2012. április 5., csütörtök

Húsvét előtti energiatisztítás 4.


Nagyon jó lenne, ha Húsvétra minél több ember tudna kiteljesedni a Szeretet Fényében.

Ehhez kapunk segítséget most mindennap Lendvay Katitól. 

Előrebocsájtom, hogy bár Jézus a keresztény vallás alakjaként ismert, Ő valójában egy  Legfelsőbb Mester volt és van, aki az egész emberiséget jött tanítani és segíteni a  magas tudatszint elérésére, ami Krisztus Tudatként ismert. Tehát bárki megfogadja a tanácsait, az annak javára válik, függetlenül a vallási hovatartozástól, vagy nem tartozástól. Igen hasznos és szép üzenetet olvashatunk alább Jézustól. Utána pedig egy szép meditáció következik.


 4. Nap

 

Hallgass a SZÍV szavára, a SZELLEM ÜZENETÉRE.    

 

Gyermekeim, ATYÁTOK szól hozzátok. Krisztusi Fényemmel átölellek benneteket, minden támogatást megadok, hogy szíveteket, lelketeket HOZZÁM emeljétek.

ATYAI SZERETETEM végtelen irányotokban, éppen ezért kérlek bennetek, hogy tekinteteket a FÉNY felé fordítsátok. Az ÉN SZERETETEM adjon erőt mindennapjaitokban. A BENNEM való bizalom emeljen át az akadályokon, hogy aztán megújult erővel haladhassatok előre.

Az a világ amelyben most éltek, számos próbát állít elétek.
Többek közt a kiállás, és a megbízhatóság próbáját.

Ebben az időben amelyben éltek, különböző megnyilvánulási formák mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a helyes útról eltérítsenek, és egy olyan útra tereljenek, amelyen magad sem látod tisztán a FÉNYT, magad sem érted tisztán a FÉNY ÜZENETÉT.

A mai zűrzavaros világban egyre több erő lép fel, különböző megnyilvánulási formákkal és kódokkal, ez által különböző kapukat és csatornákat nyit meg,- és fennen hirdeti Krisztusi szeretetét.

Gyermekeim, Szívem kedvesei,- óvatosak legyetek!

Mindig, minden esetben győződjetek meg a „forrás” tisztaságáról.
Arról, hogy mi az, amit közvetít feléd, és a mondandóját hogy tudod életedbe behelyezni és megvalósítani. Nyújt-e segítséget mindennapjaidban? Merítesz-e erőt belőle nehéz pillanataidban?

Figyelmesek legyetek, pontosan értelmezzétek a szavakat, a mondatokat, nehogy tévútra vigyenek.

A mostani időben legjobb ha a belső Énedre hallgatsz, a szív szavára, a SZELLEM ÜZENETÉRE.

Magadat fejleszted egy olyan szintre, amelyben önmagad tanítója légy.

Az Égi Mesterek melletted állnak, várnak rá, hogy kérd a segítségüket.
Ők azok, akik megnyitják a szíveket, utat mutatnak, a bizonytalanságban biztos támaszt nyújtanak.
 
Önállóságra akarlak benneteket tanítani, arra, hogy a legcsekélyebb mértékig se szoruljatok rá a másoktól jövő szellemi segítségre. Szellemi javakban bővelkedj, azonosulj a Szellemeddel, és Ő irányítsa életed. Ő mutasson irányt életed nehéz pillanataiban, az Ő hangjára figyelj.
Így biztos, hogy nem térsz, nem téríthetnek tévútra. 

Tudom, hogy mindehhez sok gyakorlat, kitartó munka szükséges, főleg egy olyan elkötelezettség, ami mindenek felett áll. De ha a FÉNY útját akarod járni, akkor minden tőled telhetőt meg kell tenned annak érdekében, hogy tisztán halld a SZELLEM ÜZENETÉT.
Ő az aki megmondja neked, mit tegyél és azt hogyan tegyed. Mi által juthatsz előbbre, mi által teremthetsz meg magadnak olyan jövőt, amelyben magad is a FÉNY útját járva válthatsz meg emberi sorsokat, életeket. Magad is képes leszel, hited és bizonyságod által Csodákat tenni az emberek életében. KRISZTUSI Fényemet szétárasztod a világban, és minden egyes lépéseddel a SZERETETET teremted.

ATYAI Szívemmel szeretőn ölellek át bennetek, és kérlek, minél többen erősödjetek meg SZELLEMEM ÜZENETÉBEN, minél jobban töltekezzetek fel vele, hogy magatok is Krisztusi Fénycsatornákká váljatok,- akik önmaguk fénye és tudatossága által megválthatják a világot, - és létrehozhatnak egy szebb, egy boldogabb életet, - amelyben minden ember egyenlő esélyeket kaphat, mert közös lesz a cél, közös lesz az akarat, amellyel az ÚJ VILÁG teremtőjévé válhat.  
 
ATYAI Szeretetemmel megáldalak benneteket, és kérlek,- adjatok segítséget bajba jutott társaitoknak, de a fejlődés és a tapasztalás lehetőségét ne vegyétek el tőlük. Szeretettel támogassátok őket útjukon ha elbotlanak, ha gyengül az akaratuk. De mindig szabadakaratuk által haladhassanak előre, ti csak az irányt mutassátok. Így fejlődik ki bennük is a SZELLEM ÜZENETE, így érnek előbb-utóbb célba,- és e példa által mutatnak majdan ők is utat, az őket követőknek. 
Ámen. 
2009.október. 12.
Lejegyezte: ÁhimRé

 
&

 
Hogy ez a program mit takar, elolvashatjuk a fenti címre kattintva.
 
Meditáció


- Forduljatok befelé, vegyetek mély levegőt, pár mély belégzést pár mély kilégzés kövesse. 

Ebben a kilégzésben hozd felszínre elnyomott félelmeidet, kétségeidet, és azokat a kódokat, amelyeket időtlen idők óta hordozol magadban, és blokkolják az energetikai rendszeredet. Most ezeknek a kitisztítása történik. 

Kérd meg a hozzád kapcsolódó segítőket, szellemi lényeket, hogy ezeket a kódokat tisztítsák ki az energiarendszeredből, - SEJTSZINTŰ OLDÁST KÉRJETEK! 

A jelenlévő kódok átminősülnek, magasabb szintűvé lépnek és így aktiválódnak. 
 

- Újra mély be és kilégzés, ezt többször ismételd meg!
 

-Kerülj a Hála állapotába, és légy hálás segítőidnek, amiért dolgoznak rajtad. 
 
A Hála érzése és állapota, egy újabb tudatossági szintre emel.

Ezen a szinten már a KRISTÁLY PROGRAM kódolása történik. 
 
A melléd rendelt segítők, az energetikai rendszered átminősítik, magasabb szintre emelik. Arra a szintre, amely megegyezik az ÚJ FÖLD rezgésszintjével.
 
 
- Maradj még ebben az állapotban! 

Lelki szemeid előtt, egy pulzáló Fénylény alakja bontakozik ki, akinek a jelenlétét fokozottan fogod érezni.Ez a Fénylény, a legmagasabb Isteni Éned.
Adj neki engedélyt, hogy lépjen be az energiarendszeredbe. 

 
-Kérd meg rá Isteni Éned, hogy aktiválja a kódokat, - a jelenlegi és jövőbéli életfeladatodat, a meglévőt pedig alakítsa át egy magasabb tudatossági szinten. 
Teljes szíved szeretetével nyílj meg előtte, hogy be tudd Őt fogadni!
 
Ha ezt megtetted, a következő pár percben megfogod érezni, milyen az, amikor Isteni minőségben vagy jelen.
Milyen érzés, amikor az EGYSÉG állapotában vagy, és kiterjeszted valóságodat.
Különböző energiákat érezhetsz, különböző rezgésminőséget.
Láthatsz többféle színű Fénylényeket, akik utad segítőiként vannak jelen.
Próbáld Őket is befogadni a szeretetedbe.
 
 
-A Hála érzését terjeszd ki feléjük .
 

-Érezd meg milyen érzés az, amikor 
a MINDENSÉG része vagy,
 az ISTENI MAG..
 
 
- Lassan visszahúzódnak az energiák..

 
-Mondj köszönetet segítőidnek.
 
 
-Fokozatosan térj vissza a saját valóságodba, megadott ütemben.


 Amikor érzed, hogy újra egy vagy MAG-odban, ütemesen lélegezz, terjeszd ki a Föld felé is tudatosságodat.
 
 
- Próbálj rákapcsolódni az Újuló Föld rezgéseire, EGYSÉGET alkotni vele.

Szervesen kötődj hozzá, hogy részedet képezze!


- Hangold össze, az égi és a földi minőséget a szívedben, és terjeszd ki!

Érezd, hogy az EGÉSZ része vagy, 
 
amelyben minden kötődik mindenhez, 
 
és mindenki kötődik mindenkihez… 
 

Áldott Fény vegyen körül, és ebben a Tudatosságban próbáld élni mindennapjaidat! 
 
 

Ámen. 
ÁhimRé
 
Kristálytest és az Új Energiák
fenyszulott.gportal.hu/gindex.php

 

Forrás:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése