2012. augusztus 21., kedd

MAGok vagyunk 2.- ÁhimRé írása





 MAGOK Vagyunk II. rész 



Belső felfedezésünkben eljutunk egy olyan állomáshoz, amelyben az ötödik lépcsőfokon találjuk magunkat.


(A lépcsőfokok tudatossági szinteket jelentenek, és a csakraszinteken megélt tudatossággal állnak szoros összefüggésben.
MAG- középpontunkat,ősi eredetünket jelöli,
A magunk megjelölés,- mi teljes egészében akik vagyunk.
Erre az értelmezésre azért tértem ki, hogy az írás általa értelmezhetőbbé váljék.)

Ötödik lépcsőfok,- a bennünk lévő eredetünk feltárására, megtalálására sarkal. Arra az ősi mítoszra, amely belőlünk ered,- általa olyan mélységekben értjük meg az összefüggéseket, mi által jobban érthetővé válik Létünk, az ÉLETBEN betöltött szerepünk.

Hatodik lépcsőfok,- a bennünk lévő ISTENI feltárását jelenti.
Ezen a tudatossági szinten már képesek vagyunk arra, hogy olyan (vagy ahhoz hasonló) szemmel nézzük a világot, amellyel Őseink tették.
Elérkeztünk egy magasabb valósághoz, ahol a mítoszok értelmet nyernek, és értelemre lelnek életünkben.
Készen állunk arra, hogy a mondavilág eseményeit, történéseit magunkba forgassuk,- és egy olyan jelzőtáblával lássuk el, amelyben fő helyen szerepel mondavilágunk, saját valóságunk.
Életünk értelmét lassan egy mélyebb, saját mélységünkben megélt belső síkról szemléljük, és mindezt egy olyan Isteni Magossággal kötjük össze, amely által valóra válik mindaz a képzelet, amit eddig csak remélni mertünk.
Eljutottunk addig a szintig, hogy tisztán látunk.
Tisztánlátásunk már nemcsak kifelé nyilvánul meg, hanem összhangba került a belső mélységek által feltárt tudással.
Egyre mélyebben haladunk magunkban…
Az Égi, a földi valóságot egyre inkább összekötjük, és középre (szívcsakra) helyezzük MAGunkban.
Egy olyan valóságot írunk, amelyben ősi eredetünk és jelenünk eggyé válik. Ezáltal egy Új Útra lépünk és egy Új Formátumot veszünk fel, amely által fel tudunk lépni a hetedik lépcsőfokra.

Hetedik lépcsőfok,- a Tudás Fája.
Egyik közvetítésemben Jézus Urunk utalt rá, „hogy megajándékozlak a Tudás Fájával.” Elképzelésem volt róla mit is jelenthet, de teljesen más az elképzelés mint a valóságban lévő megélés.
Az, amikor tudatossági szintenként megjárjuk, végigjárjuk az Életfa szakaszait, a gyökerétől a csúcsáig,- a lombkoronáig eső belső megtapasztalási ciklusokat.


A megélések gazdagítják az embert. De minden megélésnek csak akkor van valóság tartalma ha az ittlétünkbe,- a fizikai létünkbe beforgatjuk azt a tudást amelybe betekintést nyertünk.

 
Nagyon szép és nemes dolog elmerülni magunkban,- ellazulás, révülés által olyan valóságokat felfedezni ahol még nem jártunk. De mindazt amit megtapasztaltunk, az a világ amelyre nyitottunk, csak akkor nyer értelmet számunkra, ha ITT A FÖLDÖN AZT MEG IS ÉLJÜK.

 
Nem hiába öltöttünk testet, nem hiába tértünk meg ebbe a valóságba.

A MAGOK kiteljesedése folyamatban van.
Saját belső megéléseik, tapasztalataik által teljesítik ki magukat.
Egyre inkább kiteljesítik magukat.


Lépcsőfokonként haladnak befelé, a MAG felé, egyre mélyebb és mélyebb tudatossági szinteket bejárva.
Egészen odáig jutnak, hogy az Égit összekötik a földivel (a Koronát a gyökérrel) és földit az Égivel, (a gyökeret a Koronával).
Így már folyamatos az áramlás, a kitárulkozás, a kiteljesedés.


A MAG a szívünk közepén van a fordulópontunkban. (szívcsakra,- Krisztus népe,- Tudás népe).

 
Itt forgatja át az Égit földivé, a földit Égivé és így teljesítjük ki magunkat és sugározzuk bele a világba.
Hol kitárulkozunk, hol összecsukódunk. Legjobb példa tán erre a legősibb szimbólumunk a tulipán.
A tulipán közepe jelenti a MAGot, a körülölelő szirmok, amelyek folyamatosan kitárulkoznak és összecsukódnak,- aKITÁRULÓ ÉLETRENDSZERT jelenítik meg.
Nappal kinyílunk mint a tulipán és magunkba fogadjuk az éltető NAPot.
Éjjel pedig nyugovóra térünk, hogy MAGunkba álmodjuk a napot.

Az élet fejlődésében és az ember egyéni fejlődésében ez periódikusan ismétlődik,- életszakaszokra bomlik, amelyben felismeréseket járunk be, ami által teljes mélységében, összefüggésében látjuk a világot.
A mélységet itt is belső megélésként jelölöm.

A MAGOK egyre jobban, mélységében látják magukat és a körülölelő világukat. Minden szinten amit megélnek, egy új valóságot forgatnak magunkba, - ezt összekötik a MAG-gal.
A MAG egyre közelebb kerül magukhoz, és egyre jobban kiteljesedik.
Lassan eljön az áttörés ideje a virágzásé. Lassan kiteljesedésre vár küldetésünk, mindaz, amiért ide a FÖLDRE SZERZŐDTÜNK.

Isten áldjon Minket! Áldás!

Írta: ÁhimRé

  Feketéné Lendvai Katalin


*

Forrás:  http://ahimre.blogspot.hu/p/magok-vagyunk.html

1 megjegyzés: