2012. június 27., szerda

Másképp volt?- Óriások pedig léteztek

 

Különös dolgok  múltunkból 


Nem árt tudni, hogy amit  az élet kialakulásáról és az emberiség fejlődéséről tanultunk, az nemhogy kicsit, hanem éppen teljesen másképp volt valójában.


Kezdjük egy 200 millió éves óriás lábnyommal



Folytassuk egy óriás csontvázzal Görögországban



Mégegy hasonló videó





Az igazságot még nem tudjuk, de már kezd kitűnni, hogy az messze van attól, amit idáig tapasztaltunk, vagy tanultunk.

 

Annyit viszont mondhatok, hogy értesüléseim szerint a földönkívüliek között bizony szép számmal vannak hatalmas testűek. Mivel az ET-k már régóta látogatják a Földet, évmillók óta, elképzelhető, hogy az ő csontvázuk. Vagy egyes vélemények szerint az emberek voltak magasabbak, mert a Föld fizikai jellemzői is mások voltak.



  Óriások a történelem előtt


 2009. márc. 27. 14:45 - írta csiribus


A világ minden táján élnek a történelem előtti időkről mesélő legendák, amelyek meglepő módon számos hasonlóságot mutatnak egymással. Az egyik ilyen hasonlóság, hogy szinte valamennyi nép emlékezetében találhatók óriásokról szóló történetek. Ezek igazságtartalmát több kutató igyekezett már bizonyítani, ám a megfelelő régészeti leletek hiánya mindig problémát jelentett, ráadásul a különböző mítoszokat nem lehetett egymáshoz illeszteni. Néhány hónappal ezelőtt azonban Dr. Harriet Fichser Wood történészasszony összefoglalta az óriásokról szóló ősi híradásokat, s egy döbbenetesen egységes történetet kerekített belőlük. 


 

A professzorasszony éveken át folytatta kutatásait szerte a Földön. Gyűjtött anyagot Dél-Európában, Észak-Afrikában és Amerikában csakúgy, mint Óceánia távoli vidékein. Először is kézzel fogható bizonyítékot kívánt szerezni arról, hogy réges-régen valóban éltek óriások a bolygónkon, ezért több száz múzeum raktárát túrta fel olyan poros leletek után, amelyekkel egyetlen antropológus sem ért rá (vagy nem akart) foglalkozni. Wood hamarosan rádöbbent arra, hogy hatalmas méretű csontok évszázadok óta kerülnek elő a föld mélyéből. 

A legtöbb (vagy csupán a legszélesebb körben publikált) lelet Észak-Amerikában került elő. 

Ezekről beszámolók készültek, és javarészük ma is megtalálható a múzeumok ki nem állított anyagai között. 1891-ben például Arizonában egy hatalmas kőkoporsót ástak ki, amelyből egy háromszáznyolcvan centiméter magas emberi csontváz került elő. A különös lelet korát nem tudták megállapítani, viszont a mai napig őrzik Crittenden városka múzeumában. Néhány évtizeddel korábban a nevadai sivatagban találtak megkövesedett emberi lábnyomokat, melyek hossza több mint fél méter volt! 1833-ban Kaliforniában, a Lompock Ranchónál néhány katona ásott ki egy háromszáznyolcvan centiméteres csontvázat. Az óriást hatalmas fegyverek, valamint díszesen faragott tengeri kagylók vették körül. A koponya szájüregében dupla sorú fogazat volt. 1888 júniusában a minnesotai Chatfieldtől hét mérföldnyire délre található domboknál hét, kétszáznegyven–kétszázötven centiméter magas ember csontvázára bukkantak. Az óriások homloka hátrafelé hajlott, koponyájuk kicsúcsosodott, fogazatuk pedig ugyanolyan dupla soros volt, mint a kaliforniai óriásé.

1941-ben a svájci Alpok egyik eldugott völgyében ástak ki egy háromszáznegyven centiméter magas csontvázat, amelyet bronzpáncél borított. A leletet további vizsgálatok céljára (és alighanem az árja szuperember-elmélet igazolása végett) Németországba szállították, ahol sajnos a háború viharai során nyoma veszett. Megmaradtak viszont a fotókkal illusztrált jegyzőkönyvek, így bármennyire szeretnék is egyesek, ezeknek az óriásoknak a létezését sem lehet letagadni. Az anyag ma a berlini történeti múzeum raktárában kallódik, és néhány elszánt kutatón kívül senkit sem érdekel. 

Dr. Wood könyvében több mint száz másik óriás csontvázáról tesz említést. Ezek feltárásáról mára csupán írásos beszámolók maradtak fenn, ám a professzorasszony ezeket a beszámolókat hitelesnek fogadja el. Vagyis megdönthetetlen bizonyítékok igazolják a tényt, hogy valaha Európa, Amerika és Afrika területén óriások éltek.
 

A mitikus lények utáni nyomozás következő állomása a néphagyományok, mesék, legendák elemzése volt. Mint említettük már, óriásokról szóló történetek a világ valamennyi táján léteznek, noha a régészeti leletek tanúsága szerint ezek a lények nem éltek minden kontinensen. Ezért tehát meg kellett találni a legősibb legendákat, amelyek történetét és szereplőit később távoli tájakon élő emberek is átvették és továbbmesélték. Ez rendkívül nehéz feladat volt (gyakorlatilag megoldhatatlan), ezért Dr. Wood néprajzkutatókkal és irodalomtörténészekkel konzultálva végül három mondakört vizsgált meg alaposabban. 

Az ősi zsidó hagyományokon alapuló Ószövetség szerint “Isten fiai Ázázel vezetésével leküldettek a földre, hogy a tévelygő emberiség tanítói, őrzői és vezetői legyenek. Az emberi alakot öltött angyalokon azonban úrrá lett a kéjvágy, halandó asszonyokra kezdtek áhítozni, és a velük való szeretkezésekkel bemocskolták magukat. A testi szenvedély egyre inkább a földhöz láncolta őket, így végül már képtelenek voltak levetni fizikai testüket és visszanyerni szellem-alakjukat. Eleinte csak fiatal lányokkal bujálkodtak, később azonban már idős asszonyokkal, férfiakkal és állatokkal egyaránt. Ezekből a bűnös kapcsolatokból ered az óriások, más néven a Nefilim (“Bukottak”) nemzedéke, akik visszaélve félisteni hatalmukkal, szörnyű bűnket követtek el, és végül még az emberevésre is rákaptak. Ekkor határozta el Isten, hogy özönvizet zúdít a világra, és megtisztítja a földet minden mocskától.” 

Az antik görög mítoszokban szereplő óriások, az egyszemű Küklopszok, az ősi Titánok és a kígyólábú Gigászok is régebbi történetek megújult szereplői. Őseik közt megtaláljuk a sumér Gilgames-eposz Humbaba nevű óriását és a germán mitológia jötunjait, az istenek ősellenségeit, akik a Föld északi és keleti peremének zord, jeges vidékein élnek. Az ő történetük is gyanúsan hasonlít a Bibliában megörökített Bukottakéra. 

A harmadik mondakör az Andok indiánjaihoz kötődik, ennek óriásokról szóló részét egy azték krónikás, Itlil Xochitl jegyezte le…
Felhasznált forrás: Hihetetlen magazin - 2003. szept
 ............................................


 Miért is tűnhettek el ezek a régi leletek?
 Mert voltak akiknek az volt az érdeke, hogy ne tudjunk róla. Mert megingathatná a tudományban vetett hitünket. Most már nem lehetett az újakat eltitkolni. Érdemes gondolkodni ezeken.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése