2012. április 5., csütörtök

Húsvét előtti energiatisztítás 3.

Nagyon jó lenne, ha Húsvétra minél több ember tudna kiteljesedni 
a Szeretet Fényében.
 Ehhez kapunk segítséget most mindennap Lendvay Katitól.





3. Nap

 "Amikor az emberek azt kérdezik tőled, hogy milyen országból való vagy, ne mondd, hogy ebből, vagy abból az országból, mert az igazság, hogy csak egy szegény test az, amelyik ennek a földnek egyik kis sarkában született.

Hanem te, óh, Fény Gyermeke a Közösséghez tartozol, ami körülöleli a mennyeket, és a még azon túliakat is, és a Mennyei Atyától erednek nemcsak apád és nagyapád, hanem minden a földön élő lény magvai.

Bizony mondom, te az Isten gyermeke vagy, és minden ember a testvéred: Nem szabadít meg minden szomorúságtól, és félelemtől az a tudat, hogy Isten a te teremtőd?

Ennek okáért mondom néktek, ne akarjátok felhalmozni a világi dolgokat, vagyont, aranyat és ezüstöt, mert mindezek csak romlást és halált hoznak. Mert minél nagyobb halom kincset hordtok össze, annál vastagabb lesz sírkamrátok fala. Tárjátok szélesre lelketek ablakait, és szívjátok be a szabad ember friss levegőjét.

Miért törődnétek az öltözéketekkel? Nézzétek a mezők liliomait, hogyan nőnek: azok nem gürcölnek, fonalat sem fonnak: és mégis, azt mondom néktek, hogy még Salamon sem volt úgy feldíszítve dicsőségében, mint ezek bármelyike.

Miért törődnétek a táplálékkal? Nézzétek Föld Anyátok ajándékait: fáinak érett gyümölcseit, és földjeinek arany gabonáját.

Miért törődnétek házzal, vagy földdel? Az ember nem adhatja el azt, ami nincs a tulajdonában, és nem birtokolhatja egyedül azt, ami már mindenkié. Ez a széles föld a tiétek, és minden ember a testvéretek.

- A Föld Anya Angyalai sétálnak veletek nappal, és a Mennyei Atya Angyalai vezérelnek titeket éjjel, és bennetek lakozik a Szent Törvény.

- Nem méltó a király gyermekéhez, hogy megkívánjon holmi csecsebecsét a pocsolyában, hanem foglaljátok el helyeteket az ünnepi asztalnál, és töltsétek be örökségeteket tisztességgel. Mert mi Istenben élünk, és tevékenykedünk, és benne van egész lényünk. Mi az Ő gyermekei vagyunk valóban, és Ő a mi Atyánk."

Esszénus Jézus : Esszénus evangéliumból részlet




Kedves Olvasók!

Az alábbi Karma tisztítás előtt javasolnám az Éteri kötelékek gyakorlat elvégzését, hogy teljességgel le tudjuk választani magunkról a visszahúzó kötelékeket.



Éteri kötelékek- kötődések, 
Éteri kötelékek leválasztása


http://lendvaykati.gportal.hu/gindex.php?pg=32074385&nid=5683273




A Teremtő végtelen áldása legyen velünk ma is.
Legyen Fénnyel teli boldog napotok!
Isten- Isten!
ÁhimRé




Karma tisztítás


Behívjuk a Fényoszlopot, leföldeljük magunkat.

Az Vagyok Aki Vagyok .

Megszüntetek, eltörlök és feloldok minden fogadalmat, vagy egyezményt, - amit ebben vagy bármely más életemben tettem vagy kötöttem, és megakadályozz engem abban, hogy kapcsolatba lépjek az univerzális igazság fényével.

Az Vagyok Aki Vagyok.

Megszüntetek és feloldok minden olyan fogalmat vagy egyezményt, amit olyan lénynek tettem, vagy lénynek kötöttem,
aki meg akar akadályozni abban, hogy kapcsolatba lépjek az Univerzális Igazság Fényével.

Az Vagyok Aki Vagyok

Megszabadítom magam a rontástól, az átkoktól, megszabadítom magam a kísértésektől.
Az Vagyok Aki Vagyok nevében kérem Jézus Krisztust vagy valamelyik angyali segítőjét, hogy minden lényt aki tőlem távozott vigyen vissza a szeretet birodalmába,- úgy legyen, most!

Az Vagyok Aki Vagyok nevében parancsolom és a Szent Szellem nevében kérem, hogy minden lény aki uralni akar engem, vagy bármilyen módon használja energiámat,
 - távozzon most és soha többé ne térjen vissza!

Kérem, hogy semmilyen más érző lényhez ne kapcsolódjanak.
Ha bármilyen lény jelen van itt, vagy bármilyen módon hozzám kapcsolódott, kérem Jézus Krisztust vagy valamelyik segítőjét, hogy vezesse ezeket a lényeket a tiszta szeretet birodalmába, hogy soha többé érző lényt ne befolyásolhassanak.
A legmagasabb Szent Szellem nevében kérem ezt,- így legyen, most!







Vagyok Aki Vagyok,
Szólítom Lelkemet hallgass meg engem.
Nyisd meg a csatornát közöttünk,
Aktiváld a fényoszlopot,
Tisztíts meg,
Gyógyíts meg.

Megnyitom magam a Végtelen áldásainak minden Létezőben.
Kérem a Szent Szellemet, hogy helyezze rám Isteni Lényegének egy oszlopát.
Kérem a Hatalmas Szellemet, hogy segítsen, vezessen és védelmezzen.

Behívom lelkem jelenlétét.
Légy velem, segíts engem, vezess engem, védelmezz engem.

Mutasd meg a felemelkedés és örök élet útját, az örökké táguló élet-rendszerekben.


Vagyok Aki Vagyok.
Megszüntetek, eltörlök és feloldok minden negatív nem kívánatos energiát vagy karmát,
amit ebben vagy bármely más életemben okoztam.
Most pedig aktiválom és elfogadom a Krisztus tudatosság programot Lényem minden sejtjében.

 http://www.kristalycsakra.eoldal.hu/cikkek/uj-energia/kristaly-tudatossag.html





A Lélek megidézése negatív erők elűzésére


Behívom lelkem jelenlétét.

Akarom, hogy lelkem eltávolítson minden
 (bármely energiatestemhez kapcsolódó) 
 lényt.

Akarom, hogy lelkem eltöröljön, megszüntessen és feloldjon  
minden átkot és rontást
 ami valaha felém irányult 
(generációkon keresztül öröklődött)
 vagy bármi hatással volt rám.


Bocsánatot kérek mindazoktól, akik ellen bármely térben,
bármely időben akarva/akaratlan vétkeztem.

Megbocsájtok mindazoknak akik ellenem vétkeztek,
bármely térben, bármely időben.

Bocsánatot kérek magamtól minden vétkemért, amit akarva/akaratlan
önmagam ellen bármely térben
és bármely időben önmagam ellen elkövettem.

Bocsánatot kérek a TEREMTŐTŐL, minden vétkemért, bűnömért,
mulasztásomért amit bármely térben,
bármely időben elkövettem.

Bocsánatot kérek szüleim nevében mindazoktól, akik ellen
akarva/akaratlan bármely térben,
bármely időben bármely vétket elkövettek.

Megbocsájtok Szüleim nevében mindazoknak akik ellenük,
bármely térben és bármely időben vétkeztek.

Bocsánatot kérek Szüleim nevében a TEREMTŐTŐL mindazon vétkekért,
bűnökért és mulasztásokért amit
akarva/akaratlan bármely térben,
bármely időben elkövettek.

Bocsánatot kérek Családom nevében mindazoktól, akik ellen
családom valamelyik tagja vétett
bármely térben, bármely időben.

Megbocsájtok Családom nevében mindazoknak akik ellenük,
bármely térben és bármely időben vétkeztek.

Bocsánatot kérek a TEREMTŐTŐL Családom minden tagja nevében.







URAM kérlek, tégy engem BÉKÉD eszközévé.
Azt add meg számomra, ami SZERINTED a legjobb nekem.
Kérlek, óvjad, vigyázd lépteimet.
Ne engedd, hogy magamra maradjak, és magányomban
UTÁNAD szomjúzzak.

URAM kérlek, tégy engem BÉKÉD eszközévé.
Szólalj meg rajtam keresztül,
nyilvánulj meg rajtam keresztül,
hogy ÁLTALAD a szívek megnyíljanak, és HOZZÁD forduljanak,
TÉGED szolgáljanak.

Ha mindezt megtetted URAM,- kérlek, fogadd Szívedbe a MAGYART!
Adj neki jobb sorsot, kérlek!
Emeld Őt SZERETŐ SZÍVEDBE,
fázó lelkét ott melengesd fel.
Ruházd fel Őt az IGAZSÁG SZAVÁVAL,
a KIÁLLÁS BÁTORSÁGÁVAL.

VÉGTELEN SZERETETEDDEL ébreszd Őt,
hogy végre rádöbbenjen,
mi végre él ebben a HAZÁBAN, miért született MAGYARNAK.

URAM, ATYÁM,- kérlek, áldd meg MAGYAR NÉPED.
Tedd BÉKÉD eszközévé, IGÉD hirdetőjévé,
hadd váljon újra FÉNYLŐ NEMZETTÉ, az IGAZSÁG NÉPÉVÉ.
URAM kérlek, soha ne hagyd magára ŐT!
Ámen.


2009. október 16.
Írta: ÁhimRé


Forrás:
http://lendvaykati.gportal.hu/gindex.php?pg=34986616

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése