2012. március 24., szombat

A szív fényének hullámai


Érdekes, amit  ebben az írásban olvashatunk... Kipróbáltam, tényleg működik. 

Ajánlom azok figyelmébe, akik szeretnék, ha már most jobb lenne az életük
- vagy életünk- vagyis a Szép Jövőt a jelenben szeretnék már megtapasztalni. 

Úgy tűnik itt a titka most a sikerünknek (vagy lúzerságunknak). Sokan ösztönösen már ezt gyakorolják, nekik könnyebb az életük. Figyeljük csak meg, nem az elméről lesz itt szó, hanem a szívről!


A Szív Fényének hullámai
                                               
2012. március


Forrás: www.seaofheartlight.com



Üdvözlet, kedves barátaink!


Üdvözlünk titeket a mai napon, hiszen eltelt egy hónap legutóbbi üzenetünk óta. Persze ez a választás, hogy havonta jelentkezzünk, kicsit önkényes. Választhattuk volna, hogy rendszertelen időközökként küldjünk üzenetet, de mi inkább így tesszük, és egyfajta ritmust hoztunk létre. Így minden hónap elején eszetekbe jut majd, hogy egy újabb hónap telt el, s ezzel egyben az is eszetekbe jut, milyen gyorsan haladnak a dolgok.


Van itt valami mintázat vagy megszokásféle, és egy érzés afelől, hogy ezek az üzenetek az időről szólnak, s ennélfogva minden egyes üzenet arról szól, hogy mi várható az elkövetkező hónapban. Az általános jelentése annak, amit mondtunk nektek, vagy amit ti magatok hisztek 2012-ről az az, hogy semmi sem marad ugyanaz, vagy hogy a dolgok sebesen átalakulnak és megváltoznak. S ha úgy nézzük, ez egybevág a gyorsuló folyamatokkal, vagy az idővel, vagy azzal, hogy minden sebesebben halad előre. Ez az a gyors változás érzete, ami elővezeti a gyors átkelés megtapasztalását a hátralévő időn, miközben érzitek, hogy valójában az idő gyorsulása (ahogy azt dimenziótokban tapasztaljátok) az oka a temérdek változásnak.


Ezek a dolgok kölcsönösen erősítik egymást. Látszólag ez egy paradoxon, mint a ti esetetek a tyúkkal és a tojással. A felgyorsult idő vezeti fel a változásokat, vagy a változások miatt érzékelitek gyorsabbnak az idő múlását? Tulajdonképpen mindkét nézőpont érvényes és mindkét perspektíva egyenlő mértékben igaz.


S ti most gyors változásokat tapasztaltok meg (különböző mértékekben) és számítotok rá, hogy ez az év a változás éve. S ebből a perspektívából egy új hónapnak néztek elébe, megtoldva egy kis előrelátással (mely körülményeitektől függően néha ijesztő is lehet), s hozzánk fordultok (a cetekhez) vagy az angyalokhoz, s azon tűnődtök, vajon mit hoz ez a hónap.


Azt is elmondhatjuk, hogy a változások néhánya őszre várható vagy az év végére csoportosulnak pár okból kifolyólag. Történetesen, az átalakulás pillanata a most pillanata, és minden készen áll ahhoz, hogy az új alkotásotokba léphessetek. Azonban egy másik szintről nézve a dolgokat, az emberiség azt választotta, hogy a nagy jelentőségű dolgokat összefüggésbe hozza 2012. december 12-vel (és 2012. december 21. napjával). Nem mindenki, de sokan úgy gondolják, hogy a változás valami rajtatok kívül eső dolog lesz. Arra számítotok, hogy valami történik majd veletek akkor. S a várakozás ötlete mindent előretol a jövőbe. Látjátok, ha arra számítotok, hogy valami történni fog veletek a jövőben, energetikailag a jövőbe helyezitek azt, ami még nehezebbé teszi annak elérését itt a jelen pillanatban – egészen addig, amíg kollektíven úgy nem döntötök, hogy az a bizonyos jövő megérkezett.


Ez persze furcsán hangzik, de ez is egy módja annak, ahogy játszani lehet a játékot, és ez nem feltétlen rossz dolog, mert lehetővé teszi bizonyos energetikai együttműködések megtörténtét. S bizony úgy lesz, hogy amikor a legnagyobb változások megtörténnek, észreveszitek, hogy valóban készen álltok rá. Ez is egyfajta együttműködés. Ez része a személyes varázslatotoknak.


A mi kihívásunk veletek ebben a pillanatban, most, ma, azonnal, hogy meglássátok milyen messzire is tudjátok tolni magatokat, hogy a változások csúcsán legyetek.


Egy pillanatra képzeljétek el az átváltozás hullámát, mely a szív fényének tengerén át fodrozódik. Most egészen gyöngéd képet választottunk, de tapasztalataitok úgy is megmutatják, hogy a hullámok képesek minden méretben és borzasztó erős módon megnyilvánulni. Képzeljétek el magatokat a hullám tetején, mindig egy kicsit előtte, semmint hogy alatta vagy mögötte legyetek. Ez a kép a vágyatok, (ahogy a legnagyobb lehetséges perspektívából látható) ami vezeti a hullámot, és mágnesként húzza azt előre.

 
Látjátok merre vezetünk titeket ezzel a képpel? Arról beszélünk, hogy mi a különbség aközött, mikor várjátok, hogy egy változás majd megtörténik, és aközött, mikor figyelmetek arra a pontra összpontosítjátok, ahol szívetekben érzitek, hogy a jelen pillanatban történik a változás. Ahogy az időkülönbség a teremtésetek és az általa eredményezett hatások között nullára csökken, akkor egyre és egyre jobban tudatába kerültök annak, hogy a folyamat igazi varázslat.

A varázslat újra valósággá válik számotokra.


Váltás a szemléletben, s váltás az időben az, ami szükséges belső hatalmatok újjáépítéséhez, s az erő, mely a tudásból származik, az igaz tudásból, s teremtő valótok birtoklásából.


Le vagyunk nyűgözve, s szüntelenül sugározzuk szeretetünket. A szeretet tükröződése vagytok, maga a szív fényének tengere.


- Aurora


www.seaofheartlight.com

Fordító: Daniel

fenyvilag.blogspot.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése