügyeli:
Szépvölgyi-Hunti Eszter és Jenei Éva
A programot Alone tartja interneten keresztül
Részvételi díj: 2.200 Ft
Helyszín:
MEOSZ
1032 BUDAPEST, San Marco u. 76.
(A főépület mögötti terem)
  
 Telefonos bejelentkezés  szükséges!
  
Bővebb információ, jelentkezés:
Szépvölgyi-Hunti Eszter: 06 20 286 1818
Az alábbi linken megtalálhatjátok a korábbi hírlevelek közvetítéseit:
Meg tudjátok hallgatni, online az oldalról, illetve ha az egérrel a jobb click-et megnyomjátok és a mentés másként-et választjátok, le tudjátok tölteni.
Ha online elindítjátok a meghallg

Mélységes szeretettel!
Alone
szeretetegysege.hu
bekeszigete.eoldal.hu
kryon.shp.hu
magyarokvilaga.shp.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése