2012. augusztus 9., csütörtök

Múltunkról - Emese álma








 Ugye, milyen szép ez a László Gyula rajz?
 Ez van a Számadás népünkről c. könyve elején.

 

 
Emese álma

Valamikor réges-régen élt a kék vizű tó mellett, a magyarok régi hazájában egy öregember. Ögyek volt a neve, feleségét pedig Emesének hívták.


Egyszer Emese elaludt a sátrában, és igen szépet álmodott.


Azt álmodta, hogy leszállott fejére egy turulmadár, a csőrével megérintette szépen, gyöngéden az ajkát, s abban a pillanatban ezüstpatak eredt meg Emese méhéből, de olyan szép patak, hogy gyönyörűséges volt nézni. Az ezüstpatak folyt, folyt, nőttön-nőtt, ide-oda kígyózott, s végre valóságos folyam lett belőle. Mind arra folyt, amerre a Nap nyugszik le.

Ezt álmodta Emese.


Egy öreg, fehérszakállú ember eljött Ögyekhez, mintha csak az Isten küldötte volna. Emese elmondotta az álmát, s kérte, hogy fejtse meg neki, mit jelent.

Hát az öregember nagyon csodálatos dolgokat mondott.

— Azt jelenti az álmod, édes lányom — mondta a bölcs öregember—, hogy neked egy fiacskád fog születni, s az fölkerekedik a magyarokkal, s mint az ezüstpatak, megy napnyugat felé. Azért megy, hogy új hazát keressen a magyaroknak. Az új haza szebb lesz, mint ez a mostani. A patakból folyam lett, úgy álmodtad, leányom, a kis magyar seregből pedig, mire az új hazába ér a fiad, erős, nagy nemzet lesz.

Áldjon meg az Isten téged ezért a szép álomért!

És az öregember igazat mondott.
Emesének fia született, s ezt a fiút elnevezték Álmosnak


 László Gyula rajza: Álmos vezér


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése