2012. szeptember 29., szombat

Azoknak, akik tenni akarnak a szép jövőért




Kedves Olvasók!

Nemzettársunk kérésére szeretettel továbbítom meghívóját 
a 2012.október 13.-án tartandó Nemzeti szakrális találkozóra.
Áldott napokat kívánok Mindenkinek!
Lendvay Kati
                                                                                   *
 
Magyarok !



Harang csendül, ének zendül,
Messze zsong a hálaének,
Az Én kedves kisfalumban
Összehívják a Magyart a vének !


Magyarországon múlik a Föld jövője ! A Magyarokon a Világ szeme ! 
Elhisszük-e ezt ? 
Talán  mindegy is, a lényeg, hogy mit cselekszünk.

Valamikor ide születtünk le, a Kárpát-medencébe és most kell megvalósítanunk azt, amiért leszülettünk ! 
Van munka bőven. 
Nem a munkahelyekre gondolok, 
-ami a fél Nemzet számára nem adatik meg, 
a másik felének pedig rabszolga munka-. 
Arra gondolok, hogy a  Magyarságot ki kell húzni a csávából, a kátyúból.
 De meddig tűrünk még? 
Sokáig akarunk még rabok lenni, vagy végre teszünk is már azért, 
hogy lekerüljenek a bilincsek a kezeinkről 
és végre szabadok legyünk ? 
Vagy mindenki csak vár, kivár, hogy majdcsak cselekszik valaki más?
 
 De meddig várunk még ?
ADDIG, HOGY MÁR NEMCSAK AZ UNOKÁINK, HANEM A DÉDUNOKÁIK, SZÉPUNOKÁINK IS EL LESZNEK ADÓSÍTVA,
 MERT MI A MAIAK HAGYJUK,
 HOGY EZEK A HITVÁNY KOLLABORÁNS HAZAÁRULÓK  
 KORMÁNYRÓL KORMÁNYRA MIND MIND CSAK ADÓSÍTJÁK EL A NEMZETET !?
(Érdemes a kollaboracionista fogalmat tanulmányozni, úgy mint a multinacionista, racionalista szavakat !)
Megvárjuk, hogy felszabaduljon a Magyar Föld és aprópénzért kiárusítsák a Rablótőkéseknek?
Az idő most nekik dolgozik. Ameddig hagyjuk !
Még soha nem voltunk ennyire Istentelen népség. A kígyó egyre csak jön, gyűrűzi be, kebelezi be a Nemzetet. Szépen, lassan mindig csak szorít egyet, SZI(D)SZtematikusan . Ha levegőt veszünk, ha levegőt vennénk, azonnal szorít. Mert el akar minket pusztítani. Ha nem is teljesen, mert biorobot azért csak kell valamennyi. Valamennyi dolgozó csak kell, mert hát valakinek dolgoznia is kell. És az biztosan nem ő maga lesz, a kígyó. Világnézetébe nem fér bele ! Csak elvesz, árt, öl, lop, hazudik. Kamatos kamatot és inflációt szorozgat.
 
Azonban van egy szerencsénk .
Az, hogy az ember 
( ha szerintük nem is vagyunk azok, de igenis emberek vagyunk , mint ahogy ők is azok, 
Isten teremtményei, úgymond testvéreink) 
olyan teremtménye a Jó Istennek, hogy élni akar. 
Vészhelyzetben szétnéz, mérlegel, megkeresi azt az útvonalat,
amelyen életben maradhat, majd megmaradhat az élettere. 

Nekünk is ezt kell tennünk. Igen nekünk. Nem a szüleinknek, nem a gyerekeinknek, hanem nekünk. Akinek van még egy kis levegője a szorításban, aki még oxigénhez tud jutni. Vagy akinek van szabad keze, és kardot tud még rántani(lélekszinten). Az tegye meg, és a karddal szabdalja, vagdossa a kígyót, vagy ha teheti egyszerűen vágja ketté, mint a paraszt a kispálanyját, vagy a gömböcöt !
 DE PERSZE A MAGYAR TUDJA, HOGY ITT NEM A KAPÁRA, KASZÁRA GONDOLUNK ! AZ NEM A MI FEGYVERÜNK ! A MI FEGYVERÜNK A HIT ! A REMÉNY, A HIT, A TUDÁS ARRÓL, HOGY A TEREMTŐ ISTEN SZERET MINKET ÉS MEGTART ! NEM HAGYJA, HOGY ELPUSZTULJON EGY NEMZETE SE.
A MAGYARTÓL KONKRÉTAN AZT VÁRJA, ARRA VÁLASZTOTT KI MINKET, HOGY SZERESSÜK EGYMÁST.
HOGY BERAGYOGJUK A KÁRPÁT-MEDENCÉT, ÉS EZ A RAGYOGÁS IDŐVEL ÁTTERJEDJEN AZ EGÉSZ VILÁGRA !!!

Nos ! Ha érzel magadban annyi hitet, erőt, hogy tudsz tenni azért, hogy Isten, Jézus, Szűzanya útján járva tenni tudsz a Nemzetért, akkor közénk tartozol és szükségünk van rád. Neked pedig ránk van szükséged, mert ez bizony társas játék. Csak az összefogás segíthet, ha EGYségben vagyunk. 
 De tudd, ha a háborút érzed eszközül, hogy elérd a célod, AKKOR NEM MI VAGYUNK AZOK, AKIKET KERESEL. MERT MI TUDJUK, HOGY A MAGYAR AZ EGY SZAKRÁLIS NÉP, ÉS ITT EGY SZAKRÁLIS FORRADALOM VÁRHATÓ. Cselekednünk kell végre már ! Ezért hívjuk össze a tenni vágyó, tiszta szívű, erős hitű szakrális Magyar embereket !!! A Csák Mátéknak (nem kell rossz értelemben érteni) azt mondjuk, hogy csinálják a dolgukat, erősödjenek, de egyszer a sok csoport együtt, vállvetve össze kell, hogy fogjon. Jöjjön az is, aki valamilyen csoportnak már tagja, de magánszemélyként. Vagy ha valamilyen Egyháznak, Felekezetnek tagja, jöjjön nyugodtan, mert mi nem a különbséget nézzük, hanem az azonosságot !  Nem azt mondom, hogy
üljünk szert, hanem azt, hogy ÜLJÜNK TÖRVÉNYT !!!

JÓSÁGOS SZŰZANYA JAVASLATÁRA INDÍTSUK EL A
TELJESKÖRŰ ALKOTMÁNYOZÓ NEMZETGYŰLÉST !!!

Indítsuk el azt a hógolyót, amiből később lavina lesz és eltakarítja ezt a rozsdás Vaskort, majd  megtisztulva elhozza nekünk az Aranykort ! Tegyünk azért, hogy minél hamarabb eljöjjön az Aranykor, Krisztus Királysága, Új Ég, Új Föld , Krisztus második eljövetele, ki ki hogy fogalmazza a saját hite szerint!

Azt szeretném, ha nem esne másról szó, csak az Égiekről és a Magyar Nemzet felemelését segítő gondolatokról ! Államforma lehetőségekről. Mutatkozzunk be egymásnak, ismerjük meg egymást, és tudjuk eztán a kapcsolatot tartani és bővítsük a kört, hogy legközelebb sokkal többen legyünk !

Találkozzunk, beszélgessünk, közös nevezőre jussunk a hogyan továbbal kapcsolatban. És mindenki adja ki magából, ami benne rejlik. Tartsunk már ugyan mi is egy Nemzeti Konzultációt. Ha úgy érzed, hogy itt a helyed, gyere el és hívd a cimborád is, ha úgy gondolkodik, mint te  2012. 10.13-án 13-kor a Magyarok Nagyasszonyának ünnepén  (és a Fatimai Szűzanya jelenés évfordulóján) Pilisszentlélekre a Pálos kolostor romjaihoz.

                                                   Hazafias üdvözlettel , Isten áldását kérve    
Tamás Gyula
 
                                                                       gyulata@gmail.com    +3630-392-1385
 
Makó, 2012. 09. 27.


                                                                    *


       A Napba öltözött Asszony üzenete


Kicsiny Népem, fénylő Nemzetem, sok fájdalom és keserűség gyűlt össze a szívetekben.



Magyarok !



 
A keserűség, a mindennapi gondok, a kilátástalanság megkeményíti szívetek.

 
Erdélyországban élő népek összefogásra sarkallják egymást, s nektek pedig többé-kevésbé széthúzás a részetek.

 
Nincs meg az alázat, mely egymás irányába vezet, és áttöri azokat a korlátokat, amelyeket az ego teremt. Kisebb-nagyobb csoportok összeszerveződnek, s van mit felmutatniuk, de ez vajmi kevés ahhoz, hogy az Ország életében gyökeres változás induljon el.

 
Mindenki a maga dolgával van elfoglalva, ami egyrészt nem baj, de így nem tudtok a Nemzet sorsában változást elindítani.

 
Az erdélyi magyarságnak és az itthoni magyaroknak össze kellene fogniuk.
Ott még tisztábban maradtak meg az értékek, tisztább képet látnak az Új Magyarországról.
Nem fertőzte meg őket oly szinten a hatalom és a pénz csillogása, mint az itthon élő embereket.

 
Tanítotok, gyógyítótok, SZER-eket tartotok, de sokan bizony a valós életben egy teljesen más, elferdült életet élnek, mint amit napi szinten prédikálnak.
Az életetekkel kell példát mutatnotok, azzal, hogy mennyire tudod megnyitni a szíved bajba jutott testvéred felé. Mennyire rendül meg a lelked, mikor tudod, hogy a másik miben él, nyomor gyötri testét lelkét, te pedig vagyonokat halmozol fel, és már jó dolgodban nem is tudod mi az amit felhalmozz, és birtokolj.

 
Mindez nem mehet így tovább, ezért akik emígy cselekszenek, tisztában kell lenniük azzal a ténnyel, ha maguktól nem tesznek és nem segítenek, akkor a Kegyelem tesz igazságot életükben, és veszi el tőlük a jogtalanul felhalmozott javaikat. Ettől még a másiknak nem lesz jobb, de életbe lép az Isteni

Igazságszolgáltatás.
 
Egy korszak lezárul és egy Új Korszak jő.

 
Sokan átlényegülnek és nem maradnak a földi létben, mert lelkük nem bírja elviselni a gyors léptékű változást, és különböző helyzeteket teremtenek, hogy ne kelljen itt a földi létben megvívni mindennapi csatájukat.

 
Lelkük aztán a másvilágon tovább érlelődik, fejlődik, és egy újabb inkarnációs ciklusban már magasabb tudatossággal teszik a földi létben dolgukat.

 
Magyarok, most hozzátok szólok. Hozzátok kicsiny kis népem, kik a Kárpátok bércein belül kirekesztettek vagytok a világból. Mert a világ árgus szemekkel figyeli mikor milyen hibát követtek el, és halmoztok fel hétszámra, csak hogy bebizonyítsa, a magyar mennyire nem talpraesett, sőt pénzsóvár és élvhajhász, mindent a magáénak akar és más országok jövőjével és múltjával egyaránt nem foglalkozik.

 
Ne hagyjátok, hogy bűntudatot keltsenek bennetek!
Ne hagyjátok, hogy bármily formában is irányítsanak bennetek!
Az ő szemszögükből azt akarják láttatni és elhitetni, hogy ti egy primitív Ország vagytok, akinek nincs joga a fejlődéshez, mert elmaradottak vagytok különböző dolgokban.

 
Ne üljetek fel az ilyen hatalmi játéknak, erősítsétek meg magatokat!
Újra és újra összefogásra sarkallak bennetek!
 
Az ősz az olyan szinten hoz változást sokak számára mit nem is reméltek. De hogy a változás gyökeresen megtörténjék, és láthatóvá váljék a magyarság életében, ahhoz kormányt kell váltanotok.

 
Ez a kormány aki most hatalmon van, megnyomorítja a magyar embert, éhezésbe taszítja, eladósítja, és elhiteti vele, hogy mindezt az Ország érdekében teszi.

 
Elhiteti, hogy az Ország érdekében és fejlődésében hoz meg olyan intézkedéseket, ami szerinte nagymérvű változást hoz, holott ha színpadok mögé nézzünk, akkor rájövünk, hogy mindez csak egy csapda, ami arra vezet, hogy az Ország még jobban eladósodjon, és más hatalmaknak a bábjává váljon.
Újra és újra kérdem magyar népem,- Meddig tűritek ezt?

 
Meddig mehet el az árulás, mikor lesz az, amikor kiálltok a jogaitokért, és visszaveszitek a saját kezetekbe a hatalmat? S onnantól fogva nem felsőbb vezetés diktál és hoz meg határozatot, hanem NÉP lesz az, aki hatalomra jut?

 
Egy olyan irányú és mértékű változás kell, hogy beálljon az Ország életében, ami felszámolja az önkényuralmat, és lehetőséget ad a népnek, hogy Ő hozzon meg és iktasson be szankciókat. 


Hogy mindez megtörténjék, le kell fejteni a fátylat az emberek szeméről, hogy tisztán lássanak, és ezt azoknak az embereknek kell megvalósítani, akik a szellemi áramlat egy olyan fokán állnak, hogy képesek megtenni és magukra vállalni.
 
Szólítalak és egyben hívlak bennetek, hogy a Magyarok Nagyasszonyának ünnepén gyűljetek össze, és tiszta szívvel és igaz szándékkal kapcsolódjatok össze!

 
Kinek szíve megrendül a Haza sorsa iránt, alkosson egységet, EGGYÉ váljon, és a változás irányába lépve, indítson el egy teljeskörű Alkotmányozó Nemzetgyűlést.

 
Ti, akik egyet alkottok, mert a Haza sorsa, a Szíve a kezetekbe lett helyezve, most már nyíltan vállaljátok fel magatokat!

 
Mozduljanak a MAGOK, lépjenek előre, de a SZÍV tudatosságával tegyenek, és ne az indulat vezérelje tetteiket!

 
Szántszándékkal nem lehettek a másik kárára, ezért próbáljátok meg az egyezőséget.

 
Ha mindez nem történik meg, pedig békés jobbot nyújtatok, Isten védi Magyarországot.

 
Az Isteni Terv és Akarat egy megvalósulást hoz létre, amely sokak számára keserves lesz, mert saját hazugságaik által létrehozott létformába buknak bele.

 
Ne féljetek Magyarok, nem esik bántódásotok, csak merjetek lépni, merjetek tenni, az Isteni Oltalom óvja, vigyázza lépteiteket, a várakozásból mikor itt az idő kiléphettek.

 
A változás csendben és lopva jöjjön el, mert ha okosan teszitek a dolgotokat, akkor színfalak mögött helyre áll az alku, és megtörténik egy olyan változás, amely a világ sorsában meghatározó szerepet hoz létre.

 
A Fény és a Szeretet öleljen át és kísérje lépteiteket.

Belső Hang útján legyezte: ÁhimRé

Veszprém. 2012. szeptember 11.



Forrás Hírlevél Lendvay Kati

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése