2012. szeptember 10., hétfő

Az eszmélés időszaka - Uriel üzenete

 URIEL

URIEL 2012.szeptember 03.
Günther Wiechmann közvetítése

Az eszmélés időszaka    

               
Itt Uriel, Isten Fénye.
 
Most léptek be az eszmélés időszakába. Szeretném elmagyarázni, mit is jelent ez. Az utóbbi időben történt frekvencianövekedés sok változást idézett elő, amit sokféleképpen érzékeltetek. Egyeseknek az az érzése, hogy a nagy változások kellős közepén állnak, míg mások úgy vélik, semmi sem, vagy túl kevés történik. Ez, mint mindig, a szemlélődés helyzetétől és a személyes nézőponttól függ, ki hogyan éli meg.

Még mindig vannak, akik az áttörést kívülről várják, ők úgy láthatják, nem történik semmi. Akik a belső átváltozás útját járják, azok tudatában vannak a nagy változásoknak és az új energiák jelenlétének, amik most egyre erősebb hatással vannak az életre. A folyamatosan növekvő frekvenciák már régen túlhaladták azt a pontot, ahonnan a régi utat lehetne folytatni vagy még visszafordulni.

Az átváltozás most történik és az év végén eléri tetőpontját.
 
Az átváltozás most történik és az év végén eléri tetőpontját.
Ha az idővel kapcsolatos változások foglalkoztatnak, akkor verd ki a fejedből, felejtsd el az időt: élj, gondolkodj és létezz a Jelenben.
Válaszold meg magadnak a kérdést, hogy készen állsz-e, hogy a szeretetben tartózkodsz-e?!

Ha a jelenlegi életed nem harmonikus, akkor cselekedj és változtass. Most jött el az eszmélés ideje, de nem a kivárásé, mert a várakozás egy passzív állapot, az eszmélkedés egy aktív folyamat, ami magában foglalja az érzékelés mindegyik formáját, a képességet az önreflexióra [önvizsgálatra] és a feldolgozásra.

Szertett Fényem, érzékeled a Fény növekedését, ami a testeden át áramlik? Meg tudod becsülni, mekkora szolgálatot teszel a világnak?
Légy tudatában, hogy te is Fényt hozol a Földre!
Nélkületek Fénymunkások nélkül, nem létezne a felemelkedés lehetősége, mert csak nektek sikerülhet a Fényt a Földön tartani, amit ti valós anyagi világnak láttok. Az eszmélés nem nyugalmi állapot, az eszmélés a tudat befogadása és kiterjesztése.


Ezután a fázis után egy új időszak következik, nagyobb mértékű naptevékenységgel, ami sokak számára nagy kihívásokat jelent majd, mert az áttörést hozza meg.

A Fény minden lénye számára követendő az erre való felkészülés, és a mostani idő ehhez tökéletesen megfelel. Aki a rezgését a megfelelő szintre emeli, annak később kevesebb problémával kell szembenéznie, mert az alaprezgés további emelése szükséges, hogy a felemelkedés lehetővé válhasson.

A változás során a rezgés felold minden gondolkodásmintát, tapasztalatot és blokádot, amiket a rezgésminták fényhálója raktároz. Ezek a tapasztalatok a te kincseid, amiknek nem szabad elveszniük, hanem csak át kell alakítani őket. Ezen oknál fogva nem törlődnek ki egyszerűen, mert nagyon értékesek, ezt majd egy későbbi időpontban te is felismered. Ennek az átváltozásnak a javarészét éjszaka végzed el [álmodban], egy másik tudatállapotban. De vannak olyan gondolatminták, melyek feloldása a tudatos nappali [éber] állapotot kívánják meg. Ezek a visszatérő viselkedésminták látszólag önállósodtak és automatizálódtak. Azokról az érzésekről van szó, amik valamely oknál fogva kibújnak az ellenőrzésed alól és átveszik az irányítást a cselekedeteid fölött. Itt az elnyomott kényszeres gondolatokról van szó, az értéktelenséggel vagy fogyatékossággal kapcsolatban.

Ezek mögött a minták mögött átélt leckék húzódnak meg, amik csak a dualitás háromdimenziós szintjén lehetségesek. Ez a magasabb dimenziókban tapasztalati kincs. Ha átalakul és megőrződik, akkor mindenki további fejlődésében hasznosítható.

Az őrangyalaid és vezető angyalaid olyan helyzetekbe vezetnek, amikben a leckéidet még egyszer visszatükrözve láthatod. Így az eszmélés fázisa a tudatosodás, megtisztulás és belső önvizsgálat idejévé válik.

Ti szeretett Fényhordozók, Ti annyi támogatást kaptok most a szellemi világból, mint soha korábban, ha pedig már a megfelelő létállapotban vagytok, egyre többen keresnek meg benneteket, hogy tanácsot, ill. segítséget kérjenek.
Ha még nem találod a helyed, akkor segítséget kapsz. Bízz a belső hangod gyengéd, szívhez szóló késztetéseiben vagy lépj kapcsolatba angyalaiddal és kérj útmutatást. Használd ki ezt a rövid, nyugodt időszakot a megerősödésedre, add meg magadnak a szeretetet és tiszteletet, amire rászolgáltál. 

Egy felkavaró időszak felé közelítetek, mert a nagy felébredés a küszöbön áll. Ti szeretett lényeim, a Fény által vezérelve mutatjátok majd az utat, ahogy azt a kezdetektől elterveztétek. Azért szólítottak benneteket, hogy másoknak mutassátok az utat, hogy emlékeztessétek őket a szív szeretetére és bölcsességére. Add tovább a segítséget, amit egykor kaptál, de ne feledd, mindenki a saját útját járja.

Megáldalak szeretett Fény, mindenek Forrásának feltétel nélküli Szeretete állandó kísérőd, kérlek vidd el Fényét a világba.
Uriel vagyok


Csatornázta: Günther Wiechmann
Magyar nyelvű fordítás: Scarlett
Forrás: www.guentherwiechmann.de

*

http://kristalyhang.wordpress.com/2012/09/09/uriel-az-eszmeles-idoszaka-2012-09-03/ 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése