2012. március 21., szerda

A béke és jólét hamarosan bekövetkezik

Már sok-sok millió ember érzi tarthatatlannak az egyének és a világunk helyzetét. Saját erőből odáig jutottunk, hogy felismertük a sötét oldal ármánykodásait, és a többség -tudatosan vagy nem- a Fény mellett döntött. Innentől kezdve minden lehetséges pozitív erő összefogásával lehetséges, hogy a  Szép Jövőt minél hamarabb behozzuk a jelenbe. 

Eleget szenvedtünk már, kiérdemeltük a Jót. Elég a hazugságokból, elég a nyomorból , a robotból, a kizsákmányolásból, és a tönkretételünkből. Magunkat  alakítva és másokkal összefogva tudjuk győzelemre vinni ügyünket. Vannak segítőink égen és földön (akkor is, ha nem tudunk róla), akik nélkül egyhamar nem tudnánk kikászálódni a  káoszból. Pedig már muszáj nagyot lépni, illetve ugrani, hogy  a gödörből kijussunk, mert így nem maradhatunk tovább. A sötét hatalom nagyon rossz dolgokra készült már ellenünk, de szerencsére végük. Nemsokára meglátjuk. 

Az égiek tudják fontos feladatot hajtottunk végre, és mivel az idő is lejárt, ezért most segítenek minket magasabb rezgésszintre emelkedni, elérni egy szép új világot, az Új Földet. Ideje belátni, elfogadni, hogy nem vagyunk egyedül a Kozmoszban. Miért is lennénk? Egónkat legyőzve lássuk be, hogy vannak nálunk jóval fejlettebb létezők is a világon. Telepatikus úton lehet kapcsolatba lépni velük. Te is megtanulhatod, csak kérni kell és gyakorolni. 

 Érdekes olvasni itt az első közvetítésben, hogy a földönkívüliek e csapatában milyen magas szintű technikával és tudással rendelkeznek. Az ő feladatuk a Fény közvetítése, a Sötétség legyőzése a Földön, velünk karöltve. A második részben pedig azokról az izgalmas dolgokról olvashatunk, hogyan valósulnak meg nemsokára legszebb álmaink... a béke, a bőség, a szeretet. 



SaLuSa Üzenetei
Február 8, 2012


A várakozási játékot kicsit hosszabban kell játszani, de az előrehaladás folyamatos mindez idő alatt. Nem lesz, olyan megzavarás a Sötét összeesküvők részéről, amelynek hosszútávú hatása lenne, hiszen a tervünk túljutott azon a ponton, hogy meg tudják akadályozni a sikerességét. 
Aktivitásunk egyre gyorsul, ahogy a mi szövetségeseinké is, mivel tevékenységünk már elért egy olyan pontot, mikor bizonyos dátumok véglegesítése van folyamatban. A külső jelek, elsősorban az internetes forrásokból, a legmegbízhatóbbak a pontos és naprakész információk számára.

Fókuszotokat a Fényen tartva a legjobbat teszitek magatokkal, hogy állandóan a Felemelkedés felé vezető ösvényen maradjatok. Bármi is történik, biztos lehetsz abban, hogy ugyanazt az eredményt kell elérni, és ez meglásd ki fog szabadítani a sötét összeesküvők ellenőrzése alól.

 Egy olyan időszakba lépünk most be, ami rendkívül mozgalmas lesz számunkra, de semmilyen körülmény nem rendíthet meg minket, mert rendelkezünk űrhajó flották millióival, és természetesen azok személyzetével, akik működtetik azokat. 
Valójában megannyi szükségleteink automatizálva vannak, hogy a speciális munkáinkkal tölthessük az időnket, amire fel vagyunk szerelve ebben a legfontosabb időben. Még az olyan feladatok, mint a karbantartás is, robot lények által van elvégezve, akik rendelkeznek tudatosság olyan magas szintjével, amivel képesek elgondolkodni és saját döntéseket hozni. Természetesen a kifinomult számítógépeink intenzíven részt vesznek az űrhajóink működtetésében, és a flotta egészének a missziójában is. 

Tisztában vagyunk, hogy a Földön is minden rendelkezik a tudatosság egy fokával, de ezek nem tudnak teljes mértékben működni a ti sokkal nehézkesebb vibrációtokban. 
Minden fejlődés, amit említettünk időről időre, a tietek lesz idejében. A személyes előrehaladásotokkal jön együtt, ahogy Galaktikus Lényekké váltok. Még nem tudjátok elképzelni, hogy mit is jelent ez, de mi szuperembereknek tudnák hívni titeket. 
A jelenlegi tudatossági szintetek folyamatosan nő, de a közelében sem vagytok a teljes potenciálotoknak. 

 El fogjátok érni a Krisztus tudatosságot, (magasszintű tudatosság), és az mindig a rendelkezésetekre fog állni a bennetek lévő Fény energia csodálatos növekedése miatt.


Ambiciózusan hangozhat, de törekedhetsz arra, hogy kihozzátok magatokból ezt az energiaszintet, amíg a Földön vagytok, azonban tudjuk, hogy ezt különösen nehéz fenntartani. Túl sok alacsonyabb vibráció van körülöttetek, és ez tartalmazza azokat is, amelyek már sok életen át kapcsolódnak hozzátok. Ez oka, amiért olyan gyakran hivatkozunk annak szükségességére, hogy tisztítsátok meg magatokat tőlük, és a jelen idő csodálatos arra, hogy elvégezzétek ezt a munkát. Nagyon sok magasabb vibrációjú energia van körülöttetek, amit hogyha bevonzotok magatokba, a folyamat végbemegy. A titok az, hogy kívánjátok, hogy ezek a tisztítások végbemenjenek, és a Vonzás Törvénye elvégzi a többit.

Legyetek tudatában, hogy mi vesz körül titeket, és ne kapcsolódjatok bármihez, amiről úgy gondoljátok, hogy alacsonyabb vibráció. 

 A sötét összeesküvők már nagyon ügyessé váltak az úgy nevezett szórakoztatás kiszolgálásában, hogy hassanak az alap érzékeitekre, és kerítő szerepet játszanak vágyaitokhoz a borzongásra és az izgalmakra. Ez nem azt jelenti,hogy az egész életnek komolynak kell lenni mosoly és vidámság nélkül. Azonban hamar beleuntok, abba amitek van és kerestek valami még sokkal izgalmasabbat, és ez vezethet a normáitok elhagyásához és kicsapongáshoz. Nagyon könnyű megtenni, de nagyon nehéz kimászni ezekből. 

Ez az, amiért olyan sok tanító van most a Földön, aki tanácsot ad, azért hogy az élet célját megértsétek, és hogy ti vagytok a felelősek minden tettetekét és szavatokért.

Képzeljétek el milyen megalázó is szembenézni önmagaddal és látni, milyen lettél valójában, látva egy olyan valaki szemével, aki mindig is melletted állt, hogy megpróbálja az életedet elkalauzolni a Fénybe. Az nem történik meg, hogy megszégyenítsen téged, az viszont, hogy látod, gyakran ennek bármiféle ráeszmélése nélkül voltál hatással másokra, igen. 

Egyek vagytok, és amit tesztek az egyikkel, azt teszitek mindenkivel, és ez hatással van a tömegtudat szintjére.
 Örömmel közöljük veletek, hogy nagyon jól szerepeltetek azáltal, hogy behoztátok az életetekbe a Fényt, és lehorgonyoztátok azt a Földön. 

Olyannyira, hogy a tömegtudatosság szintje exponenciálisan nő, és így fog nőni továbbra is. Jól haladtok a folyamatban, hogy befejezzétek ezt a Felemelkedési ciklust, és ez az Isteni Tervvel összhangban van.

A változások, olyan messzemenők lesznek, és olyan gyorsak, hogy ébren kell maradnotok, arra az esetre, hogy hiányzik valami. 

Egyszerre a Sötét összeesküvők befolyása és beavatkozása végleg befejeződik, azzal telik el majd az utána következő néhány hónap, hogy relaxálhatsz és elkezdheted élvezni a váratlanul visszakapott szabadságot. 
Attól kezdve az egész atmoszféra megemelkedik, és sok érzelem szabadul fel, ahogy az emberek felfogják végül, hogy az igazi béke szállt a Földre.

 Ez teszi majd az év utolsó hónapjait a legemlékezetesebb és legpompásabb időszakává, és az emberek a világon újraegyesülnek. Soha többé nem lesznek elkülönülve és vesztik el az igazi identitásukat. Újra Egyek lesznek.

A magasabb rezgések miatt, amelyek már jelen vannak a Föld bolygón, kevesebb a szembenállás az emberek között, de azok miatt, akik az ellenőrzés fenntartásáért támogatják a különbözőségeket, már hamarabb lenne világbéke. 
Ahogy már tájékoztattunk titeket, a béke hamarosan bekövetkezik, de először kormányváltás szükséges. 
Szükségetek van a megfelelő emberekre a változásban, mielőtt bármilyen valós előrehaladás megtörténik bármelyik fronton. A szövetségeseinkkel karöltve készek vagyunk eljárni, amint elérjük azt a pontot.
 Minden egyén tud segíteni, hogy a változások felgyorsuljanak, azzal hogy a szeretetét küldi az Emberiség egészének, a Földanyának, aki még mindig nem tört ki, mint ahogy sokakat megvezettek, hogy azt higgyék. 
Eddig nem történt semmilyen abnormális, de nyilvánvaló az, hogy a tisztulás igazi természete megköveteli, hogy legyen valami nagyobb történés.

SaLuSa vagyok a Szíriuszról, és elmondom nektek, hogy a Galaktikus Föderáció istenszerető és nem istenfélő. Régóta elfogadott tény, hogy Isten a Minden Szeretet, és mi mindannyian a tiszta Fény egy aspektusai vagyunk. Ezt szem előtt tartva a vallási tanításokat kell majd megfelelően módosítani.   
Ez egy kényes helyzet, ahogy figyelembe kell vennünk a szabad véleménynyilvánítást, de ugyanakkor az igazságot meg kell határozni az emberek előtt. Képeseknek kell lennetek megalapozott döntést hozni, és ebbe a helyzetbe kell hoznotok magatokat ennek a ciklusnak a vége előtt (dec. 21.).

Ha tudatában vagytok, mi látjuk azt, mint egy lépést mindannyiótok közötti teljes harmónia felé.

Köszönettel, SaLuSa.

Mike Quinsey.

Fordította: N
  


Földönkívüli rokonaink figyelik világunk eseményeit, és nagyon jól látják mit érzünk. Bizony nehéz volt nekik megvárni ezt az időt, amikor nyilvánosságra hozhatják jelenlétüket és munkásságukat a mi segítésünkben.Figyeld csak meg, hogy beszél Szalusa, mint egy kedves szeretetteljes rokon, akire számítani lehet.




SaLuSa üzenetei
 Február 10, 2012
Hirtelen nagy izgalom és elszántság lett úrrá köztetek, hogy gyakoroljátok a szabadságotokat, arra, hogy megvalósítsátok azt, amit akartok a változások útján. 
A Közzététel egy olyan valami, amit már folyamatosan sürgettek, és ahogy már előzőleg kijelentettük, sokatok számára, akik a tevékenységünket sok-sok év óta követik, a létezésünk igazságaként ismert. 

Aligha szükséges az igazolás a rólunk szóló összes bizonyíték fényében, de a hatóságok nem tudják közzétenni, azokat az információkat, amelyek a birtokukban vannak, hivatalos elismerés és jóváhagyás nélkül. 
 Azonban evvel vagy enélkül sürgetitek most a direkt kapcsolat lehetőségét velünk, és ez megtörténik. Úgy találjuk, hogy a létezésünk elfogadása most a legerősebb, és ez megengedi számunkra, hogy közvetlenül veletek foglalkozzunk.

Azonban úgy hisszük, hogy itt az ideje a rólunk szóló tényeket ismerté tenni, és a hozzátok való közeledésünk által képesek vagyunk kitölteni szakadékokat, ahol hiányában vagytok az információknak. 
Ahogy mostanra már biztosan tudatában vagytok, a kapcsolatfelvétel veletek nem egy véletlen természetű lesz, hanem egy olyan, ami szándék szerint felkészítsen titeket a teljes kapcsolatfelvételre. Legyetek biztos abban, hogy ez év vége előtt meg fogtok ismerni minket.
 A média még mindig egy akadály, ami miatt aggódunk, de a félelem az igazság tudósításának következményeitől többé már nem kérdés, és az igazság rólunk be fogja utazni a világot. 
 Üdvözölve leszünk, mikor elhozzuk problémáitokra kérdésekre a választ, és a segítségünkkel át fog alakulni a civilizációtok egy olyanná, ami felkészült a felemelkedésre. Az elmúlt idők szelleme ki lesz űzve, és az Aranykor elhozza a békét és a boldogságot.

A hosszú várakozásnak már majdnem vége, a java még hátra van, és bármilyen erőfeszítést is tesztek most, a jutalom gyorsan láthatóvá és érezhetővé válik.  

Nem kérdés, hogy nem engedhetitek meg magatoknak a változásokat (új társadalmi rend, és felemelkedés), amíg elegendő bőség nem lesz a világotokban, ami fedezi az összes szükségletet. 

Látni fogjuk, hogy ez mind a jóra lesz használva és nem lesz elsikkasztva. Mindazok, akik ezt csinálták, azt hiszik, hogy a vagyonuk biztonságosan el van rejtve, de megdöbbenésükre sokkolni fogja őket, mikor azt tapasztalják, hogy el lett már távolítva. 
Senkinek nem lesz megengedve, hogy megtartsa ebül szerzett vagyonát, de azok amelyek becsülettel lettek megkeresve, azok ott maradnak. 

A World Trust Fund (Világ Bizalmi Alap), amit Saint Germain alapított, fogja biztosítani, hogy több mint elég jusson mindenhova.
 A pénz soha többé nem lesz kérdés mint ahogy most az. A pénz lesz a szolga, és nem pedig az Úr. Végül nem lesz egyáltalán célja, ahogy egy olyan társadalomban fogtok élni, ami már felülkerekedett annak szükségességén.

A káosz közepette, ami növekszik, ha figyelmesen nézel, észre fogod venni az új rendszerek első mozzanatait, ami rávezet titeket a helyes útra. Szövetségeseink keményen dolgoztak azon, hogy bemutassák ezeket, és az akadályok ellenére, amit útjukba állítottak, nagy tetteket vittek véghez. 
Sokan készen állnak arra, hogy megtegyék, azokat a végső lépéseket az úton a befejezés felé. Ezért ne essetek kétségbe, mivel az előnyös helyzetünkből nézve minden rendben halad. Ez olyan, hogy egyszer csak elő fog bukkanni, mikor legkevésbé sem várjátok, és természetesen nagy örömmel fogadjátok. 
Azt érezzük, hogy mind a földi, mind a földön kívüli forrásokon keresztül rengeteg információ áll a rendelkezésetekre. Ahogy már gyakran javasoltuk, találj egy olyat, ami veled együttrezeg, és használd arra, hogy ellenőrizz másokat, amik néha átvisznek egy más nézőpontba.

Az idők izgalmassá válnak, mert láthatóvá válik, amerre a dolgok vezetve vannak, és hogy milyennek kellene lenniük a jövőben. Ami előre úgy hangzik, mint egy álom, és mintha kevés vagy semmitek sem lenne, amivel ahhoz kapcsolódhattok. De mégis kijöttök az álomvilágból, ahol megéled az elkülönülés illúzióját, így végül megcsodálhatjátok talán, hogy mi a valós. Természetesen a dualitás tökéletesen valós számodra, de ez nem az igazi valóságotok, ezért hamarosan vissza fogtok térni. 

Nincs összehasonlítás, jóllehet a Földanya megosztotta már a Természet szépségét egy világon, ami gondosan be volt vetve maggal számotokra, és ahogy tudva ismert volt egyszer egy Édenkert. 
A felemelkedett Föld (Új Föld)  egy másik Édenkert lesz, és továbbra is be lesz népesítve, azok által, akik a Fényhez tartoznak. Páratlan szépség lesz ott, és harmónia, ami a magasabb vibrációk tökéletességében gyökeredzik.

Kedveseim, mindig mikor hasznot húztok az új létrehozásából, akkor az a jelenlé1tünket teszi kevésbé sürgetőbbé, mivel fontos, hogy láthatóan egyre jobban belebonyolódtok, magába foglal titeket.
 Igaz, hogy mindig van segítségetek, de mivel ez a ciklus vége, nagyon sok felelősség hárul rátok, hogy megoldjátok a saját feladataitokat. Ebben nincs hiány kiváló ötletekből, és lassan beléptek az új technológiai korba.
 De sok körülmény miatt, amelyek el lettek szándékosan hallgatva, már az Új Korban lennétek. Emiatt nagyon hamar új ötletek lesznek tömegesen közzétéve, és eszközök sok-sok változata, melyek támogatják a szabad energiát. Ekkor ez önmagában meg fog oldani néhány igazán nyomasztó problémát, amely okozója a szegénységnek és az alacsony életszínvonalnak.

Ti, mint Egységes faj, az Emberi faj mindannyian felelősek vagytok egymásért. Sokan érzik ezt már, a tudatossági szintek gyors növekedésével pedig még többen ébrednek rá erre. 

Hamarosan eszközök állnak a rendelkezésetekre, hogy a hibás dolgokat a helyükre rakjátok, és akkor egy csodálatos kiáradása lesz, az egymás iránti szeretnek. 

 Természetszerűleg a Fény és a Szeretet jóindulatú lényei vagytok, és csak az változott, hogy a sötét összeesküvők átvették az ellenőrzést, és a gyűlölet ékeit verték közétek, hogy fenntartsák a téves különbözőségeket.
 Mikor rátekintetek egy másik Emberre, és önmagatokat látjátok visszatükröződni, túlláttok a külső megjelenésen és beleláttok a lélekbe.

SaLuSa vagyok a Szíriuszról, és csodálatos dolog részese lenni egy ilyen nagy eseménynek, mint a Felemelkedés
Emlékezzetek, hogy az egész Univerzumotokkal ez történik, és azt, hogy arra várunk, hogy ti és a Földanya felemelkedjetek, mielőtt mi tesszük. 
A részetek a folyamatban sokkal fontosabb, mint amennyire tudatában vagytok. Így Kedveseim tartsatok előre szeretettel a szívetekben.

Köszönettel

Mike Quinsey.

Fordította: N
Forrás: http://www.galaktikusuzenetek.com/




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése